A mai nappal egy igen erőteljes időszak veszi kezdetét, mely 10 egymást követő Galaktikus Aktiváló Portálnappal indul. Ez időszak alatt, sokkal erőteljesebben és tisztábban áramolnak majd be a jegyek energiái. A Világáthidaló például az elengedés és elfogadás ajándékát adja nekünk.
A Lunáris tónussal ma megjelenik a hullámvarázs kihívása, a dualitás. Megmutatkozik ma a Fény és a Sötétség, megismerhetjük mindennek a másik oldalát, akár még kétségek is ébredhetnek bennünk. Azáltal, hogy tudatosítjuk, hogy nincsen jó, sem rossz aspektusunk, hogy így van egyensúlyban a Világ; elfogadjuk és elengedjük, mindazt, ami gátol bennünket a kibontakozásunkban. Legyünk elnézőbbek magunkkal szemben és ne akarjuk ma irányítani a történéseket, hagyjuk csak megtörténni őket! Ne gyártsunk elméleteket. Minden pont úgy van jól, ahogy van! Bármi is történik, fókuszáljunk az elmúlt napok tanításaira, szemünket tartsuk ezen a fix ponton és hagyjuk, hogy a hullám magával ragadja mindazt, melynek már mennie kell Életünkből. Ha a mai nap során valami nem úgy történik, ahogy szerettük volna, akkor vizsgáljuk meg, mi az, amit tanított az adott szituáció, és mi az, amit érdemes lenne változtatnunk ahhoz, hogy többé ne forduljon elő.
Mantra:
Polarizálok a kiegyenlítés érdekében
Stabilizálva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A kihívás elektromos tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok .. Lépj be.
2. Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.”
Megerősítés:
„Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.”