A Nap ma felhívja figyelmünket Önmagunk elfogadására, hogy belső fényünk végre megmutatkozhasson. Az Elektromos tónus kreatív energiáival ma segítséget nyújt abban, hogy eljussunk a megoldáshoz, így a Tükör hullámvarázs egy új szintjére léphetünk.
Mostanában egyre több embertől hallottam, sőt néha magam is megtapasztaltam, hogy mintha túl nehézkes, túl lassú, már már egy helyben topogóvá vált volna az élet. Van aki úgy érzi hogy visszafelé fejlődik, vagy akár azt, hogy igen a szűk ez a Világ… Talán kicsit el kezdtünk kételkedni önmagunkban, vagy csupán elfáradtunk, az ok és a téma mind-mind egyéni, de az energiák mindenkire ugyanúgy hatnak. Elfelejtkeztünk önnön ragyogásunkról. A mostani energiák sajnos néha még tovább fokozhatják ezt az érzést, így tudatosan kell ennek gátat szabjunk! Fogadjuk el a jelenlegi szituációt, hiszen tudjuk, mint annyi minden más is, ez is elmúlik egyszer! Teljesen természetes, ha olykor megtorpan életünk felfelé ívelése, fejlődése, jó hangulatunk, hiszen nem lehet mindig csak fent lenni, bármennyire is szeretnénk. EZ nem így működik! Engedjük el a maximalizmust és bocsássuk meg magunknak és környezetünkben élőknek is, a „tökéletlenséget”… Hisz senki sem Tökéletes! Minden épp úgy van jól, ahogy az a Jelenben fellelhető. Ez nem jelenti azt, hogy akkor most feltehetjük a lábunkat és hátra dőlünk. De nem ám! Ilyenkor kell csak méginkább minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy átlendüljünk ezen az átmeneti nehézségen! Fogjuk fel úgy, mint egy próbatételt, és meglássuk a jutalmunk nem marad majd el.
Álljunk ellent a késztetésnek és ahelyett hogy elbújnánk, visszavonulnánk, bátran vállaljuk fel képességeinket, Önnön fényünket és mutassuk meg magunkat a Nagyvilágnak! Minden folyamatos változásban, fejlődésben van. Nincs olyan hogy a fejlődés egyszercsak véget ér, hiszen mindig van feljebb. Balgaság lenne arra várni, hogy egyszer elérjük a számunkra ideális célt, szintet és majd csak akkor mutatkozzunk meg! Ez az utolsó nap, a MAG napok hosszú sora előtt. Ma még van időnk és terünk arra, hogy visszanyerjük Fényünket és felkészüljünk a következő 20 MAG napra. Ezáltal eljuthatunk egy olyan fejlődési szintre, ahonnan óriási lépésekkel haladhatunk majd tovább a következő időszakban.
Mantra:
Aktiválok, hogy megvilágítsak,
Megkötve az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a virágzás ereje vezet utamon
3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.
Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”
Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”