Kin 95* Kék Önálló Sas* 10. 20

eagle protectionElkerülhetetlenül itt az Ősz, a befelé fordulás, elmélkedés és a számvetés ideje. Az elmúlt időszakban annyi minden változott, hogy úgy érezhetjük már nincs is kapcsolatunk belső esszenciánkkal, káosz és elszakítottság érzése keveredhet bennünk. A Sas ma segít nekünk eltávolodni ezektől az érzelmi drámáktól, a belső bizonytalanságtól, hogy tisztább képet kaphassunk Önmagunkról; az Önálló tónus pedig segít stabilizálni ezt az Énképet.

A Sas ma elhozza számunkra a víziók és álmok erejét. Segít, hogy megfogalmazzuk ezeket a már letisztult víziókat és látomásokat, vagyis azon céljainkat, amelyeket Lelkünkkel karöltve kijelölünk önmagunk számára. Váljunk nyitottá és elkötelezetté ezen céljaink iránt. Merjünk nagyot álmodni, higgyünk belső erőnkben, hogy a Sárga Ember segítségével végül elérhessük a bőség állapotát. Itt természetesen nem az anyagi bőségről beszélünk, hanem mindarról, ami az öröm és beteljesülés érzetét hozza el nekünk. Ahogy képessé válunk saját forrásunkból mindig feltöltekezni, az Univerzum megadja számunkra azt a pluszt, mellyel célunkat is elérhetjük.

Ma este készítsünk részletes tervet, hogyan is szeretnénk mindezt elérni. Dolgozzuk ki a lépéseket, hogy könnyebben teljesíthető legyen és minden apró lépés elérésekor jutalmazzuk meg magunkat valami csekélységgel; egy szál virággal, egy finom desszerttel, mozival, vagy akár egy szép őszi sétával.

Mantra: 
Meghatározok, hogy teremtsek
Megszabva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A forma önálló tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon

4. Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra: 
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Megerősítés: 
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .