A Planetáris tónussal, ma elérkeztünk a Vihar hullámvarázs kiteljesedéséhez. Mindehhez a Csillag jegy energiái nyújthatnak segítséget, melyek ma a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével érvényesülnek.
A Csillag jegye ma harmóniára való törekvésünk elengedésében nyújthat segítséget. NE engedjük, hogy a hamis illúziók visszatartsanak bennünket. Engedjük el az ideális érzelmek, gondolatok, események vágyát. Ezzel, mára már kiforrt mindaz, amit el kell engednünk. Úgy érezhetjük, hogy összecsapnak fejünk felett a hullámok. Ne engedjünk a feltörő kétségbeesett gondolatoknak, ne „agyaljunk túl” semmit. Gyűjtsük össze maradék erőnket, erősítsük meg önmagunkba vetett hitünket és egyszerűen fókuszáljunk céljainkra. Lássuk megvalósulásukat, akár ha tehetjük, rajzoljuk le mi a célunk. Engedjük szabadjára belső művészünket, hogy újraalkothassa éltünket. Ma mindehhez a Csillag kreatív, alkotó energiái nyújtanak támogatást. A lényeg, hogy rögzítsük ezt a képet, és szinte lássuk megvalósulását.
Mantra:
Tökéletesítek, hogy megszépítsek
Előállítva a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.
10. Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.
Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”
Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”