KIN 217* Vörös Szoláris Föld* 05.25

217-caban-9A Hold Hullámvarázs érzelmi töltete miatt, egyre fokozódnak az energiák, melyet ma a Szoláris Föld minősége robbant be, felgyorsítva a megvalósítást. Az a kettős helyzet áll elő, hogy cselekvésben a Szoláris tónus pörgetné, az eseményeket, melyhez azonban a Vörös Föld nyugodt és megfontolt minősége társul. Mintha a gyalogkakukk-ot egy teknőssel állítanánk párba.

Előfordulhat emiatt, hogy gondolataink kissé csapongók, vagy már jóval előrébb járnak, mint mi magunk, így érdemes kissé tudatosan is lelassítani elménket, hogy visszatérve a jelenbe észrevehessük a pillanat ajándékait. Ahogy már hozzászokhattunk a Föld napokkor, ma is váratlan és véletlenszerű események történnek, melyeknek elsőre nem tulajdonítunk jelentőséget, de később fontos momentumokká válhatnak. Nagyon fontos, hogy adjunk időt ezeknek a történéseknek és ne olvassunk bele más jeleket. Legyünk ma nyitottak, befogadók és engedjük, hogy ezek a véletlennek tűnő események kibontakozhassanak előttünk. A Hold Hullámvarázsban megjelenő Föl minőségétől a olyan útmutatókat kaphatunk, melyek nagyban megkönnyítik érzelmeink megértését, a gyökér-okok beazonosítását és feldolgozását. Ezzel megkönnyítjük az elengedés folyamatát és így kerülhetünk közelebb célunkhoz: az érzelmi megtisztuláshoz.

A mai nap energiáit elősegíthetjük azzal, ha kicsit meditálunk, vagy csak összekapcsolódunk a négy elemmel. Kapcsolódjunk össze az anyatermészettel, sétáljunk, kertészkedjünk, ússzunk, ügyeljünk környezetünk tisztaságára.
A lényeg, hogy tiszteljük és támogassuk Földanyánkat!

Mantra:
Lüktetek a fejlődés érdekében
Megvalósítva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A szándék szoláris tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).

Meditáció: 
„Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”

Megerősítés: 
„Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .