KIN 078* Fehér Kozmikus Tükör* 01.06

078-etznab-13Néhány nap múlva véget ér a 6. Maja Holdhónapunk, mely a változás előszelét hozta el nekünk. Ideális időszak volt ez a Világáthidaló Hullámvarázsra, mely ma a Kozmikus Tükör minőségével zárul. A mai nap, az ítéletmentes visszatekintésé, hogy feldolgozva a múltat, tiszta lappal léphessünk át a következő, a Kék Vihar Hullámvarázsába és végre letehessük az ezzel járó terheket.

A Világáthidaló Hullámvarázsban, bizony sok mindennel kellett szembesülnünk, elengednünk, lezárnunk. Szimbolikus halált kellett halnunk, hogy a Vihar Hullámvarázsban Főnix madárként születhessünk újra.  A külvilág egy tükör mindenki számára. Amit másokban látunk, azt többnyire saját „szemüvegünkön” keresztüllátva kedveljük, vagy éppen találjuk ellenszenvesnek. Nagyon is igaz az a gyermeki mondás, hogy „Mindenki saját magából indul ki!”. A Tükör ma rávilágít azon területekre életünkbe, ahol hajlamosak vagyunk túl-idealizálni, túl-drámázni, vagy éppen túl-aggódni magunkat. Ahelyett, hogy ez elől a szembesítés elől elmenekülnénk, inkább szedjük össze a bátorságunkat és az ismereteink fényében nézzünk bele ebbe a tükörbe. A tisztán látás ajándék! Próbáljuk meg, nem elítél, bírálni, vagy ostorozni magunkat a múltban elkövetett hibáinkért. Sokkal inkább alkalmazzunk előre-vivő technikákat, pl.: felismerni, korrigálni!  Figyeljünk ma oda minden olyan szituációra, találkozásra, mely kibillent lelki egyensúlyunkból. Használjuk a tegnapi Vörös Föld napján tanultakat -visszatérés a belső erőközpontunkba, fókusz a Jelen eseményein, hogy így csillapíthassuk érzelmeinket és segítségével „leföldelve”, ítélkezés-mentesen, valamint tiszta fejjel tekinthessünk rá a kiváltó okokra. Engedjük meg magunknak az elfogadás és a megbocsátás felemelő érzését, hisz a Világáthidaló hullámvarázsban megjelenő Tükör minősége épp erre tanít.

Mantra:
Kitartok, hogy visszatükrözzek
Túlhaladva a rendet
Lepecsételem a rend mátrixát
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
“Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”

Meditáció:
“Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”

KIN 077* Vörös Kristályos Föld* 01.05* Galaktikus Aktiváló Portálnap

077-caban-12A Világáthidaló Hullámvarázsban megjelenő Kristályos Föld, ma magával hozza a felismeréseket és segít a beérkező információkat leföldelni, beépíteni tudatunkba, mindennapi életünkbe. Felismerhetjük benne az elmúlás, az elengedés miatt érzett félelmeink, aggályaink valódi okát; megérthetjük, hogy az élet folytonos körforgásában mindennek helye van, és ha tudatosan éljük meg ezt az átalakulást, még akár felszabadító is lehet. Ezzel a mai nap előre felkészít a közelgő Kék Vihar Hullámvarázs témáira, érzékenységére. Jegyzeteljünk!

A mai napot érzékenyíti a GAP napok ereje is segít, ami azt jelenti, hogy a beérkező energiákra fokozottan érzékenyebbek leszünk. Amolyan galaktikus, Energia-átmosást kapunk ma, mely egy Galaktikus Portálkapun át érkezik, majd áramlik át rajtunk egészen a Föld vasmagkristályáig, majd vissza. Igazi VILÁG(ok)áthidaló hullámvarázs életérzés lesz ma. Ahogy az elmúlt 11 napon, ma se akarjunk irányítani, beleavatkozni a dolgok természetes menetébe. Egyszerűen engedjük át magunkat a mai nap csodás energiáinak és csak „jegyzeteljünk”. Érdemes a mai napon tudatosan is földelődnünk, például egy könnyű sétával a természetben, vagy legalább csak a szobanövényeink ápolása által. Kapcsolódjunk a természethez, a Földanyácskánkhoz és térjünk vissza belső erőközpontunkba. Összpontosítsunk a Jelen pillanatra, vegyük észre a minket körülvevő mindennapi csodákat, melyeket már-már természetesnek veszünk. A Föld napjaink megszokott már, hogy váratlan, vagy véletlennek tűnő események bolygatják meg nyugalmunkat, melyek későbbiekben fontos útmutatókká válnak. Mégis arra figyelmeztetnélek, hogy ne ugorjunk elhamarkodott következtetésekbe egy remélt eredmény érdekében! A Világáthidaló hullámvarázsban pedig különösképpen ne akarjuk befolyásolni, manipulálni a dolgok kimenetelét. Adjunk időt és teret arra, hogy az események egyszerűen megtörténjenek és kibontakozzanak. Ítélkezés nélkül fogadjuk üzenetét, raktározzuk el. Később ez még nagyon jól fog jönni!

Mantra:
Szentelek, hogy fejlődjek,
Egyetemessé téve az egyidejűséget.
Lepecsételem a navigáció mátrixát,
Az együttműködés kristályos tónusával.
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál vagyok… Lépj be rajtam keresztül.

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).

Meditáció: 
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés: 
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

KIN 076* Sárga Spektrális Harcos* 01.04

076-cib-11A Világáthidaló minőség kihívása a Sárga Harcos éppen ezért nem meglepő, ha ma kissé ellentétes erők feszítenek, ezzel is segítve a leválást a hullámvarázs témájáról. A Harcos ma segít, hogy meghallhassuk, felfigyelhessünk arra a vékony kis belső hangra, mely tovább vezet utunkon.

A tegnap felcsillanó remény után, ma a Harcos nyújt további bátorítást ahhoz, hogy felülemelkedve a nehézségeken, emelt fővel léphessünk túl az elmúlt napok eseményein. Engedjük hát el a kételyeinket, félelmeinket és nézzünk bátran szembe belső harcainkkal. Váljunk nyitottá és kérjünk közvetlen Szellemi útmutatást akár meditációban, akár vizualizálva a Harcos színeit (indigókék és arany). Használjuk ki a Harcos intelligenciáját és fogalmazzuk meg magunknak a kérdést, mi az, amire igazán vágyunk? Hová szeretnénk eljutni? Adjunk időt a válasz érkezésének, ne kapkodjunk el semmit. Van, hogy már a kérdés megfogalmazásakor elénk tárul a válasz, de előfordul az is, hogy valami hatalmas felismerésre, dobpergésre várunk, ahelyett, hogy a bennünk suttogó megérzésre hallgatnánk. A bizalom a feltétele annak, hogy hozzáférhessünk az isteni útmutatáshoz. Belső hangunk olykor inkább hasonlít a szél suttogásához, mintsem az oroszlán üvöltéséhez, mégis ha megfejlődtük mindazt, ami a válaszhoz szükséges, akkor meghallhatjuk azt. Ha elengedtük ami a múlthoz, régi mintákhoz vagy szintekhez kötött minket, akkor megláthatjuk az útjelzőket. Tudatosítsuk ezt, és építsük be a hullámvarázs tanításait a mindennapjainkba.

Mantra: 
Feloldok, hogy kérdezzek
Elengedve a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.

Megerősítés:
“Felveszem személyi erőm botját. ”

Meditáció:
“Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”

KIN 075* Kék Planetáris Sas* 01.03

075-men-10A Világáthidaló Hullámvarázs 10. napjához érkeztünk, mely a manifesztáció napja. A Kék Sas ma egyesíti lehetőségeinket képességeinkkel, hogy teret adhasson mindannak, amiért az elmúlt 9 napban dolgoztunk. Az elmúlt 9 napban felszínre kerültek régi minták, elavult gondolatok, le nem zárt kapcsolatok, melyek mind megértek az elengedésre. A Világáthidaló hullámvarázs feladta az volt, hogy lépjünk ki a tagadásból, és engedjük el a kontrollt. Ne elnyomjuk, hanem lezárjuk a multat.

A Sas ma elhozza számunkra az elmúlt napok „veszteségei” utáni új víziót, az új célokat. Használjuk ki a Sas adta lehetőséget és emelkedjünk felül gyászunkon, félelmeinken. Lássuk meg, mit rejtegetnek ezen események, mi az, amivel még esetleg dolgoznunk kell ahhoz, hogy megkönnyebbüljünk. Azáltal, hogy már látjuk körvonalazódni célunk tárgyát, elérhető közelségbe kerül, és ez feltölt bennünket reménnyel. Osszuk meg kreatív ötleteinket környezetünkkel, hogy kiegészülve, egymást támogatva tovább gyarapodhassunk szellemileg, lelkileg, de akár anyagilag is. Lássuk magunk előtt a célt, megújult, felfrissült énünket, melyet immáron nem köt gúzsba a múlt, nem határolnak be a rég megszokott minták. Szabadok vagyunk! Engedjük ma szárnyalni lelkünket, hogy ezzel is inspiráljuk az elengedést, a szimbolikus halálát mindannak, ami elmúlt. A hónap és Hullámvarázs tekintetében a mai nap megerősítése lehetne: „Bízom magamban. Bízom a Mindenség gondoskodásában. Elbocsátok mindent, ami nem szeretet és öröm. A múltat hátra hagyom, az új, friss és eleven felé veszem utam.” (Louise Hay)

Reményteli szép ÚJ napot kívánok!

Mantra:
Tökéletesítek, hogy teremtsek
Előállítva az elmét
Lepecsételem a vízió kimenetét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.

Meditáció:
“Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Megerősítés:
“Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

KIN 074* Fehér Szoláris Varázsló* 01.02

074-ix-9A Fehér Szoláris Varázsló napjára ébredtünk, mely a célirányos cselekvésre inspirál, felerősítve a szándékot. A Varázsló minősége, a becsület, az irányítás és személyi erő kérdéskörét feszegeti, arra ösztönözve, hogy egyéni igényeinket, céljainkat, hangoljuk össze egy nagyobb céllal. Egyesítsük elménk és szívünk útját, kapcsolódjunk össze az Isteni akarattal, mely így elrepít bennünket egész a célvonalig.

A Világmindenségben REND uralkodik, melynek mi magunk is részesei vagyunk. Akkor is, ha néha nem úgy érezzük, minden okkal és értünk történik. Persze könnyebb úgy gyakorolni a Hitet és Bizalmat, hogy minden kedvünk szerint történik… A gondok ott kezdődnek, amikor megfeledkezünk saját felelősségvállalásunkról és igényeinket, inkább az egyéni, önös érdekek vezérlik, hisz felborul az Adok-Kapok egyensúly. Ilyenkor tapasztalhatjuk azt, hogy megrekedtünk, hogy nem jutunk egyről a kettőre, bármennyire keményen is dolgozunk. Megreng hitünk és elkezdünk kételkedni mindenben és mindenkiben, amitől csak még inkább beragadunk az adott helyzetbe. A Világáthidaló Hullámvarázsban megjelenő Varázsló ma ezeket a helyzeteket kiválóan oldja!

Vizsgáljuk meg, hogyan illeszthető bele kitűzött célunk, akaratunk a Mindenség ritmusába. Bár a Hullámvarázs legaktívabb szakaszába értünk, ma ez a folyamatot inkább befelé irányítsuk. Csendesítsük el elménk és környezetünk hangjait, ha tehetjük, kezdjük a napot egy meditációval, hogy meghallhassuk Lelkünk hívó szavát. Tudatosan készítsük fel szívünket az elengedés folyamatára. Merjünk megnyílni a Mindenség energiáinak és sorsunkat ma az ő kezébe helyezni. Tudatosítsuk, hogy minél inkább ragaszkodunk valamihez, az annál inkább megköti energiáinkat. Hagyjuk a dolgokat ma megtörténni. Merjünk nem tudni, nem akarni, hisz tudjuk a Világmindenségben minden REND-ben van és minden elérkezik hozzánk a megfelelő időben és helyen.

Mantra:
Lüktetek, hogy varázsoljak
Megvalósítva a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A szándék szoláris tónusával
Engem a hűség ereje vezet utamon

  1. Tónus
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.

Meditáció:
“Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés: 
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

KIN 073* Vörös Galaktikus Égenjáró* 2024.01.01

073-ben-8Mi kell ahhoz, hogy elérjük céljainkat? Egy, a Mindenség tervével is összecsengő célkitűzés, eltökéltség, információgyűjtés, hit és akarat, cselekvés, és nyitottság a visszajelzésekre… Ma egy ilyen nap lesz. Megmérettetés, hogy mindaz, amit eddig tettünk, és azok a döntések, amelyeket meghoztunk, elegendőek voltak-e ahhoz, hogy a Mindenség tovább lendítsen bennünket utunkon. Ha kevésnek bizonyul, lehetőséget kapunk a további gyarapodásra, ha viszont elértük azt a szintet, ahol a Mindenség össze tud velünk kapcsolódni, megtapasztalhatjuk a sikert és a könnyed tovább haladást.

A Világáthidalóban megjelenő Égenjáró ma segít egy új nézőpontból ránézni életünkre. Megmutatja, hogy életünk mely területén vagyunk hajlamosak csak egy helyben topogni, ahol tudjuk, sőt látjuk is a következő lépést, mégis inkább a „biztos” megoldást választjuk, azt, hogy maradunk a régi „jól bevált” módszernél. Ne várjunk más eredményt, ha mindig ugyanúgy reagálunk! Ha meggyfát ültetünk, bármilyen kitartóan és szeretettel gondozzuk is, arról soha nem leszünk képesek körtét szüretelni! Merjünk kilépni a megszokások hatalmából és új módszereket, kipróbálni. Legyen bátorságunk szembenézni a ma kapott visszajelzésekkel. Ahelyett, hogy kétségbe esnénk, vagy ostoroznánk magunkat, változtassunk. Ne engedjünk a kísértésnek, hogy visszahúzódjunk a remetelakunkba! Emlékezzünk, hogy a Csoda mindig a komfortzónánkon kívül történik. Az Égenjáró ma újfent bátorsággal tölt fel, hogy legyen merszünk kilépni az ismeretlenbe, ezzel is elősegítve bennünket utunkon. Engedjük el az aggodalmaskodást, a kifogásokat és fókuszáljunk a jelen pillanatára, hogy útmutatóra leljünk. Fogalmazzuk meg pontosan mit is szeretnénk elérni, és tudatosan határozzuk meg a következő lépéseket! Vegyük számba, hogy mi az, amit e cél érdekében el kell, hogy engedjünk Életünkből.

Mantra:
Harmonizálok, hogy felderítsek
Formálva az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.

Meditáció:
“Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés:
“A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.

KIN 072* Sárga Rezonáns Ember* 12.31* Galaktikus Aktiváló Portálnap

072-eb-7A 2023-as évet egy GAP nappal zárjuk, melyet a Sárga Rezonáns Ember minősége kódol. Aktív, dolgos időszak áll mögöttünk. A Maja évet tekintve, 5 és fél hónapnyi erős, „mentálisan terhelő” időszakon vagyunk túl és most kezdődik még csak a java. Gyors összegző az Év témájáról, hogy is kezdődött: Felhangos Varászló éve, a Kutya hullámvarázs 5. napján vette kezdetét: míg a Kutya az Önmagunkba vetett hitünket erősíti, a Varázsló arra kér, hogy vállaljuk a felelősséget, és ismerjük el személyes erőnket. Szóval bár mentális évet írunk, igen sok a teendőnk a beérkező információk feldolgozásával és a Szellemi minőségek feltérképezésével.

De ugorjunk csak vissza a mai napra: Világáthidaló hullámvarázs 7. napja: Sárga Rezonáns Ember. A Sárga Ember képviseli a bőségszarut. Ez azt jelenti, hogy minden elengedéssel gyarapodunk a Mindenség által. Ha azonban elapadunk, és nem adakozunk, vagy nem engedünk el, nem érkezik több lehetőség. A mi feladatunk, hogy ezt az áramlást ma biztosítsuk! A kulcs a Szabad Akarat. Csakis rajtunk múlik mit kezdünk ezen lehetőségekkel. Az Ember jegye arra tanít, hogy az „üresség” által lássuk meg azt a bőséget, mely körülvesz bennünket. Engedjünk el az irányítást és minden vágyat, akaratot, melyet kontrollálni szeretnénk. Vagyis minél inkább arra fókuszállunk, ami nincs, annál inkább ezt erősítjük meg a Mindenségben és így bevonzzuk azt. Vegyük számba adományainkat és ünnepeljük őket. Tudatosan engedjük el a negatív gondolatainkat, hogy helyet biztosítsunk az újnak, mely a helyes úton tart. Mindaz, amire vágyunk a kellő időben, belép majd az életünkbe, ha csinálunk neki helyet.

Összegezve, ez a mai, egy tökéletes napot biztosít az újév előtti leltárba vételhez és az időt múlt dolgok, dogmák, netán fizikai szintű dolgok kiszanálására. Ma egy kicsit lazuljunk el és kapcsolódjunk össze a Forrással. Engedjük el gondolatainkat, aggodalmainkat és csak legyünk. Engedjük, hogy a Szellem vezesse gondolatainkat, tetteinket.

Mantra:
Levezetek, hogy befolyásoljak
Inspirálva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.

Meditáció: 
“Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés: 
“Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”