0.0.Hunab Ku* Szökőnap * 2024.02. 29

Tzolkin_maya

Az évszakok és a csillagászati események nem egész számú napok szerint ismétlődnek, ezért a naptár, ami ugyanannyi napot tartalmaz, minden évben, elcsúszik a világ eseményeihez képest. Ezt a különböző naptári rendszerekben (pl. kínai, héber, stb) más és másként korrigálják. A 13 Holdhónapos Maja rendszerben az így „felhalmozódott” nap minden esetben a Galaktikus Holdhónap (8. hónap) 22-23. napjára esik, esetünkben Február 29-re.
A mai napon tehát egyfajta „semleges” nap van, amikor is egyszerre érezhető az előző (Kék Mágneses Majom) és a következő (Sárga Lunáris Ember) nap energiái.

KIN 131* Kék Mágneses Majom* 02.28* MAG nap

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 131A Mag napok levezetéseként, még mindig erőteljes, de mától egy kissé talán könnyedebb, játékosabb energiák áramlanak felénk. Tanító szándékuk a nézőpontváltás. A következő 13 napban ne tervezzünk semmi komolyat, hisz ahogy megszokhattuk, a Kék Majom nem válogat eszközökben, ha el akar érni valamit. Gyermeki ártatlansággal, csínytevéssel, olykor hisztivel, de eléri amit akar. Engedjük el merev nézeteinket, mert ezek a napok a változatosságról és spontaneitásról fognak szólni, így igyekezve gyógyítani Belső Gyermeki énünket.

A következő 13 nap az alkalmazkodó képességünket és pozitív szemléletünket teszi próbára, de mint a mesékben, a megpróbáltatások után elnyerjük méltó jutalmunkat. Szóval a Majom Hullámvarázs a feje tetejére forgatja a már amúgy is kissé megviseltes életünket, hogy megszabadítson a még beragadt dolgainktól/ sérüléseinktől/ mintáinktól, ami bekorlátozza látóterünket. És ha már úgyis a feje tetején áll a világunk, érdemes lenyugodni és kicsit körülnézni, megvizsgálni jelen helyzetünket ebből a nézőpontból is! Vagyis most különösen igaz az a mondás, hogy minden okkal történik, nincsenek véletlenek… A következő napok eseményei tanítanak, terelgetnek, figyelmeztetnek, csak megfelelő hozzáállásra van szükség és ez a gyermeki ártatlanság állapota: őszinte, jó szándékú, könnyed, játékos, spontán. Ezt az 5 minőséget gyakoroljuk és használjuk konfliktusok, vagy nehézségek esetén, hogy átlendülhessünk rajtuk. A Kék Majom arra bátorít, hogy éljük meg érzelmeinket a maguk teljességében, éljük meg álmainkat, látomásainkat, ahol minden szent, és éppen ezért természetéből adódóan humoros és örömteli. Valósítsuk meg álmainkat! Most van itt a megfelelő pillanat, hisz még pont 10 napig élvezhetjük a MAG napok áldásos támogatását!

Hogyan tudjuk meggyógyítani belső gyermekünket? Az idő kerekét visszafordítani nem lehet. Mi magunknak kell megadni azt a szeretetet/ elismerést /odafigyelést/stb., ami elmaradt valahol az úton. Keressük meg, mi az, ami igazán örömet okoz nekünk. Keressünk olyan munkát, ami támogatja érzékenységünket, és mély megelégedettséget kelt bennünk. Legyünk egyszerűek: szeressünk, játsszunk, táncoljunk, rajzoljunk, színezzünk, énekeljünk. Ezek mind az isteni gyermek tevékenységei – mindenkiben segítik a mágikus gyermek önkifejezését. Tudatosan teremtsünk időt az örömteli szabadságra és a játék varázslatára!

Mantra: 
Egyesítek a játék érdekében
Vonzva a káprázatot
Lepecsételem a mágia hasznosítását
A cél mágneses tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.

Meditáció: 
„Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.”

Megerősítés: 
„Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.”

KIN 130* Fehér Kozmikus Kutya* 02.27* MAG nap

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 130A 260 napos Tzolkin és a 20 napos MAG nap sorozat közepére értünk. Innen a feszítő nyugtalanító érzés, melyet ezek a kristálytiszta energiák okoztak, kezdenek enyhülni, kioldódni és így értelmet nyerni. Ahogy már megtapasztalhattuk, ebben a rendszerben az energiák nem elvágólagosak, hanem mintegy hullámokban, összemosódnak, átvezetődnek. Emiatt minden hullámvarázs utolsó 3 napja, mintegy átvezetőként működik: segít leválni a hullámvarázs témájáról (11), beépíteni az addigi tanításokat (12), majd segít, hogy megbékéljünk a múlttal és átlépjünk az újba (13).
A Tükör Hullám utolsó napján a Fehér Kutya feltétel nélküli szeretetével és odaadásával segít elfogadni és feldolgozni a múltat és megkönnyíti az átlépést a Kék Majom Hullámvarázsba.

A Kutya minősége az Önmagunkhoz való hűség, a feltételmentes elfogadás és szeretet mintaképe. A Tükör Hullámvarázsban megjelenő Kutya minősége segít szembenéznünk az elmúlt napok eseményeivel hogy felismerhessük, hogy életünk mely területén vagyunk hajlamosak feladni/elfelejteni/beolvasztani saját igényeinket, önmagunkat az odatartozásért, elismerésért, szeretetért cserébe. Az elmúlt napok megtanították, hogy az igazság ugyan fáj, de ez a fájdalom elenyésző a tisztánlátás ajándékához képest! Fordítsuk hát ezt is a javunkra. Az alkalmazkodás fontos dolog társadalmunkban, azonban nem mindegy hogy a folyamat közben megtartjuk-e esszenciális Önvalónkat, vagy teljesen azonosulunk egy cél, eszme, netán szerep kedvéért úgy, hogy közben feladjuk mindazt, akik vagyunk, mindazt, akiért életünk során megdolgoztunk. A Kozmikus Kutya tökéletes nap arra, hogy ezekkel megbékéljünk, és szembe nézzünk. Engedjük el az önmarcangolást, a sérelmeket és a megbánást. Fogadjuk el, ha utunk során hibáztunk, hisz még fogunk, rengetegszer! Ez csakis azt bizonyítja, hogy haladunk és dolgozunk Önmagunkon. Már-már unalomig hangoztatott klisé, de még így is igaz az, hogy nem az az erős, aki sosem bukott el, hanem az, aki mindezek ellenére újra és újra feláll! A nehézségek csak növelik a bátorságunkat, kitartásunkat. Döntsünk ma úgy, hogy mostantól nem kérdőjelezzük meg a múltban tett lépéseinket, nem gondolkozunk azon „mi lett volna ha…” hanem hálás szívvel és szeretettel köszönjük meg, hogy idáig vezettek utunkon!

A mai nap energiáit elősegíthetjük, ha ma a fókuszunkat, picit önmagunkra irányítjuk. Kuckózzunk be a kedvenc könyvünkkel a fotelünkbe, vagy csak csináljuk ma azt, amihez leginkább kedvünk van. A mai nap rólunk szóljon! Bocsátsunk meg önmagunknak és szeretgessük meg a bennünk élő gyereki énünket. A következő Kék Majom Hullámvarázsban vele fogunk dolgozni.

Mantra: 
Kitartok a szeretet érdekében
Túlhaladva a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.

Meditáció:
„Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés: 
„Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”

KIN 129* Vörös Kristályos Hold* 02.26* MAG nap

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 129A Tükör Hullámvarázs szembesítéseinek köszönhetően, igen feszült időszakon vagyunk túl. A Hullámvarázs vége felé közeledünk, mely ma a felismeréseket és „aha” élményeket hozza, mely Hold tisztító erejével végre egy kis gyógyírt nyújt megtépázott érzelmeinkre.

Ma a Vörös Hold fénye vetül mindarra, amit az elmúlt napokban átéltünk, megmutatva a még érzékeny területeket. A mai nap feladata, felismerni ezen megélésekben rejlő tanításokat és ezek beépítése mindennapjainkba, hogy a holnapi nappal végérvényesen lezárhassuk mindezt. A Vörös Holdhoz, ma a Sárkány társul, mint vezető energia, ami segít érzelmeinket a helyes mederbe terelni, ősanyai minőségével táplál, megnyugtat és biztonság érzésével tölti el ma szívünket. Ám ne feledjük, hogy még a Tükör MAG napok hatását élvezzük. igyekezzük ma (sem) nem belemenni környezetünk érzelmi játszmázásaiba. Értékeljük mindazt, ami szép és jó életünkben. Törekedjünk ma arra, hogy ne csupán a negatív dolgokat lássuk meg az elmúlt napok történéseiben, mert bizony sok olyan elfeledett, vagy éppen új tulajdonságot fedezhettünk fel, melyek egészen más megvilágításba helyeznek bennünket és ezáltal egy újabb lendületet adnak majd nekünk. Ezek mentén ma felismerhetjük azon régi berögzült mintákat, fájdalmas emlékeket, melyek szerint eddig éltük életünket, melyek elhitették velünk, hogy nem vagyunk: elég jók / tapasztaltak / képesek / erősek / tudatosak, stb. Engedjük, hogy ezen hamis képekre ma a Hold fénye vetüljön, hogy tisztító áramlatai ma végérvényesen kimoshassák őket életünkből. Azáltal, hogy megnyitjuk magunkat az önelfogadás előtt, és beléphetünk egy teljesebb világba. Ha tudatos lépéseket teszünk Önmagunk felé, behívjuk az Univerzum támogató energiáit is, hogy mellénk álljon, amikor szükségünk van rá.

Mantra:
Szentelek, hogy megtisztítsak
Egyetemessé téve az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”

KIN 128* Sárga Spektrális Csillag* 02.25* MAG nap

128-lamat-11A Sárga Spektrális Csillag harmonikus és rendező energiáira ébredtünk ma. Segít beintegrálni az eddig tanultakat, tapasztalatokat, hogy ezzel is megkönnyítse a leválásunkat a Tükör Hullámvarázs témáiról. A Csillag ma rávilágít arra, hogy minden bukkanónak, a Tükör Hullámvarázsban pedig a leleplezett illúzióknak meg van a maga szerepe életünkben. Az élet folytonos körforgásában, minden változik, átalakul, akkor és úgy lép be az életünkbe, amikor és ahogyan készen állunk rá. Ebben az „átmeneti időszakban” lévő valóságunk éppoly igaz, mint a következő. Ahogy megérünk a változásra, ezen „igazságok” megfakulnak, megrepedeznek. Jó esetben elkezdjük felülvizsgálni régi hitrendszerünket, valóságunkat. Amikor felismertük „tévedésünket”, elismerjük felelőségünket és a régiből tanulva egy újat építünk fel. Tehát önostorozás helyett, ismerjük és fogadjuk el az elmúlt napok eseményeit, tanulságait, pedig raktározzuk el. Tartsuk fókuszban a céljainkat; ne bonyolítsuk, ne agyaljuk túl a történéseket. Egyszerűen fogalmazzuk meg az új irányvonalat és haladjunk afelé. Hagyjuk, hogy az energiák csak úgy áramoljanak. Minden értünk van. Minden, amit szeretnénk, a rendelkezésünkre áll, nekünk csak meg kell állni, és teret adni ezeknek az életünkben. A semlegességgel és a nyitottsággal tudjuk a legegyszerűbben beengedni a változásokat, amelyekre annyira vágyunk. Erre tökéletes napot biztosít a mai Csillag MAG nap!

A Csillag energiáit támogathatjuk azzal, ha ma rendet teremtünk környezetünkben, ügyelünk a harmónia fenntartására. Esetleg ma kicsit jobban kicsinosítjuk magunkat, színesebb öltözködünk, vagy csak megcsodálunk valami számunkra szépet, legyen ez egy kép, a rügyező fák, vagy nyíló virágok. Oldódjunk fel a természet szépségében és élvezzük a harmóniát, amit a szemgyönyörködtető alkotások keltenek bennünk.

Mantra:
Feloldok, hogy megszépítsek
Szabaddá téve a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.

Meditáció:
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”

Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”

KIN 127* Kék Planetáris Kéz* 02.24* MAG nap

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 127A MAG napoknak és a Tükör hullámvarázs együttes erejének köszönhetően, igen érzelmes és tanulságos napokat tudhatunk magunk mögött. Mint azt már tudjuk, minden hullámvarázs 10. napja a megoldókulcs az adott témához. A Planetáris napokon/időszakban mindaz beérik, megvalósul, melynek megtermelésére az adott folyamat elindult. A mai napon, a Kék Planetáris Kéz hoz gyógyírt és tisztánlátást az elmúlt napok eseményeire.

Mindaz az illúzió, amit a Tükör hullámvarázs feltárt, ma lezárásra, gyógyításra kerül, de ehhez még fel kell idézzük a kiindulási tervünket. Vizsgáljuk meg eredeti célkitűzéseinket és használjuk a Kéz kreatív energiáit arra, hogy végig vigyük a hiányzó lépéseket és lezárjuk feladatainkat. Ma visszatekintve, felismerhetjük halogatásunk valódi okát és tisztább képet kaphatunk arról, hogy mi is az, ami valójában ellenállásra késztet bennünket. Miért kételkedünk önmagunkban és kérdőjelezzük megkompetenciánkat? Elérkezett az idő, hogy összegyűjtsük erőtartalékjainkat és megmutassuk mindenkinek milyen fából faragtak bennünket! Engedjük el a halogatást, a lustaságot!
A mai nap vezető jegye a Kék Sas, aki ma új víziókkal inspirál, felcsillantva a reményt és a harmóniát. A Tükör Hullámvarázsban történt szembesítéseket így hagyhatjuk majd hátunk mögött. A Kék Kéz üzenete a mai napra: Ismerd fel ellenállásaidat és a nyugtalanságaidat. Tanuld meg befejezni, amit elkezdtél, és minden lépést megelégedetten tenni az úton. Legyél elkötelezett, összpontosíts a célodra és légy mindig nyitott a beteljesülésre. Fedezd fel, hogy te magad vagy a fény eszköze.

A mai nap energiáit támogathatjuk egy kis kreativitással, alkotással. Főzzünk ma valami különlegeset, vagy fessünk/legózzunk/tegyünk bármi „nem szokványosat”, ami kikapcsolja a szüntelenül pörgő elménket. Legyünk kreatívok. Gyúrjuk, fessük/rajzoljuk ki magunkból minden felgyülemlett feszültséget, sérelmet, fájdalmat. Aztán ha szeretnénk, utána mintegy szimbolikusan meg is semmisíthetjük alkotásainkat.

Mantra:
Tökéletesítek a tudás érdekében
Előállítva a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a látomás ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.

Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”

Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”

KIN 126* Fehér Szoláris Világáthidaló* 02.23* MAG nap

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 126A mai nap a változásé. A Szoláris tónus tónus mindig felerősíti a szándékot, hogy megtegyük azt a bizonyos utolsó lépést, mely szükséges ahhoz, hogy holnap átszakíthassuk a célszalagot. Lehetőséget ad arra, hogy meghozzuk döntéseinket saját belső összhangunk által, hogy így a megakadt helyzetek újból sodrásba kerüljenek. A Világáthidaló ma segíti leválásunkat a megszokottról, a „biztonságosról”, elősegítve/engedve, hogy az eddigi munkánk elhozhassa számunkra a változást. Engedjük ez az irányítási vágyat, a kontrollt és hagyjuk, hogy a dolgok ma megtörténhessenek.

Tudatosan engedjük el életünkből az elmúlt napokban felismert gátló tényezőket, hogy így könnyítve terheinken, végre szárnyalhassunk. Ne akarjunk mindenáron irányítani a dolgokat. Fogadjuk nyitottan és szeretettel az újdonságokat, de ne akarjuk megmagyarázni, túlagyalni őket. Ahogy egyre mélyebbre haladunk a MAG napokban, úgy a Tükör hullámvarázs is egyre több felismerést hoz el számunkra. Ezek fel- és elismeréséhez azonban alázatra és megbocsátásra van szükség. A mai nap vezető ereje a Fehér Szél, mely a kommunikációt és a szellemi jelenlétet erősíti bennünk, forduljunk hozzá segítségért, ha szükségünk van rá. Rendezzük nézeteltéréseinket, osszuk meg tapasztalatainkat. Ne ítélkezzünk. Bocsátsunk meg önmagunknak, és környezetünknek egyaránt. A lényeg, a tiszta, lélekkel átitatott, őszinte kommunikációban rejlik és nem az „ego-lego” bizonygatásokban. Mondjunk búcsút mindannak, ami eddig korlátozott bennünket, hogy helyét valami új tölthesse be.

A Tükör Hullámvarázsban a tisztánlátásért, a „miértek” és „hogyan-ok” jobb megértésért tevékenykedünk. Ez az időszak az ítélőképességünket edzi, formálja. Arra kér, hogy bírálat és ítélkezés helyett inkább nézzünk a tükör mögé. Ahogy szembe nézünk ezekkel az árnyékos területekkel, ha tiszteljük és áttranszformáljuk őket, akkor a tükrök illúziója, ablakokká alakul, mely új távlatokat nyit meg előttünk.

Mantra:
Lüktetek a kiegyenlítés érdekében
Megvalósítva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát,
A szándék szoláris tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.

Meditáció:
„Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.”

Megerősítés:
„Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.”