Ez a nap is eljött! A mai nappal véget ér a Kék Majom Hullámvarázs, végre megnyugodhatunk egy picit a GAP napok előtt, feltöltődhetünk, kikapcsolhatjuk riadókészültségünket. Holnap, a Sárga Mag nyugodt, cselekvő időszaka érkezik hozzánk.
A Majom hullámvarázs utolsó napját legjobban így lehetne jellemezni: olyan ez, mint amikor a kedvenc távoli nagybácsink, a nálunk töltött hosszú látogatásából, végre hazaindul. Ő, aki az elején mindig nagyon szórakoztató és vicces, később bölcsessége már nem annyira vicces, sőt kissé fárasztó, majd egyre irritálóbbá válik. De most végre búcsúzik. A megkönnyebbülés könnyeivel szemünkben mondunk köszönetet jelenlétéért, hisz tudjuk, érezzük, hogy tetteit és szavait csakis a tiszta jó szándék és szeretet vezérelte. Sok ajándékot is hozott. Ittléte alatt sok mindent átértékeltünk, tanultunk, de már nagyon várjuk távozását, hogy mindezt feldolgozhassuk. Ebben a mai nap vezető jegye a Kék Kéz nyújt hathatós segítséget.
A mai nap az elcsendesedésé, a múlt feldolgozásáé, hogy az elmúlt napok sebei végre elkezdhessenek gyógyulni. Az Éjszaka minőségének köszönhetően, még előfordulhat, hogy a mai nap a felszínre hozza az elmúlt napok által generált érzéseket, félelmeket, de ez már sokkal finomabb és inkább levezető erejűek. Tudatosítsuk magunkban, hogy mindez azért most bukkant fel, mert most érkezett el az idő arra, hogy elsajátítva tanításukat és szeretetben elengedjük őket.
Mantra:
Kitartok, hogy álmodjak
Túlhaladva az intuíciót
Lepecsételem a bőség bevitelét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon
13.Tónus:
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!
Mudra:
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
Meditáció:
„Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.”
Megerősítés:
„Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”