Kin 97* Vörös Ritmikus Föld* 07. 09

0b85113f51b2d1c59cc7fda886f754daa8834b23A Ritmikus tónus ma segíti a döntéshozatalt, a Föld jegye pedig arra kér, hogy összpontosítsunk a Jelen pillanatra, és kapkodás és ítélkezés nélkül hozzuk meg döntéseinket.

Olyan véletlenszerű események, találkozások tanúi lehetünk a mai napon, mely által kibontakozhatnak olyan történések, melyek rávilágítanak az elmúlt időszak tanításaira, így kijelölvén számunkra az utat. Ezzel elindulhat a hullám intenzív szakasza, amely már a kiteljesedés felé vezet. Engedjük el az elvárásokat és az elképzelt lehetőségeket, mert a Mindenség valószínű sokkal színesebben és tökéletesebben szervezi meg számunkra életünket. Most csak egyszerűen koncentráljunk céljainkra, és figyeljünk kifelé. Lássuk meg az apró jeleket, útmutatókat, a “véletlen”-ben rejlő csodát. A szinkronicitás arra ad visszajelzést, hogy jó irányba haladunk, és hogy a Szellem is támogatja törekvéseinket. Ha valami semmilyen módon nem tud létrejönni életünkben, az pusztán annak a jele lehet, hogy nem szükséges megtapasztalnunk azt, vagy nem ez a nagyobb cél. Ezen nem érdemes fennakadnunk, vagy az okokat kémlelni. Mindennek eljön a maga ideje.

A Vörös Föld energiáit még inkább támogathatjuk, ha a mai napon összekapcsolódunk a négy elem valamelyikével, vagy akár mindegyikével. Most hogy egy kicsit lehűlt az idő, minden friss és eső illatú, tegyünk egy sétát a természetben, vagy csak üljünk ki egy fa alá és élvezzük a jelen pillanat erejét. Váljunk eggyé a Természettel és érezzük meg erejét.

Mantra:
Szervezek, hogy fejlődjek
Kiegyenlítve az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

6. Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés:
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .