KIN 057* Vörös Felhangos Föld* 12.16

057-caban-5A Felhangos Föld minőségével ma picit leföldelődünk, töltekezünk, hogy lendületet vehessünk. A Felhangos tónus olyan, mint amikor az íj idegét (húrját) hátra húzzuk, hogy minél nagyobb erővel lőhessünk ki nyilunkat. A mi esetünkben azonban ezt az ideget egész mélyre, a belső erőközpontunkba kell visszahúzzuk, hogy célirányosan és határozottan/eltökélten lőhessünk ki célunk felé. Mindezt ma tökéletesen kiegészíti a Vörös Föld minősége, mely hatására, kissé visszatérünk a jelen pillanatba, hogy összpontosítsuk figyelmünket és erőforrásainkat.

Ahogy a Föld napjain már hozzászokhattunk, ma is olyan szinkron eseményekben, „deja vu” érzésben és/vagy véletlen szerű találkozásban lehet részünk, mely, ha hagyjuk leülepedni, nagyon fontos útmutatókkal tudnak szolgálni a későbbieben. Mégis legyünk türelmesek, ne ugorjunk elhamarkodott döntésekbe, következtetésekbe. Előfordulhat, hogy ma úgy érezzük, „nem vagyunk jó helyen”, netán fizikailag, mentálisan vagy érzelmileg működésképtelennek érezzük magunkat. Emlékezzünk arra, hogy egy átalakulási folyamatban vagyunk. Új kapcsolódás alakul, melyhez idomulnunk kell. Ne akarjunk mindent megérteni, legyünk türelmesek és kibillenthetetlenek. Adjunk teret és időt arra, hogy a mai nap eseményei kibontakozzanak, még az is lehet, hogy mindez csak napok múlva történik meg. A mai nap feladata az összpontosítás és az, hogy csakis a jelen pillanatra, pillanatban legyünk! Csakis így érhetnek el hozzánk a Vörös Felhangos Föld jelei! Ezt elérhetjük meditációval, kertészkedéssel, vagy a 4 elemmel föld, víz, levegő, tűz) való tudatos kapcsolódással. Ha az időjárás engedi, sétálunk egyet, vagy csak a meleg szobában vizualizációs gyakorlat segítségével képzeljük el, ahogy összekapcsolódunk a Föld vasmag-kristályával. Horgonyozzunk le ott egy kicsit és töltődjünk energiáival.

Mantra:
Megerősítek, hogy fejlődjek,
Irányítva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A kisugárzás felhangos tónusával.
Engem az életerő ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).

Meditáció: 
„Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”

Megerősítés: 
„Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

KIN 056* Sárga Önálló Harcos* 12.15

056-cib-4Az Égenjáró hullámvarázs kíváncsi, felfedező minőségéhez, ma bátorság és erő társul, mely nagyban előre lendítheti célkitűzéseinket. Az önálló tónusú nap, elhozza azt a stabilitást és biztonságot, melyre építkezhetünk. A Sárga Harcos pedig arra ösztökél, hogy kövessük belső iránymutatásunkat. Ehhez azonban egyesítenünk kell szívünk és elménk akaratát.

A Harcos az intelligenciát és a kérdések erejét képviseli a Maja rendszerben. Mindig válaszokat keres, melyet gyakran már a kérdés helyes megfogalmazásakor el is ér. Fontos azonban a rugalmasság és befogadóképesség, hogy a folyton változó világunkban beáramló információt meg tudjuk szűrni és átalakítani valamivé, ami egy nagyobb célt is szolgál. Hisz tudjuk, hogy ilyenkor erőfeszítéseink megsokszorozódnak. A Harcos megerősítése: „Felveszem személyi erőm botját.” Felelősséget kell vállaljunk cselekedeteinkért, képességeinkért, hogy így felvértezve, eltervezhessük a következő lépéseket. A mai nap arra bíztat, hogy bízzunk belső hangunkban, érzelmeinkben, a pillanatról pillanatra történő vezettetésben. Engedjük el félelmeinket, hiszen a bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk, hanem azt, hogy ezzel együtt mégis cselekszünk!

Kapcsolódjunk össze belső vezetőnkkel és hallgassunk útmutatására. Ahogy elér hozzánk ez a hang – bármily halk is, – automatikusan felerősödik bennünk a Bizalom érzése, mely bátorsággal és eltökéltséggel tölt el, így könnyebben szembe tudunk nézni az esetlegesen elénk kerülő akadályokkal. Hangolódjunk újra rá az Szellemi vezettetésre és a siker nem marad el.

Mantra: 
Meghatározok, hogy kérdezzek,
Megkötve a bátorságot.
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A forma önlétező tónusával.
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.

Megerősítés:
“Felveszem személyi erőm botját. “

Meditáció:
“Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”

KIN 055* Kék Elektromos Sas* 12.14

055-men-3Az Elektromos Sas, minősége ma nyitottságot és együttműködést vár tőlünk, hogy az elmúlt 2 nap eseményeit figyelembe véve rálelhessünk a megoldásra.  Míg a Kék Sas a víziói segítségével felfedi előttünk a lehetséges utakat, az Elektromos tónus segít mérlegelnünk és egy új szintre emel.

Az előző (a Nap) Hullámvarázsban már megláthattuk mi mindenre vagyunk képesek, ha eltökéljük magunkat, ma pedig a Sas emlékeztet bennünket minderre. Bízzunk képességeinkben és kövessük álmainkat! Engedjük el kétségeinket és minden hozzájuk fűződő gondolati mintát. Hallgassunk megérzéseinkre és cselekedjünk aszerint. Kezdjünk el a „dobozon kívül” gonolkozni, ezt az Égenjáró hullámvarázsban különösen fontos. Használjuk ki a mai napot arra, hogy újra gondoljuk céljainkat és kidolgozzuk a hozzá vezető lépéseket. Fókuszáljunk ezekre a vízióra, lássuk megvalósulásukat. Fordítsuk javunkra az Elektromos tónus kreativitását úgy, hogy egy új szintre emelkedhessünk.  Képzeljük el, hogy milyen már benne élni, elérni a célunkat. Lássuk meg azt is, hogy mindezért mit kell tennünk és esetlegesen mit kell feladnunk, változtatnunk életünkben. Használjuk ehhez az Égenjáró támogató energiáit, hogy legyen bátorságunk és kíváncsiságunk mindezt felfedezni! Ne feledjük, teremtő erőnket. Mindent lehet, csak akarni kell!

Mantra: 
Aktiválok, hogy teremtsek,
Megkötve az elmét.
Lepecsételem a látomás kimenetét
A szolgálat elektromos tónusával.
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra: 
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.

Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Megerősítés: 
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

KIN 054* Fehér Lunáris Varázsló* 12.13

054-ix-2A Fehér Lunáris Varázsló napjára ébredtünk, mely a 6. Maja Holdhónapunk első napja. Mint minden ciklus első napja, a mai Lunáris Varázsló minősége is át fogja hatni a következő napok energiáit. Vagyis a mai napon tapasztalt dinamika, felmerülő témák elkísérnek minket a következő 28 napon át és átfonják az aktuális energiákat saját fényükkel. A Lunáris Varázslóval most a felelősségvállalás és az isteni akarattal való összehangoltság kerül terítékre. Előtérbe kerülnek azon területeink, ahol kontrollálni, irányítani szeretnénk. Azon témák, melyek megakadályozzák, hogy kiléphessünk a kiszabott keretünkből, az Új felé. Ez most kifejezetten szépen összecseng az Adventi időszakkal és a téli befelé fordulás-belső út keresés időszakával.

Az Egyenlőség Ritmikus Gyík hónapja (dec.13 – jan. 9-ig): ez az időszak rávilágít arra, mi az, ami nem működik az életünkben, hol nincs harmónia, hol kell egyensúlyt teremtenünk. Vegyük kezünkbe életünk irányítását, vállaljunk teljes felelősséget az életünkért! Elengedhetetlen, hogy bízzunk és hallgassunk is belső hangunkra! Ne várjunk a külső megerősítésre, hanem önmagunkban keressük a válaszokat.  Tudatosan álmodjuk meg azt, amit már rég óta szeretnénk, mert ebben az időszakban segítséget kapunk mindenhez!
A Lunáris Varázsló segítségével ma térképezzük fel értékeinket, és vállaljuk is fel értük a felelősséget. Ügyeljünk arra, hogy cselekedeteinket csakis a tiszta szándék vezesse, ne engedjünk az ego manipulatív játszmáinak. Tudatosan figyeljük meg, hogy hogyan jelenik meg életünkben a kontroll, az irányítás? Mi irányítunk, vagy minket irányítanak? Ha mi irányítunk, akkor mi a motivációnk? Egyéni érdek, hatalomvágy, vagy önzetlenül, más is élvezheti munkánk gyümölcsét? „Tudom, hogy ami a nagyobb mintát szolgálja, az engem is szolgál, és ezzel a tudással összhangban cselekszem. Értem, hogy minden lehetséges, és ebből a tudásból ered belső mágusi mivoltom.” Ma engedjük el hát az egót, és a kontroll iránti vágyat és hagyjuk csak megtörténni az eseményeket. Nézzünk szembe félelmeinkkel, kétségeinkkel, melyek szabotálják utunkat és engedjük el őket. Higgyünk Önmagunkban és a bennünk rejlő varázslóban. Hangolódjunk össze ma az Isteni akarattal, mely támogatást nyújt számunkra és megmutatja a kifelé vezető utat.

Mantra:
Polarizálok, hogy varázsoljak,
Stabilizálva a befogadó készséget.
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A kihívás lunáris tónusával.
Engem a halál ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra: 
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.

Meditáció:
“Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés: 
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

KIN 053* Vörös Mágneses Égenjáró* 12.12

053-ben-1„Minden vég valami új kezdete… „
Örök igazság. A mai nappal véget ér az ötödik Maja Holdhónapunk, – a Felhangos Páva hónapja – ugyanakkor kezdetét veszi egy új Hullámvarázs, mely a kíváncsiságtól hajtva új kalandokat tartogat számunkra. Az elmúlt 28 napban önmagunk megerősítése volt a cél, hogy majd a holnap induló hatodik hónapban, a belső erőközpontunkból tudjuk indítani a célirányos cselekvést.

Nagyon izgalmas és erőteljes időszak elébe nézünk. Igazi erőpróba várható, ugyanis ezzel a hullámvarázzsal veszi kezdetét a Tzolkin második Sorspalotája.
Az Átmenet Fehér Északi Palotája- a Halál terme, a Harcos finomításáról szól. Hullámvarázsai sorrendben:

  • Vörös Égenjáró – A tér erejét hozza el, a Kalandozás bátorságáról és a felfedezésről szól
  • Fehér Világáthidaló – A halál ereje. Magába foglalja a hidakon való áthaladást. Irányítás és ego elengedése.
  • Kék Vihar – Önmegújulás ereje. Drámai változások, a korlátok átlépése
  • Sárga Ember – Szabad akarat ereje. Közvetítővé válni, engedni, hogy a Szellemi minőségek megnyilvánulhassanak.

A Vörös Égenjáró tehát maga az Ember, aki arra hivatott, hogy a Föld energiáit az Ég energiáival összekösse, biztosítva a folytonos áramlást. Fontos feladata, hogy ezt a kozmikus bölcsességet, kiközvetítse környezete felé. Ehhez azonban szükséges, hogy egyéleti énünk és tudatosságunk határait folyamatosan feszegessük, így oltva tudásszomjunkat. A következp napok arra ösztönöznek bennünket, hogy ellenállva a remetelakunk kísértésének, kezdjünk bele valami merőben újba, vagy akár egy rég elfeledett, vagy le nem zárt projektünket élesszük fel, a lényeg, hogy cselekedjünk. Merjünk nyitottá válni és nagyot álmodni, mert ebben a 13 napban bátorságunk és cselekvésünk messzire repít! Adjunk magunknak teret és időt néha a visszavonulásra, hogy alkalmazkodhassunk megváltozott helyzetünkhöz, de ne ragadjunk meg egy állomáson se! Ügyeljünk arra, hogy az visszavonulással töltött időszakunk termékeny legyen, és ne önmarcangolásról, vagy az elbujdoklásról szóljon. Teremtsük meg az egyensúlyt szellemünk szükségletei és életünk útja között. Használjuk a Nap hullámvarázsban tanultakat és árasszuk ki magabiztos fényünket környezetünkre, ezzel is támogatva a változást és a pozitív visszajelzést. Törjük át a saját falainkat és hagyjuk, hogy kíváncsiságunk új utakra vezéreljen bennünket.

Érdemes tehát ebben a 13 napban, tudatosan, minden nap valami olyan apróságot beiktatni a hétköznapok szürkeségébe, mely kiemel a megszokottból, netán még soha nem csináltuk azelőtt. Nem kell túl nagy dolgokra gondolni, nem kell repülőgépekből ejtőernyővel kiugrani (bár ez határozottan megváltoztatná az élethez való hozzáállásunkat…) elegendő, ha például új úton megyünk munkahelyünkre, új ízeket próbálunk ki, vagy valami új hobbit próbálunk ki. Feszegessük határainkat.

Mantra: 
Egyesítek a felderítés érdekében,
Vonzva az éberséget.
Lepecsételem a tér kimenetét,
A cél mágneses tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus: 
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.

Meditáció: 
“Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés: 
“A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

KIN 052* Sárga Kozmikus Ember* 12.11

052-eb-13Az elmúlt napokban Önnön fényünket, belső ragyogásunkat erősítettük, políroztuk azáltal, hogy helyre raktuk önértékelésünket. Most, hogy immár felelősségteljesen ki tudjuk kommunikálni környezetünk felé igényeinket, meg tudjuk mutatni igaz valónkat, már csak rajtunk múlik, hogy mihez is kezdünk mindezzel. A Kozmikus Ember minőségével ma pontot teszünk a Sárga Nap hullámvarázs végére és ezzel be is zárul Tzolkinunk első palotájának ajtaja is.

Az elmúlt 52 napban a Fordulat Vörös Keleti Palotáját jártuk végig, mely a „Születés terme”. Nevében a lényege.
Vegyük is végig a Tzolkin első 4 Hullámvarázsát kulcsszavakkal:

  • Vörös Sárkány Hullámvarázs – az életre hívás/születés ereje. Az új kezdetek/tervek/ének elindítója
  • Fehér Varázsló Hullámvarázs – az időtlenség ereje. Növekedés. Összekapcsolódás a belső Szellemi vezetővel útmutatásért.
  • Kék Kéz Hullámvarázs – a beteljesülés ereje. Átalakulás. Véghez vinni, befejezések.
  • Sárga Nap Hullámvarázs – az Univerzális Tűz ereje. Befejezés. Megvilágosodás.

Ha tudatosan sikerült megélni az elmúlt napokat, ma dicsőségben és magabiztosan zárhatjuk az elmúlt Palotát és bátran állhatunk elébe a következőnek, mely Az átmenet fehér északi Palota lesz. De ne szaladjunk ennyire előre.

A Sárga Ember jelképezi a bőséget és kiteljesedést éppen ezért feszegeti a hiány-minták kérdés körét is. A döntés a miénk. Ne azon keseregjünk, ami nincs, vagy amit el kellett engedjünk utunk során, hanem sokkal inkább örvendjünk minden új minőségnek, lehetőségnek, hisz ezekből valami újat alkothatunk. Az Élet tele van lehetőségekkel és nekünk, embereknek kötelességünk minden tőlünk telhetőt megtennünk azért, hogy boldoggá és kiteljesedetté váljunk! Ne mástól várjuk, hogy „kipótoljon” bennünket! Csakis mi magunk válhatunk teljes egésszé! Ha nincs meg hozzá a szükséges eszközünk, képességünk, találjunk rá más megoldást! Ne a veszteségeinken, hibáinkon keseregjünk. Fogadjuk el, hogy csakis tapasztalat által növekedhetünk és bár ez néha fájdalmas lehet, mint minden, ez is elmúlik. Tudatosítsuk, hogy eső után mindig frissebb a levegő, a sötét és rideg éjszaka után pedig minden reggel beköszönt a napfény! Tanuljunk hát a múlt hibáiból és békéljünk meg vele!

Mantra: 
Kitartok, hogy befolyásoljak,
Túlhaladva a bölcsességet.
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását,
A jelenlét kozmikus tónusával.
Engem az intelligencia ereje vezet utamon.

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.

Meditáció: 
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés: 
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

KIN 051* Kék Kristályos Majom* 12.10* Galaktikus Aktiváló Portálnap

051-chuen-12A Kristályos tónusú napokon, – mely a hullámvarázs 12. napja – a felismerés és a megértés tér be hozzánk, rámutatva a tanulságokra, segít, beépítenünk mindennapjainkba az elmúlt 11 nap esszenciáját. A mai napon ehhez a Kék Majom minősége csatlakozik, mely a humor és a spontaneitás erejével gondoskodik arról, hogy ne lankadjon éberségünk. A Kristályos Majom erejét tovább tetézi az a tény, hogy mai, ismét egy Galaktikus Aktiváló Portálnap, szóval ma kössük fel a képzeletbeli gatyamadzagunkat és figyeljünk.

A Majom napjain már megszokhattuk, hogy a legjobban akkor cselekszünk, ha mindenre (is!) felkészülünk és nem vesszük túl komolyan a mai nap menetrendjét. Ha mégis komoly és/vagy hivatalos nap elébe nézünk, akkor készítsük fel magunkat arra, hogy legyen B tervünk, sőt akár C is. Akárhogy is alakul, erre a napra nem szabad negatívan gondolni, vagy félve tekinteni. Az események mögött mindig és minden körülmények között a tiszta szándék és tanítás lapul! Ahelyett, hogy tartanánk tőle, inkább nyissuk meg szívünk és ébresszük fel belső gyermeki énünket. Ártatlan szívvel és mosollyal ma egy új nézőpontot fedezhetünk fel az elmúlt napok eseményei mögött. A mai nap vezető jegye, a Kék Éjszaka, így előfordulhat, hogy bizonyos helyzetek félelmet, aggodalmat generálhatnak bennünk. Tudatosítsuk, hogy a féleélem és aggódás természetes emberi reakció a változásra. Lépünk túl rajta. Biztonságban vagyunk! Az élet nagyon rövid ahhoz, hogy túl komolyan vegyük! A Majom ma épp arra tanít, hogy éljük meg az Életünket a maga teljességében, sírással – nevetéssel, szomorúságában és fergeteges boldogságában! A teljes palettában! Százszor inkább nyíltan és sebezhetően, mint páncél mögött unalmas ál-biztonságban…

Meg kell tanulnunk az ÉLETünket MEG-ÉLNI, hogy ne csak LE-éljük… A mai nap energiáit támogathatjuk azzal, ha kapcsolódunk barátainkhoz és az Év végi stresszt egy könnyed beszélgetéssel, társasjátékozással, vagy akár egy forraltborozással vezetjük le.  A lényeg az őszinte szeretet, kapcsolódás és a nevetés! Ha erre nincs lehetőségünk, akár végezhetünk nevetés meditációt is, vagy gyakoroljuk a Kék Majom Mundráját lásd alább.

Mantra: 
Szentelek, hogy játsszak,
Egyetemessé téve az illúziót.
Lepecsételem a mágia feldolgozását
Az együttműködés Kristályos Tónusával.
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra: 
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.

Meditáció: 
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.

Megerősítés: 
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.