Kin 17* Vörös Önálló Föld* 01.05.

josephine_spirit_of_winter_43041-1920x1200Ma az Önálló Föld stabilizálja célunkat azáltal, hogy olyan szinkroneseményeket vonz be életünkbe, melyek jelzőtáblaként irányítanak utunkon. Ezáltal stabilizálja is kapcsolatunkat Szellemünkkel.

Váljunk hát nyitottá a jelekre a mai nap folyamán, de óvakodjunk az elhamarkodott végkövetkeztetésektől. Adjunk időt és teret a kibontakozásra, különben előfordulhat, hogy a hirtelen döntésünk következménye az lehet, hogy elzárjuk magunkat a többi változattól, mely talán jobban támogatna minket. Tartózkodjunk a jelenbe és ne a múlt tapasztalatai, vagy a várva várt jövő ígéreteire fókuszálva hozzuk meg döntésünket. Fedezzük fel, hogy a Jelenben milyen értékeink vannak, melyek által közelebb kerülhetünk kitűzött célunkhoz. Fontos, hogy rátaláljuk az egyensúlyunkra – ezt ma az Önálló tónus is támogatja – hogy a cselekvést majd innen indíthassunk el.

A Varázsló energiáival, a Föld lehorgonyoz bennünket a realitás talajába, mégis összeköttetésben maradhatunk Szellemi vezetőnkkel. Kapcsolódjunk össze meditációban a Föld középpontjával, hogy az Égi energiák rajtunk keresztül áramolhassanak a Föld vasmagkristályába és vissza. Ha tehetjük, menjünk ki a természetbe és kapcsolódjunk össze az Ő (Gaia) energiáival, sétáljunk egyet a szikrázó hóban és leljünk rá ezen időszak szépségeire.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Meghatározok a fejlődés érdekében
Megszabva a szinkronicitást
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A forma önálló tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon

4. Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés:
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .