Kin 42* Fehér Elektromos Szél* 01.30.

446307-bigthumbnailAz Elektromos Szél ma kisöpri az összes hátráltató tényezőt életünkből, ami a tegnapi nap folyamán elénk került, hogy tisztán láthassuk az előttünk álló utat, melyet be kell járjunk ahhoz, hogy kiteljesíthessük Önmagunkat.

A Szél a kommunikációra hívja fel a figyelmünket. Legyünk diplomatikusak, tisztán, őszintén kommunikáljuk kifelé igényeinket, valamint azt, ami megszületett bennünk. Ezáltal feloldódhatnak régi sérelmek, félreértések, melyek így már nem mérgesednek tovább. Óvakodjunk az ítélkezéstől, szavainkat vezesse a tiszta jó szándék, mert elérhetnek olyanokhoz, akiknek éppen erre az új nézőpontra van szükségük. Ez a nap tökéletes alkalmat biztosít a nézeteltérések tisztázásához, így legyünk nyitottak mások meglátásaira, véleményére. Ne feledjük, hogy mindenkinek meg van a maga igazsága, mely az eddigi élettapasztalatára épült, ahogy a miénk is a miénkre.

A hetedik hónap jegye a Szélé, energetikája pedig a 7., vagyis a Rezonáns tónus, tehát elérkezett az idő hogy FEL-kapcsolódva, hallgassunk a Tiszta Szellemi útmutatásra. Ez ma megad minden támogatást, mely az Önmegvalósításunkhoz szükséges. Engedjünk, hogy ezen a szeles napon eltávozzon minden olyan felesleges sallang, mely nem szolgál bennünket tovább!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Aktiválok, hogy kommunikáljak
Megkötve a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés:
“Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .