A Vörös Hold évének utolsó hullámvarázsához érkeztünk, melyet a Kígyó jegye fémjelez.
A Kígyó feltölt bennünket a kellő Életenergiával és lelkesedéssel, hogy újult erővel vághassunk bele az újévbe.
A Mágneses Kígyó ma megmutatja azon területeket, témákat, melyekkel a következő 13 napban dolgoznunk kell. Ez a hullámvarázs feltölt bennünket Életerővel és lelkesedéssel, melyre nagy szükségünk lesz a következő 10 nap folyamán, amikor is Galaktikus Aktiváló Portálnapok sorozata érkezik hozzánk a maguk felkavaró és aktív energiáival. Használjuk ki ezt az időszakot, hogy még nagyobbat lendíthessen rajtunk céljaink felé.
Hallgassunk ösztöneinkre, hiszen most ezek vezetnek rá a helyes útra. Vizsgáljuk meg hogy, melyek azok a tevékenységek, melyek feltöltenek bennünket, melyeket teljes szenvedéllyel és átéléssel tudunk végezni és vessük bele magunkat. Az életerő ezen folyamatos keringetése adja meg nekünk a szükséges kitartást ahhoz, hogy áthaladjunk kihívásainkon, és teljesítsük az életünk célját.
Ebben a 13 napban törődjünk többet testünkkel, vegyük körbe szeretettel és gondoskodással. Mondjunk köszönetet neki, hogy végigkísér bennünket életünk folyamán és támogat bennünket.
Mantra:
Egyesítek, hogy túléljek
Vonzva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A cél mágneses tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.
Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”
Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”