Kin 1* Vörös Mágneses Sárkány* 12.20.* Galaktikus Aktiváló Portálnap

1531923_475586149218012_1764492209_n_zpsac427359.jpg~originalA mai napon nem csak egy új periódus, – az új Tzolkin – hanem a Vörös Sárkány hullámvarázs is kezdetét veszi! Éppen ezért ma különösen figyeljünk oda, hogy milyen témák kerülnek elénk, mert ez lesz az a téma, mely a következő 260 napot is meghatározza.

A mai nappal egy új lépcsőfokra léptünk fel. Adjuk át magunkat ennek az új érzésnek, tudatosítsuk magunkban, hogy ez a Változás – mint minden változás – rólunk, nekünk szól. Teljesen normális érzés, ha egy kicsit tartunk az előttünk álló ismeretlentől. Tudjuk, hogy az ide vezető út sem volt rózsaszirmokkal teleszórva, mégis Itt vagyunk. Bízzunk képességeinkben és abban, hogy Biztonságban vagyunk, a Mindenség gondoskodik rólunk. Olyan ez, mint amikor a kisbaba megteszi az első lépéseket: a saját ereje kell hozzá, és a tudat, hogy Anyu ott áll mögötte ugrásra készen, hogy elkapja. Tudatosítsuk Önmagunkban, hogy a Mindenség egy védőhálót von körénk, és ha Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk a célunk elérése érdekében, Ő megsokszorozza a befektetett energiát.

Mások segítése, kiszolgálása helyett, ma forduljunk inkább magunk felé. Ez a nap ideális, hogy új célt tűzzünk ki, fókuszban tartva azt, hogy Nekünk mire van most szükségünk. Vizsgáljuk meg, hogy e cél eléréséhez mi az amit el kell engedjünk Életünkből és milyen tulajdonságokat, érzéseket kell elsajátítanunk ahhoz hogy fejlődhessünk? Merjünk nagyot álmodni! Ez esetben készítsünk rész-tervet, hogy apránként hódíthassunk meg a csúcsot.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Egyesítek, hogy tápláljak
Vonzva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok …Lépj be.

1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .