KIN 208* Sárga Kozmikus Csillag* 07.05

A mai nappal lezárul a Sárga Harcos 13 napos utazása. Az elmúlt időszak arra hívott bennünket, hogy kérdéseket tegyünk fel, kilépjünk a megszokott gondolkodási mintákból, és bátran szembenézzünk mindazzal, ami visszatart bennünket saját igazságunk megélésétől. Most azonban már nem a harc, nem a bizonyítás és nem a keresés áll a középpontban.
A Sárga Kozmikus Csillag energiája emlékeztet arra, hogy minden valódi fejlődés végső célja a harmónia.

Sárga: Manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Kozmikus tónus: A fehérben megszerzett tudás elmélyítéséről és önmagunkba való beépítéséről szól. A transzformáció ereje; lezárás, megbékélés a múlttal.
Csillag: A báj ereje. Egyszerűsítés, harmónia, Rendbe vetett hit, Csillagmag természet.

A Kozmikus, vagyis 13-as tónus a jelenlét, az időtlenség és a transzcendencia rezgését hordozza. Ez az a pont, ahol már nincs mit hozzátenni vagy elvenni. Nem cselekedni kell, hanem felismerni azt, ami mindig is ott volt. A hullámvarázs során megszerzett bölcsesség most eggyé válhat a lényeddel. A Csillag napjain és időszakában az átalakulás lehetősége abban rejlik, hogy tudatosítjuk az életünkben jelenlévő harmóniát vagy diszharmóniát és e szerint cselekszünk. Vizsgáljuk meg hogy viszonyulunk közvetlen környezetünkhöz. Ennek az időszaknak az egyik árnyéka ugyanis az ítélkezés, ami legtöbbször abból ered, hogy a harmóniát ideálnak tekintjük. Mai felgyorsult világunkban kirakat életet élünk, látszólag minden szép és jó, sőt, „sose volt még ilyen jó”, de belül fortyog az önigazolás, az ítélkezés és keserűség. Vizsgáljuk meg képességeinket, tehetségeinket. Szabadítsuk fel gondolatainkat, önkritikus természetünket. A jelen pillanatban mindannak összessége vagyunk, amik voltunk, amik vagyunk, és amivé válhatunk. Ez a nap átalakítja, mintegy újra programozza bennünk az elmúlt napok eseményeit és felkészít a következő hullám témáira! A tegnapi felismeréseink mentén megerősítsük önmagunkba vetett hitünket és elraktározzuk ezt a tudást. Bocsátsuk meg önmagunknak és környezetünknek az esetleges tévedéseinket, hogy békével léphessünk át a holnap induló Vörös Hold témáira.

Ez egy különösen alkalmas nap arra, hogy lezárd mindazt, amit az elmúlt tizenhárom napban felismertél. Ne akarj még új célokat kitűzni. Inkább figyeld meg, hogyan változott a nézőpontod. Milyen félelmet hagytál magad mögött? Milyen új minőséget sikerült befogadnod? Hol lettél szabadabb? A Kozmikus Csillag arra is emlékeztet, hogy a szépség nem a tökéletességből születik, hanem abból, amikor elfogadjuk önmagunkat olyannak, amilyenek valójában vagyunk. A belső béke mindig megelőzi a külső harmóniát.
Ma érdemes időt szánni a természetre, a művészetre, zenére vagy egyszerűen a csendre. Engedd, hogy leülepedjenek az elmúlt napok tapasztalatai. Nem kell mindent megérteni. Elég jelen lenni.

Mantra: 
Kitartok, hogy megszépítsek
Túlhaladva a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon

13. Tónus:
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.

Meditáció:
Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.

Megerősítés:
Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .