A Szoláris tónussal egyre erősödik az Éjszaka hullámvarázs energiája, melyet leginkább befelé fordulásként, zárkózottságként élhetünk meg. A Majom segítségével ma áttörhetjük egyre szűkülő és érzelmekkel átitatott falainkat, hogy végre közelébe kerülhessünk ajándékainak.
Megfigyelve környezetemet és önmagamat is, azt vettem észre, hogy az Éjszaka hullámvarázs most különösen felzaklatott mindannyiunkat. Nagyon sok minden a felszínre került, nekünk csupán annyi a dolgunk, hogy meglássuk, összeállítsuk azt a képet, melyet az Éjszaka elénk tár. Ma a Majom jegye pezsdíti fel életünket, hogy ezáltal újszerű cselekedetekre ösztönözzön bennünket. Előfordulhat az is, hogy a mai napon úgy érezzük kirántották alólunk a talajt. Ne essünk kétségbe! A Majom ma arra szólít fel bennünket, hogy tanuljunk meg nevetni kudarcainkon, félelmeinken, és lássuk meg az élet szép és játékos oldalát. Ne engedjük, hogy aggályaink lebénítsanak, inkább nevessünk szemébe a problémáknak és tanuljunk belőlük. Bár sok olyan dolog van, mely sérülést okoz nekünk, és úgy érezhetjük, hogy sok lehetőséget el is mulasztottunk, mégis lássuk be, hogy mindazok a dolgok, amelyeket átéltünk, és amelyek bennünk lakoznak, tettek minket azzá az emberré, akik ma vagyunk, és ezek adják meg annak a lehetőségét, hogy azzá váljunk, akivé válni szeretnénk.
Engedjük ma szabadjára belső gyermekünket, találkozzunk barátainkkal, játszunk, nevessük sokat. Ne vegyük ma túl komolyan az Élet, engedjük meg magunknak, hogy lazák és spontának lehessünk.
Mantra:
Lüktetek, hogy játsszak
Megvalósítva az illúziót
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A szándék szoláris tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon
9. Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.
Megerősítés:
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.