Kin 79* Kék Mágneses Vihar* 03.08

wind 3A kilencedik hónap első hullámvarázsa, a Vihar hullámvarázs, veszi kezdetét, mely ma elkezdi a „tereprendezést” életünkben. Egy igen felkavaró időszaknak nézünk elébe, mely szó szerint mindazt kisöpri és elmossa életünkből, melyre már nincsen szükségünk.

Legjobban tesszük, ha elengedjük a ragaszkodást, a görcsös kapaszkodást mindabba, ami már elmúlt, és letesszük a rég megszokott cselekvési mintákat. Érdemes meghatározni azokat a jellemzőket, tulajdonságokat melyekre ezeket szeretnénk lecserélni, hogy egyfajta alapot adjunk magunknak, amire majd építkezhetünk. A következő napokban fontos a belső stabilitásunk megtartása, mely mint egy horgony, lekötöz bennünket, hogy a Vihar letéphesse rólunk a felesleget. Hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek, és egyszerűen csak várjuk ki a vihar végét. Ma szánjunk időt arra, hogy összekapcsolódjunk önmagunkkal; hogy Lelkünkkel karöltve rálelhessünk önmagunk alapjaira, amelyek minden körülmények között stabilan tarthatnak bennünket.

Tudatosítsuk, hogy mindez értünk és fejlődésünkért történik. Azért jöttünk a földre, hogy tapasztaljunk, tanuljunk és fejlődjünk. Ez ad értelmet az életünknek. A Vihar energiái ugyan felforgatják életünket, de ezzel el is indítják az újjászületésünket!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Egyesítek az öngerjesztés érdekében
Vonzva az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A cél mágneses erejével
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés:
“Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”

Meditáció:
“Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .