KIN 113* Vörös Szoláris Égenjáró* 02.10* Galaktikus Aktiváló Portálnap

113-ben-9A Szoláris tónusú Égenjáró minősége ma felerősíti a szándékot, megadva azt a bizonyos utolsólökést, mely elrepít bennünket a célig. Ebben a napban van a legtöbb cselekvési energia, melyet az Égenjáró kíváncsisága csak tovább fokoz. Újra mozgásba jönnek elakadt helyzeteink, kibogozódnak a lehetetlen helyzetek és feltöltenek lelkesedéssel és kitartással.

A Kígyó Hullámvarázsban megjelenő Égenjáró energiájától fűtve ugyanakkor megjelenhet egyfajta kettősség is bennünk. Mennénk is, de maradnánk is; vonz az ismeretlen újdonsága, ugyanakkor olyan kényelmes és megszokott már a biztonságosnak vélt jelenünk… Ebből a kettősségből a kiutat a mai nap Vezető ereje a Vörös Hold mutatja meg, mely emlékeztet eredeti célkitűzéseinkre, az eddig befektetett energiákra. Rávilágít arra, hogy egyensúlyt kell teremtsünk életünkben ahhoz, hogy előre léphessünk. Emiatt előfordulhat, hogy kissé feszültebbek, ingerültebbek leszünk ma. Tartsunk egy rövid önvizsgálatot, hogy hol állunk jelenleg és életünk mely területén működünk még mindig csak félgőzzel, hol vannak további elakadásaink, blokkjaink. Az Égenjáró ma segít felismernünk ellenállásunk utolsó mentsvárait, kifogásait is, hogy átléphessük, túlnőjjük korábbi Önmagunkat.

Gyűjtsük tehát ma össze bátorságunkat és hagyjuk hátra minden ragaszkodást, berögzült gondolati sémát. Teremtsünk egyensúlyt a visszavonult remeteség és a külvilágban való tapasztalás között. Adjunk magunknak időt arra, hogy visszavonultan elmélkedjünk, meditáljunk, hogy később, innen feltöltődve, léphessünk ki bátran az ismeretlenbe. A mai nap arra biztat, hogy hagyatkozzunk ösztönös megérzéseinkre és ne féljünk feszegetni határainkat, mert ebben rejlik a kulcs céljainkhoz.

Mantra:
Pulzálok, hogy felderítsek,
Megvalósítva az éberséget.
Lepecsételem a tér kimenetét
A szándék szoláris tónusával,
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.

Meditáció:
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés:
„A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

KIN 112* Sárga Galaktikus Ember* 02.09* Galaktikus Aktiváló Portálnap

www.shamaya.atA soron következő GAP napunkat a Sárga Galaktikus Ember minősége hatja át, mely elhozza a megmérettetést és a sikert/bőséget. Újra előtérbe kerülnek az előző hullám témái. A Galaktikus tónus ugyanis, a harmonikus rezonancia, vagyis az együtt rezgés minőségét hordozza. Ma eldől, hogy mindaz, amit eddig tettünk, és azok a döntések, amelyeket az elmúlt napokban meghoztunk, elegendő-ek voltak-e ahhoz, hogy a Mindenség tovább lendítsen bennünket utunkon.

A Sárga Galaktikus Ember, ma felpaprikázza a bennünk lévő Kígyó minőségét, arra kérve, hogy ezt a lelkesedést és olthatatlan erőt ma fordítsuk arra, ami számunkra a beteljesedést és örömöt hoz. A mai nap feladata kiépíteni és/vagy megerősíteni hitünket Önmagunkban és Mindenségben, valamint abban, hogy minden ajándék a megfelelő időben és formában tér vissza életünkbe. Amennyiben képesek vagyunk elengedni a „kudarctól” való félelmünket és meg merünk nyílni, a GAP napok erejével hatol be a Sárga Ember által nyújtotta bőség életünkbe. Hallgassunk arra a bizonyos belső hangra, mely folyamatosan beszél hozzánk. Járjunk nyitott szemmel (füllel), elmével és szívvel. Ne csupán azt vegyük észre, hogy mi hiányzik, hanem azt is, mi az, ami jelen van életünkben és jó érzéssel tölt el. Tudatosan ezek felhasználásával törekedjünk bevonzani mindazt, ami hiányzik Életünkből, mert ezek a Kulcsok! Használjuk ki emberi teremtő erőnket és érezzük, lássuk, azt, ahogyan a dolgok a helyükre kerülnek. Mindehhez meg kell találjuk belső békénket és bizalmunkat Önmagunkban és a Mindenségben. Vállaljunk felelősséget cselekedeteinkért és gondolatainkért. Ne keressünk bűnbakokat, egyszerűen fogadjuk el a jelen helyzetet és döntsünk úgy, mostantól másképp cselekszünk. Mint azt már korábban is írtam: Mindenki egyéni feladata az, hogy a benne rejlő képességekkel kihozza a lehető legtöbbet az Életéből, SAJÁT Érdekében!

A mai nappal együtt, még négy Galaktikus Aktiváló Portálnap áll előttünk. Utána szusszanhatunk egy keveset, mielőtt kezdetét veszik a MAG napok, melyek egyenes utat biztosítanak a beáramló, színtiszta energiáknak. Töltekezzünk hát fel a Kígyó hullám varázs alatt annyi energiával és erővel, hogy kitartson ez a lelkesedés az előttünk álló erőteljes időszak alatt is!

Mantra:
Harmonizálok, hogy befolyásoljak
Formálva az illúziót
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A teljesség galaktikus tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.

Meditáció: 
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés: 
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

KIN 111* Kék Rezonáns Majom* 02.08* Galaktikus Aktiváló Portálnap

www.shamaya.atMa elérkeztünk a hullámvarázs 7. napjához mely a Rezonáns tónus minőségét képviseli. Ezen a napon lehetőséget kapunk arra, hogy döntéseinket, lépéseinket feltöltsük az Mindenség energiáival. Csendesedjünk el kissé, csatlakozzunk össze a Forrással és vegyük számba, hogy mi az, ami esetleg hátráltatja, hogy elérjük céljainkat. ma mindezt elengedhetjük és tovább léphetünk.

A Majom ma olyan váratlan és spontán eseményeket hoz elénk, mellyel rákényszerít bennünket arra, hogy eddigi utunkat egy más szemszögből vegyük górcső alá. Játékos és komisz energiáit továbbra is a GAP napok intenzitása hatja át, így jobban tesszük, ha felkészülünk arra, hogy minden óvatos tervezgetésünk ellenére, ma nagy valószínűséggel semmi sem úgy fog alakulni, ahogyan azt mi várjuk. Legjobban akkor cselekszünk, ha elvárások nélkül, csupán hagyjuk magunkat sodródni az árral. Maradjunk nyitottak, játékosak és fogadjuk szeretettel mindazt, ami elénk kerül. Tudatosítsuk, hogy a Majom nem ártó szándékkal cselekszik, hanem egész egyszerűen minden cselt bevet azért, hogy megláthassuk mindazt, amit ő elénk szeretne tárni. Használjuk a Kígyó ösztönös megérzéseit arra, hogy elnavigáljon bennünket a mai napon.

A Majom energiáit segíthetjük, ha elővesszük játékos gyermeki énünket, mely a Kígyóval karöltve megtanít bennünket, hogy az életet nem Túlélni, hanem Megélni kell! Legyünk ma kicsit spontánabbak, menjünk bele a Majom játékába, hogy elsajátíthassuk tanításait.

Mantra:
Levezetek, hogy játsszak
Ösztönözve a káprázatot
Lepecsételem a mágia feldolgozását
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál vagyok. Lépj be…

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.

Meditáció:
„Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.”

Megerősítés:
„Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.”

KIN 110* Fehér Ritmikus Kutya* 02.07* Galaktikus Aktiváló Portálnap

www.shamaya.atA mai nappal belépünk a 8. Maja Holdhónapunkba, az Egységesség Galaktikus Sólyom hónapjába, melyet a Ritmikus Kutya szeretetteli energiái szőnek át. A nyolcadik hónapunk totemállata a Sólyom, mely magasban szárnyal, átlátva mindent, így gyorsan reagálhat bárminemű akadályra. Ebben a 28 napban, minden akadályt legyőzhetünk, ha felülemelkedünk és „madártávlatból” nézünk az adott problémára. Ebben az időszakban minden megmutatkozik a maga valóságában. Ez a felelősségvállalások és nagy döntések hónapja lesz, de minden szükséges támogatást megkapunk döntéseinkhez. Ha eddig bizonytalanok voltunk egy problémával, helyzettel kapcsolatosan, akkor meglátjuk a megoldásokat! Itt az ideje a cselekvésnek! Aktív, cselekvéssel és szeretettel teli nap előtt állunk. Most, hogy a Kígyó hullámvarázs tervezési fázisán már túl vagyunk, a Ritmikus tónus immáron a célirányos cselekvést sürgeti.

A tegnap felfedezett/megerősített határainkat szem előtt tartva, ma fel kell tegyük magunknak a kérdést, hogy mi az amire szívünk mélyén igazán vágyunk és vajon hogyan érhetnénk el mindezt. A Kígyó Hullámvarázs az ösztönök, a Kutya minősége pedig a szív útját követi, ezért a mai napon e kettőt kell egyensúlyba hozzuk, hogy a legoptimálisabb megoldást kiválaszthassuk. A Kutya a szeretet, az önelfogadás és az önszeretet kérdéseit hozza magával. Ma figyeljük meg, a bennünk munkálkodó érzelmeket, mennyire vagyunk hajlamosak, illetve mely terület az, ahol már-már feladjuk magunkat a megfelelés és az odatartozás érdekében. Mennyire veszünk rész a játszmákban; érzelmi zsarolás, drámák, és a többi. Tudatosítsuk, hogy mindegy mely oldalon is állunk, ezek az érzelmek legtöbbször a bennünk rejlő hiányokról, és/vagy az önmagunk nem elfogadásából erednek. Elérkezett az idő, hogy ezen blokkokat most feloldjuk és hátra hagyjuk. Fejezzük be az önostorozást, a sebeink nyalogatását és kerüljünk újra közel Önmagunkhoz! A Fehér Kutya ajándéka az, hogy amíg önmagát gyógyítja, azzal kihat környezetére és őket is emeli, gyógyítja. Mindazt a szeretetet, amit másoktól várunk előbb önmagunknak kell megadjuk. Ahogy megtanuljuk teljes mértékben elfogadni és szeretni önmagunkat, megszületik bennünk a Fény, melyet megoszthatunk útitársainkkal, környezetünkkel.

Mantra:
Szervezek a szeretet érdekében
Kiegyenlítve a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál vagyok, lépj be…

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra: 
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.

Meditáció: 
Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.

Megerősítés: 
Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.

KIN 109* Vörös Felhangos Hold* 02.06* Galaktikus Aktiváló Portálnap

www.shamaya.at, Kin109A Vörös Felhangos Hold GAP nap, ma a határaink meghúzására és megtartására szólít fel. Érdemes odafigyelni, mit súgnak ma (és a Kígyó Hullámvarázs miatt a következő 7 napban) a megérzéseink., hol veszítettük el önmagunkat és a kontrollt életünk felett. Kis személyes szösszenet: ma hajnalban úgy ébredtem, hogy mennyire jó lenne a reggeleimet (újra) egy pár perces meditációval kezdeni. Ebben a rohanó XXI században szó szerint elszalad mellettünk az élet, így a munka-család-pénz vesszőfutásba tudatosan kell visszacsempésznünk a lélek fejlődését és egészségére való törekvést. A mentális/spirituális egészség leépülése sajnos globális méretű probléma, de hiszek abban, ha mindenki kicsit a saját házán sepregetne és fejlődne, szebb lenne e Világ. Ma ha tehetjük, este meditáljunk egyet és küldjünk egy kis szeretet és megbocsátás energiát a Kollektív felhőbe.

A Felhangos Hold ma a GAP napok erejével segít letisztázni és összpontosítani az eddigi ismereteinket, hogy meghatározhassuk a haladásunk irányát. A Felhangos tónus (5-ös) a Lélekszám megtestesítője, így ma különösen fontos, hogy ráleljünk belső erőforrásunkra és feltöltsük energia készleteinket. A Hold hatására ma előfordulhat, hogy egy érzelmesebb nap elébe nézünk, ne engedjük, hogy önkritikus énünk a felszínre törjön! Erősítsük inkább a bizalom és hit érzését életünkbe. Tegyünk szert egy egészséges optimizmusra, mely kiemel bennünket az érzelmi mocsárból. Ne engedjük, hogy túláradó érzelmeink magukkal rántsanak bennünket, akár negatív, akár pozitív legyen is az. Helyezkedjünk egyfajta megfigyelő nézőpontba, hogy objektíven tudjunk tekinteni az eseményekre. Engedjük, hogy a Hold fényével elmosson minden fájdalmas emléket, sérelmet, haragot, amelyek elvonják energiáinkat és felemésztik erőnket. Emlékeztessük magunkat, hogy mindaz, amit megtapasztaltunk/megtapasztalunk, az okkal történt, így fogadjuk őket hálával és szeretettel. Fókuszáljunk a jelen pillanatra és is figyeljük meg, hogy ennek az érzelmi túláradásnak mi lehet a valós kiváltó oka és milyen tanítást hozott magával. A mai nap vezető ereje a Vörös Föld, ez segíthet, hogy érzelmileg le-földelődjünk és hagyjuk a dolgokat saját tempójukban áramolni. Bízzunk saját folyamatunkban, és haladjunk együtt vele.

Mantra:
Megerősítek, hogy tisztítsak
Irányítva az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”

KIN 108* Sárga Önálló Csillag* 02.05* Galaktikus Aktiváló Portálnap

www.shamaya.at, Kin 108A GAP napok iskolájának 3. napján, az Önálló Csillag minősége hoz egy kis békét és megnyugvást. A Csillag a Rend és a Harmónia szószólója, segít egyensúlyba hozni szívünk és elménk hangját, hogy a káoszban is megláthassuk az EGY-séget. A mai nappal megteremthetjük azt a stabil és biztonságos alapot, melyre építkezhetünk és ahová a következő intenzív időszakban visszatérhetünk töltődni.

Az Önálló tónus mindig a tervezői fázis utolsó állomása, amikor is katalogizálunk, felállítunk egy fontossági sorrendet és pontos, részletes cselekvési tervet készítünk. Ehhez ma tökéletes alkalmat biztosít a GAP napok erejével felvértezett Sárga Csillag, mely egy felől aktív és cselekvő, másfelől viszont mértékletes és harmonikus. Könnyed egyszerűsítésével, bármilyen gondolati csomót kibogoz. A mai nap arra kér, hogy továbbra is maradjunk nyitottak, hogy felismerjük életünk mely részében és hogyan jelenik meg a Harmónia minősége. Előfordulhat, hogy a mai napunkat áthatják a diszharmonikus események, esetleges konfliktusok, vagy súrlódások közvetlen környezetünkkel. Vizsgáljuk meg önmagunkban és környezetünkben, hogy az, amit mi Harmóniának gondolunk az valós-e, vagy csak egy idealizált képzet. Vegyük észre a látszólag különböző és diszharmonikusnak tűnő igazságokban, megélésekben és felfogásokban a Mindenség rendező elvét! Az Univerzum a rend és a harmónia törvényét is követi, így hiába látunk mi valamit zavarosnak, az a nagyobb egészben biztosan a helyén van. Az elmúlt napokban tapasztaltak alapján alkossunk magunknak új ideákat. Határozzuk meg milyen új minőséget, vagy tulajdonságot szeretnénk az életünkbe beépíteni és induljunk el afelé. Lássuk be, hogy jelenünket, a múltbeli cselekedeteink és/vagy passzivitásunk hozta létre. Vállaljuk érte a felelősséget és változtassunk életmódunkon, gondolkodásunkon!

Vegyük ma számba képességeinket és lehetőségeinket, hogy céljainknak megfelelő alapot biztosíthassunk. A mai nap energiáit elősegíthetjük, ha törekszünk nem csupán a belső, de a külső harmóniára is. Rendezzük környezetünket, otthonunkat, öltözködjünk ma picit színesebben, csinosabban és érezzük át a szépséget. Ha szeretnénk, akár alkothatunk is valami szépet, vagy csak csodáljuk meg a természet alkotásait és menjünk ki a szabadba. A lényeg, hogy lássuk meg és törekedjünk a szépségre, a harmóniára.

Mantra:
Meghatározok, hogy megszépítsek,
Megszabva a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát,
A forma önálló tónusával.
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.

Meditáció:
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”

Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”

KIN 107* Kék Elektromos Kéz* 02.04* Galaktikus Aktiváló Portálnap

www.shamaya.at, Kin107A második Galaktikus Aktiváló Portálnapunk ebben a sorozatban, az Elektromos Kéz, mely kivezet bennünket a tegnapi kétségekből. Gyógyírt és megnyugvást hoz a mai nap, egy igazi „Vasárnapi energiát”. A Kéz a lezárások, a befejezések, ugyanakkor a cselekvés és újra-alkotás minőségét is képviseli.

Most, hogy már megismerjük céljainkat és kihívásainkat, az Elektromos tónusú Kéz napja segít ezeket egységbe rendezni, újra formálni, hogy egy új fejlődési szintet érhessünk el. A Kígyó Hullámvarázs a testtudatosságról szól, vagyis testünk üzeneteire, visszajelzéseire kell oda figyeljünk. Lássuk/érezzük meg, hogy életünk mely részén érezzük úgy, hogy túlvállaltuk magunkat, vagy épp hol vagyunk túl passzívak/rutinszerűek. Ma ezekkel a területekkel kell foglalkozzunk. Osszuk fel teendőinket és állítsunk fel egy fontossági sorrendet. Minden rész-cél teljesítése után álljunk meg és „ajándékozzuk” meg magunkat valami aprósággal, ami örömet okoz. Ez nem csak motiváló, de pozitív mintát is elültet bennünk. A mai nap vezetője a Kék Majom, mely felébreszti belső gyermeki énünket, aki könnyedén veszi az akadályokat, spontaneitásával és játékosságával pedig ráébreszt arra, hogy „felnőtt fejjel” mennyire túlbonyolítjuk életünket. Fogadjuk meg tanácsait! Az élet túl rövid ahhoz, hogy elfelejtsünk élni! Játszunk, nevessünk, beszélgessünk ma többet barátainkkal. Mindeközben legyünk nyitottak és fogékonyak mások visszajelzéseire, megoldási mintáira. Ott lesz a megoldás a sorok között.

Mantra:
Aktiválok a tudás érdekében
Megkötve a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előre mutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.

Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”

Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”