Kin 105* Vörös Mágneses Kígyó* 10. 30

kundalini lotusA ma kezdődő Vörös Kígyó hullámvarázs 13 napja az Életről, annak szeretetéről, és ÉLTETÉSéről fog szólni. Ez a hullámvarázs feltölt bennünket Életerővel és lelkesedéssel, melyre nagy szükségünk lesz a következő 10 nap folyamán, amikor is Galaktikus Aktiváló Portálnapok sorozata érkezik hozzánk a maguk felkavaró és aktív energiáival.

A Mágneses tónus, mint mindig ma is magával hozza számunkra azt a témát, mellyel dolgoznunk kell az elkövetkező napokban. Ébresszük fel Kundalini kígyóját és engedjük, hogy feltöltsön bennünket Éltető energiáival és szenvedéllyel. Hallgassunk ösztöneinkre, hiszen ma ezek vezetnek rá a helyes útra. Vizsgáljuk meg hogy, melyek azok a tevékenységek, melyek feltöltenek bennünket, melyeket teljes szenvedéllyel és átéléssel tudunk végezni és vessük bele magunkat. Az életerő ezen folyamatos keringetése adja meg nekünk a szükséges kitartást ahhoz, hogy áthaladjunk kihívásainkon, és teljesítsük az életünk célját.

Ma eljött az idő egy kis kényeztetésre, vegyünk egy forró fürdőt, gyújtsunk gyertyát és merüljünk el a habokban. Érezzük, ahogy a forró víz beszívódik bőrünkbe és ellazít.

Mantra:
Egyesítek, hogy túléljek
Vonzva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A cél mágneses tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .