A Spektrális tónusú Kéz ma arra kér bennünket, hogy zárjuk le a hullámvarázsban tapasztaltakat. Összegezzük, építsük be tanulságait és engedjünk el minden mást, ami nem visz előre.
A mai napon törekedjünk arra, hogy mindazt, amibe a Föld hullámvarázs során belekezdtünk zárjunk le. A Spektrális tónus mindig az adott hullámvarázs témájának a kihívás jegye, ezzel segít leválnunk a hullámvarázs témájáról. Esetünkben, a Föld hullámvarázsban, előfordulhat, hogy picit mintha a két világ (idő/tér) között „lebegnénk”… Törekedjünk arra, hogy megérkezzünk, és teljes mértékben megtapasztaljuk a jelenben felmerülő témákat. Fejezzük be a halogatást és vigyük véghez mindazt, amit elterveztünk, fejezzük be a nyitott projektjeinket. Azzal, hogy sok befejezetlen dologgal kell most szembe néznünk, rádöbbenhetünk, hogy életünk mely területén kell esetleg megtanulnunk „nemet” mondanunk. Ne essünk pánikba, ha rajta kaptuk magunkat, hogy túlvállaltuk magunkat. Használjuk a Föld erejét és összpontosítsunk, állítsunk fel fontossági sorrendet és lépésenként zárjuk le mindet. Egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk, hagyjuk, hogy ezek szépen kiteljesedjenek.
Engedjük el mindazt az Életünkből, mely nem szolgál bennünket és fejlődésünket. Mindaz, amit ma elengedünk, hasznossá válik, mert helyét valami új töltheti be. Engedjünk hát, teret a Változásnak. Legyünk elkötelezettek célunk érdekében, és nyitottak a beteljesülésre.
Mantra:
Feloldok a tudás érdekében
Szabaddá téve a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
11. Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.
Megerősítés:
Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.