KIN 002* Fehér Lunáris Szél* 10.22

002-ikAhogy odakint a széllel kavarognak az őszi falevelek, ugyanúgy kavaroghatnak fejünkben a gondolatok, a kétségek. Ezzel együtt pedig felmerülhet az elkülönültség érzése, megjelenik a kapcsolódási vágy. A sárkány hullám második napján mindez nem meglepő, hisz a Lunáris tónus mindig az akadályokat, a kifogásokat hozza fel, megmutatva célkitűzéseink másik végletét. Lévén a Sárkány épp arra kér bennünket, hogy törődjünk önmagunkkal és saját igényünket helyezzük előtérbe, most az eltúlzott véglet érzése keríthet hatalmába, megfűszerezve a kétkedés és bizalmatlanság érzésével.

A Lunáris tónus nem „rossz”, sőt! Segít nekünk a későbbi döntéseinkben. Tudatosítsuk magunkban, hogy semmi sem létezhet ebben a Világban az ellentéte nélkül, és csakis tőlünk függ, hogy melyik oldalt látjuk meg. Bármely oldalt is választjuk, tudjuk, hogy nem veszíthetünk. Nincsenek jó vagy rossz döntések, utak, hisz mind-mind tanít nekünk valami újat. A Szél tehát pozitív minőségében a Szellemmel való kapcsolódást hivatott erősíteni, a kommunikáción keresztül. Így a mai nap éppen arra ösztökél, hogy kapcsolatot létesítsünk belső Szellemi énünkkel, mely sugallatára hallgatva visszanavigál bennünket a helyes útra. Az elkülönültség, a magány érzését legtöbbször a félelem és az ítélkezés okozza. Erősítsük meg hitünket Önmagunkban és a Szellemi vezettetésben.

Csendesedjünk el, ha tehetjük, meditáljunk, ürítsük ki elménket, hogy meghallhassuk a szellemi útmutatásokat.  Töltekezzünk fel, merítsünk innen erőt az előttünk álló napokhoz. Kerüljük el a felesleges locsogást, ha beszélünk, beszéljünk őszintén, de semmiképp nem ítélkezve! Használjuk a Szél energiáját, hogy teremthessünk, hisz tudjuk, a kimondott szavaknak milyen nagy energiája van! Fogalmazzuk meg és adjunk hangot kívánságainknak.

Szép napot!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Polarizálok, hogy kommunikáljak
Stabilizálva az intuíciót
Lepecsételem a szellem bevitelét
A kihívás lunáris tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés:
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.

KIN 001* Vörös Mágneses Sárkány* 10.21* Galaktikus Aktiváló Portálnap

001-imixHelló Vörös Sárkány! Helló új TZOLKIN! Ma van hátralévő életed első napja! Új kezdetek, új remények, új célok! Lássuk mi vár ránk!

TZOLKIN: A Maja naptár szent köre, a Galaktikus Mátrix, mely 20 archetípus és 13 szám kombinációiból áll. A Galaktikus Rend Teremtő elveinek, végtelen áramlását fejezi ki, viszi végig ez a 260 nap.

Ennek a csodás körnek Első Hullámvarázsa mindig a Vörös Mágneses Sárkány Hullámvarázs, mely lefekteti alapjait a következő 260 napnak. Ez az időszak a gondoskodás és odaadás képességét hozza a felszínre, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy Önnön energiáinkat ne aprózzuk fel. A Sárkány az Ősanyai minőséget szimbolizálja, így nem meglepő, hogy a(z Ős)Bizalom és a Biztonság kerül a középpontba. Tanuljunk meg tudatosan összekapcsolódni a Forrással, a Mindenség energiáival, így energiáink kifogyhatatlanok lesznek. Ebben a 13 napban igazán fényes és szeretetteli ünnepi időszakban lehet részünk.

A Tzolkin első napja, mindig egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is egyben. GAP napokon megsokszorozva és megtisztítva jutunk az adott archetípus/jegy Tiszta minőségéhez. A Vörös Sárkány Hullámvarázs, ezáltal még hangsúlyosabbá válik. A következő 13 nap ősanyai minősége felébreszti bennünk a gondoskodás a bizalom és a biztonság tüzét. Ez a hullámvarázs és természetesen a mai nap is, tökéletes lehetőséget biztosít nekünk, hogy új célokat tűzzünk ki magunk elé, melyek között bátran szerepelhetnek hosszú és nagyon hosszú távú tervek is. A lényeg, hogy ne rettenjünk meg a kitűzött cél nagyságától, bátran határozzunk meg részcélokat, lépcsőket, hogy utunk során legyen mindig egy kis sikerélmény. A Sárkány segítségével tanuljunk meg újra bízni önmagunkban és a mindenség támogató erejében, hisz referenciának itt áll mögöttünk eddigi életünk. Tudjuk, hogy az ide vezető út sem volt rózsaszirmokkal teleszórva, mégis Itt vagyunk! Bennünk él a fejlődési vágy (feltételezem ezért olvasod eme sorokat is), hisz érezzük, tudjuk, hogy valami több van bennünk, többre vagyunk hivatottak ezen a Földön, mintsem, hogy csak a hétköznapok mókuskerekében őrlődve várjuk a csodát.

A Sárkány ma felhívja figyelmünket a bizalom és befogadás képességére, valamint arra, hogy ne csak mások igényeit vegyük figyelembe, hanem elsősorban Önmagunkat „tápláljuk”, szeressük. A Mindenség egy védőhálót von körénk, és ha Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk a célunk elérése érdekében, Ő megsokszorozza a befektetett energiát. Tegyük fel magunknak a kérdést, mi az, amire most igazán szükségünk van? Akármi is legyen az, eben a 13 napban biztosítsuk magunk számára az időt és a teret, hogy ezek a minőségek, gondolatok, események beléphessenek az életünkbe. Ez most az egészséges „önzőség” ideje! Azért „egészséges”, mert azáltal, hogy önmagunk számára mi vagyunk az elsők, a bennünk lévő szeretetet, odafordulást később megsokszorozódva adhatjuk át másoknak.

Kívánok minden kedves olvasómnak egészségben és boldogságban gazdag Új Tzolkint!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra: 
Egyesítek, hogy tápláljak
Vonzva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok …Lépj be.

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.

Megerősítés: 
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció: 
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

KIN 260* Sárga Kozmikus Nap* 10.20* Galaktikus Aktiváló Portálnap

64957260Újra véget ért egy Tzolkin. A mai nappal nem csupán a Csillag Hullámvarázs végére tehetünk pontot, de lezárul egy 9 hónapos/260 napos ciklus is. Ami elindult bennünk a Sárkány ősanyai és gondoskodó minőségével, mely bátorságot és kitartást adott, az most a Nap ősapai minőségével zárul, amikor is büszkén kiállhatunk és vállalhatjuk „sebeinket”, „harci sérüléseinket”, hisz tudjuk kemény és becsületes csatában szereztük. Többé váltunk általuk, megerősödtünk. Nem az a hős, aki sosem bukik el, hanem az, aki minden bukás után talpra áll, tanul hibáiból és tovább küzd! A mai nap a megbékélésé és az elengedésé, hogy holnap tiszta, új lappal kezdhessünk egy új ciklust.

Minden Tzolkin GAP nappal indul és ezzel is végződik, betartva a jegyek és a kisebb ciklusok sorrendiségét. Ezen finom-hangol még pluszban az adott Maja év és hónapjainak minősége (színe, tónusa, jegye). Éppen ezért nincs két egyforma Tzolkin. A ma véget érő Tzolkin, 2023 február 3-án vette kezdetét még az Önálló Hold évének 7. hónapjában. Emiatt igen érzékeny, lezárásokban/elengedésekben, valamint érzelmi hullámvasutazásban gazdag 9 hónap áll mögöttünk. Használjuk ki a mai napot egy alapos tisztogatásra: Idézzük fel az elmúlt hónapok eseményét, kössünk békét vele és engedjük el. Lehet ilyen egyszerű. Nem kell megérteni, újra belevonódni érzelmileg, csak tudatosítani jelenlétét/voltát és elfogadni létjogosultságát. Minden okkal történik/történt. A Világmindenségben Rend uralkodik. Ezt tanította a Csillag Hullámvarázs is.
A Kozmikus Nap, a feltétel nélküliséget, az elfogadást és önmagunk megújult fényének felvállalását hozza el életünkbe. A 13-as, vagyis a Kozmikus tónus, a transzformáló erők hordozója, valamint a végzet, a sors száma. Ezek a napok mindig mozgásra, változtatásra sarkallnak minket, és váratlan változásokat hozhatnak életünkbe, ugyanakkor segít, hogy átlépjünk az újba. Megnyitja személyiségünket, tudatunkat, szívünket, hogy képesek legyünk az új befogadására, a tovább fejlődésre.

Kívánok minden kedves olvasómnak egészségben és boldogságban gazdag Új Tzolkint!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra: 
Kitartok, hogy megvilágítsak
Túlhaladva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál vagyok… Lépj be.

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.

Megerősítés: 
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

KIN 259* Kék Kristályos Vihar* 10.19

259-cauac-12A Kristályos Vihar minőségével elérkeztünk a Csillag Hullámvarázs felismerésekkel teli állomásához. A Csillag, a Rendre, a Harmóniára tanít, míg a Vihar ma megmutatja, hogy a Világ természetes körforgásában is Rend uralkodik. Ahhoz, hogy valami új megszülethessen, el kell engedni a régi ragaszkodást, minőséget, életformát, gondolati mintákat. Hisz elavult, nem működik, urambocsá, káros környezetünkre, vagy önmagunkra…

A Vihar elhozza az újjászületést és figyelmeztet, hogy inkább önként és dalolva mondjunk le negatív mintáinkról, gondolkodásmódunkról, hisz a Vihar elve: „Ha nem megy szépszóval, megy erővel”. Dolgozzunk inkább együtt a Viharral és ajánljunk fel neki mindazt, ami az elmúlt napok tapasztalatai alapján megérett a változtatásra. Legyünk nyitottak a változásra és szánjunk időt arra, hogy megismerhessük mélységeit. Merjük máshogy látni a világot, hogy rátaláljunk az igazi életre. Nagyon fontos, hogy hagyjunk fel az ítélkezéssel, nem a mi dolgunk megítélni, (és sokszor még nem is láthatjuk) jó vagy rossz-e a változás. Lássuk meg és gyűjtsük össze az elmúlt napok tanításait, hogy ezen tudás birtokában bátran léphessünk be a 2 nap múlva kezdődő fejlődési ciklusba. A Csillag hullámvarázsban megjelenő Vihar ma a felszínre emeli mindazokat az érzelmeket, beragadt mintákat, melyek elszakítanak bennünket a Forrástól, a Rendtől. Úgy érezhetjük, hogy valahogy az Életünk ma nem úgy működik, ahogy eddig és nem tudjuk merre tovább a ködben. Ne essünk kétségbe, használjuk ki a tisztító esőt, melyet a Vihar hoz el ma számunkra és engedjük el és ki mindazt, ami bennünk ragadt. Ha kell, picit vonuljunk vissza és vezessük le a felgyülemlett feszültséget a magunk módján. Csillag Hullámvarázs lévén, javaslom a művészet, alkotást bármely formáját: fessünk, rajzoljunk, írjunk verset, táncoljunk, vagy kreáljunk valami új és ínycsiklandozó ételt. A mai nap vezető jegye a Kék Majom, használhatjuk az ő játékos energiáit is a feszültség oldására. Ha tehetjük, ma találkozzunk barátainkkal, vagy nézzünk meg egy jó vígjátékot. Egy jó nevetés nem csupán oldja a feszültséget, de erősíti immunrendszerünket és fokozza az endorfin termelést. Egy őszinte nevetésben több imádság rejlik, mint a szavakban, mert a nevetés a szív mélyéről érkezik. Egy igazán jó nevetés után lényünket béke, frissesség és csend járja át. Felszabadulunk, egészségesség érzése jár át.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Szentelek, hogy katalizáljak
Egyetemessé téve az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem az mágia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást/bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés:
„Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”

Meditáció:
„Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”

KIN 258* Fehér Spektrális Tükör* 10.18* A Forma Önálló Bagoly Hava (Október 18-November 13)

Ancient-Grandmother-OwlA mai nappal kezdetét veszi a Felhangos Varázsló évének 4. hónapja, mely a Forma Önálló Bagoly Hava és idény a Spektrális Tükör minősége kódolja. Mit jelent mindez. A 4. hónap totemállata a Bagoly, ki a bölcsesség a misztikum és a túlvilág küldötte. Arra ösztönöz, hogy teremtsük meg potenciálunk kivirágoztatásához az alapokat. A bagoly segít a kapcsolatot teremteni a spirituális és a fizikai világ között. Ezért képesek vagyunk átlátni a dolgok közti összefüggéseket! Mint azt már tudjuk, minden ciklus első napja egy újabb prizmát/fátylat tesz a leáradó energiaoszlop elé. Az a tény, hogy idén a hónap kezdete a Spektrális Tükör napjára esik, tovább támogatja a Bagoly hozta szembesítést. Segít átlátni az illúziókon és elengedni mindazt, ami már nem szolgálja személyiségünk fejlődését. Izgalmas és küzdős 28 nap áll előttünk, de érdemes meg- és átdolgozni a felmerülő témákat!

A Tzolkin utolsó napjai -mert hogy azt is zárjuk a Csillag Hullámvarázzsal együtt- mint mindig, a Tükör, a Vihar és a Sárga Nap minőségei zárják.

  • Tükör, hogy felismerjük, szembesüljünk az elmúlt hullám/Tzolkin tanulságaival;
  • Vihar, hogy elragadja mindazt, ami felesleges, „energia-fogó” hogy a következő Tzolkinba már ne cipeljük;
  • Nap, hogy így letisztult/megújult erővel magunk teljességében léphessünk át az új ciklusba!

A Változás örök. Elengedhetetlen része az elengedés, amikor is mindazt, ami van, hátra kell hagyjuk, hogy egy friss, új minőség felé vehessünk utunkat. A hullámvarázs utolsó napjaiban, az elengedés folyamatába mindig érezhető már a következő hullámvarázs „előszele”. Esetünkben az új kezdetek, a bizalom/bizakodás, remény és eltökéltség érzése, melyet a Sárkány hullámvarázsban teljesíthetünk majd ki.

Most azonban még a Tükör napját éljük meg, amikor is szembesülünk az elmúlt időszak (időszakok) tanulságaival történéseivel és számvetést kell készítsünk mindazon dolgokról, melyeket immáron hátra kell hagyjunk ahhoz, hogy az új Tzolkinba/új hullámvarázsba tiszta lappal kezdhessünk. A Tükör ma megmutatja, hogy hol vannak még elakadásaink, idejétmúlt/megfejlődött nézeteink, és hogy hogyan tudunk mindezeken átlépni. Figyeljük meg tudatosan azon szituációkat, melyek kibillentenek lelki egyensúlyunkból, béketűrésünkből, mert ezek lesznek azon területeink, melyeken még dolgoznunk kell. Lássuk meg azon illúziókat, melyek szerint életünket éljük. Nagyon fontos azonban, hogy ne ítélkezzünk és ne is ostorozzuk magunkat ezek miatt. Tudatosítsuk, hogy nincsenek végérvényes dolgok: a mai Igazságunk sem ugyan az, mint egy éve volt, vagy az, ami a jövőben lesz. Nézzünk ezekkel szembe és fejezzük be a lezáratlan leckéinket. Törjük át korlátjainkat. Álljunk két lábbal stabilan, de maradjunk nyitottak a változásra. Bocsátsunk meg önmagunknak és környezetünknek is, ezáltal megkönnyítjük az elengedés folyamatát és könnyebben haladhatunk az Új felé.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Feloldok, hogy visszatükrözzek
Szabaddá téve a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.

Megerősítés:
„Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”

Meditáció:
„Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.

KIN 257* Vörös Planetáris Föld* 10.17

257-caban-10A Planetáris Föld minőségével ma kiteljesednek a Sárga Csillag Hullámvarázs témái. Mintegy keretbe foglalva az elmúlt napok eseményeit. A mai nap vezetője a Vörös Kígyó, mely ad egy kis extra energia töltetet a mai nap szinkronicitásához. A Sárga Csillag rendre, harmóniára tanított az elmúlt napokban, hogy újra kapcsolatba kerülhessünk Csillagmag természetünkkel, esszenciális Önvalónkkal. Ma a Vörös Föld mindezt lehorgonyozza a földre, hogy hírül vigye üzenetét. A mai nap arra kér, hogy éljük meg a mai nap minden pillanatát, hogy így észrevehessük, az itt és most ajándékait, fontos útmutatóit.

A mai feladat a leföldelődés, az összpontosítás. Hogy ne a jövő horizontját kémleljük és ne is a múltban nosztalgiázzunk, hanem aktívan vegyünk rész a jelen pillanatában. Figyeljük meg a pillanatot ítélkezés nélkül és fogadjuk el épp olyannak amilyen. Ne sürgessünk ma semmit, adjunk időt és teret az elmúlt napok eseményeinek, hogy kibontakozhassanak és felfedhessék üzenetüket. A Világmindenségben Rend van, minden akkor és olyan formában bukkan fel életünkben, amikor készen állunk a megélésére, tanítására. Nem lehet általános iskola első éveiben már egyetemi tananyagot tanulni, amikor még az ABC-be is néha belezavarodunk… Ne sürgessük az időt, ne karjuk hamar letudni a feladatokat, mert közben lemaradunk az értékes pillanatokról, a nap megannyi csodájáról. Ma van a napja, amikor meg kell álljunk, hogy megszagoljunk azt a bizonyos rózsát.

A mai nap energiáit támogathatjuk azzal, ha a napot egy rövid meditációval kezdjük. Lépjünk kapcsolatba a Föld és az Ég energiával és (akár vizualizáció segítségével) lássuk, érezzük, ahogyan keresztüláramlik rajtunk, tisztító fénye. Engedjük, hogy ez a finom energia átmossa pólusainkat és kimossa belőlünk mindazt az elakadást, melyet az elmúlt Tzolkin „harcai” alatt szereztünk. Találjunk rá önmagunkban arra az erőre, mely egyensúlyt és a stabilitást adja, mely szükséges ahhoz, hogy teremtéseink fizikai formát ölthessenek. Töltsük fel magunkat Életerővel és Lelkesedéssel.
Ragyogjunk bátran Csillagmagként!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Tökéletesítek a fejlődés érdekében
Előállítva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).

Megerősítés:
„Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

Meditáció:
„Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”

KIN 256* Sárga Szoláris Harcos* 10.16

256-cib-9A Sárga Szoláris Harcos napjára ébredtünk, mely feltölt bizalommal, bátorsággal és kitartással. Már csupán néhány nap maradt hátra a 3. Maja Holdhónapunkból és ebből a Tzolkinból, használjuk ki jól. Raktározzuk el mindaz, ami jó volt és mindazt, ami előre vitt és engedjük el azt, ami csak a múltba ragaszt. A Harcos ma segíti a kiteljesedésünket, kérdései által vezet bennünket a következő lépcsőfok felé.

A Harcos mindig a bizalomról, a kegyelemről és a bátorságról szól. Intelligenciája megkérdőjelezhetetlen, éppen ezért van az, hogy ha egy bennünket foglalkoztató kérdést ma helyesen megfogalmazunk, az máris magába rejti a választ. A szoláris tónus és a Harcos jegy energiái ma megfogalmazzák a kézenfekvő kérdést: „Hogyan tudom elérni a célomat?” A mai nap arra kér, hogy tekintsünk befelé a válaszokért, hallgassunk a belső hangunkra és ne a környezetünktől várjuk a megoldást. Egyesítsük Szívünk és Elménk szavát, hogy meghallhassuk, mi az, ami még hiányzik sikerünkhöz. A Csillag hullámvarázsban megjelenő Harcos minősége ma arra kér, hogy bízzunk képességeinkben és az eddig megtett utat ne adjuk fel, még akkor se, ha most úgy érezzük elfáradtunk. Tudatunkat fordítsuk a belső hangunk suttogására, és szedjük össze a maradék erőnket, készüljünk fel a Tzolkin utolsó hajrájára.

Mostanában igen besűrűsödtek az események és energiák a Világban. Nem csoda, ha kimerültünk, netán aggódunk. A Sárga Harcos az egyéni felelősségvállalást szorgalmazza. Merítsünk erőt és bátorságot energiáiból, hogy legyen erőnk kitartani és fegyelmezetten véghez vinni terveinket. Amikor csak tehetjük, vonuljunk kissé vissza belső várunkba és töltekezzünk fel. Meditáljunk, töltsük a kollektív hálót erővel, szeretettel, hittel.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Lüktetek, hogy kérdezzek
Megvalósítva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A szándék szoláris tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.

Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”

Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”