Július 26-án elindul az energetikei újév. Egy év alatt sok minden felhalmozódik bennünk és körülöttünk egyaránt. Ebben a hátralévő egy hétben még van időnk arra, hogy egy kis összegzést végezzünk. Tekints vissza most az elmúlt egy évedre…
* Milyen változások zajlottak életedben?
* Milyen változásokon mentél keresztül önmagadon belül?
* Milyen új dolgokat indítottál el, amelyekben kiteljesedhetsz?
* Milyen új magokat ültettél el önmagadnak?
* Összességében ránézve az évedre honnan hova jutottál el?
Ebben a kis időben most lehetőséget kapsz arra, hogy értékeld és újraértékeld önmagad. A decemberhez hasonlóan most is összefoglalhatjuk magunknak életünket, miközben energetikailag is támogatást kapunk arra, hogy az új évvel új dolgokat indítsunk el, és folytassuk mindazt, ami által kiteljesedhetünk.
Felfokozott és változásokkal teli évünk volt. Úgy vélem, nem csak fizikai szinten, hanem érzelmileg és mentálisan is olyanok vagyunk most, mint egy rendetlen, káoszos szekrény. Ahogy napról-napra rakódnak egymásra az események, úgy pakoljuk fizikai szinten is tárgyainkat egyik helyről a másikra. Most pedig elérkezett az idő, hogy számot vessünk, és rendet rakjunk.
Kezdhetjük is akár fizikai szinten a szekrényeink, otthonunk rendbe rakásával. A fizikai szinten létrehozott rend segít, hogy önmagunkon belül is elkezdődjön a káosz egységbe rendezése. Teremtsünk időt a hétvégén arra, hogy átnézzük dolgainkat, és mindazt, amit már legalább egy éve nem használtunk, elengedjük. A haszontalan tárgyak elveszik a helyet mindazoktól az új dolgoktól, amelyek változásokat, fejlődést tartogathatnak számunkra.
Nézzük át ruháinkat. Biztosan találunk olyanokat közöttük, amelyeket már nem szeretnénk felvenni, mert nem érezzük magunkénak, vagy egyszerűen már nem tetszenek. Végezzünk alapos tisztítást, és rakjuk ki mindazokat a darabokat, amelyeknek lejárt az ideje.
Valamelyik szekrényünkben hozzunk létre egy üres polco
t a lehetőségeknek. Ezzel teret hozunk létre önmagunk számára, mellyel fizikálisan is megjelenítjük, hogy életünkben van helye az újnak, a másnak, a fejlődésnek. Próbáld ki! Hihetetlenül jó érzés egy üres polc, amelyre bármikor pakolhatjuk az új dolgokat. (Bár érdemes ezt a polcot mindig üresen hagyni 🙂 Az új dolgoknak is mindig lesz helye máshol!)
Ha készen vagyunk, tekintsünk körbe és önmagunkba. Érezzük át, milyen jó is, amikor rend vesz körbe minket. Felemelő érzés, amikor magunk mögött hagyjuk és elengedjük mindazokat a régi dolgokat, amelyekhez már csak a megszokások kötnek.
Most pedig üljünk le, és végezzük el a rendrakást érzelmi és gondolati szinten is. Vizsgáld meg, milyen beragadt érzelmek vannak benned, amelyek visszatartanak attól, hogy könnyed, örömmel teli és spontán legyél. Esetleg félelem, szorongás, vagy vágyak beteljesületlensége miatti kétségek gyötörnek? Most tökéletes az idő ahhoz, hogy ezeket elengedd.
Ezek az érzelemek már nem támogatnak. Eddig részeid voltak, de ha új dolgokra, megélésekre és tapasztalatokra vágysz, ezeket magad mögött kell hagynod! Az új nem léphet be a régi mellé. Csakis annak helyére! Tisztítsd le érzelmeidet úgy, ahogy a polcokat megtisztítottad a haszontalan és régi tárgyaktól. Mondj búcsút a megszokott, kényelmes fájdalmaknak, félelmeknek és szorongásoknak!
Majd vizsgáld meg gondolataidat is. Milyen mondatok, hiedelmek, gondolatok kavarognak benned nap mint nap? “Én erre nem vagyok képes.” Esetleg: “Mindenkinek sikerül, csak nekem nem.” Merj őszintén szembenézni gondolataiddal. Sokszor észre sem vesszük, de agyunkban állandóan ugyanazok a mondatok pörögnek. Ezek pedig beállítottságunktól függően általában önromboló és lekicsinylő gondolatok. Vegyél elő új, erősítő, felemelő mondatokat. Lehetnek ezek megerősítések, mantrák, bármi, ami neked tetszik, és amely épülésedet szolgálja! Mindössze az elménk és egónk játéka az, hogy állandóan romboljuk énképünket. Dönts úgy, hogy most itthagyod ezeket a gondolatokat ebben az évben, és építs be újakat helyettük. Meglátod, sokkal élettel telibbé tesz egy pozitív megerősítés, mint az állandó önkritika.
Az új év támogatja majd, hogy ezt a megtisztulást mélységében megéld. A Hold energiái közelednek, melyek a letisztulást, az elengedést szolgálják majd. Hangolódj rá az energiákra, és kezdd el már most a megújulást.
Az év összegzésében ne felejtsd el számba venni a pozitív élményeket, eseményeket és változásokat is! Hajlamosak vagyunk felnagyítani a hiányokat, a “kudarcokat”, és így elhalványítjuk a valóban meglévő értékeket. Mindössze nézőpontot kell váltanod, és az évedet egy pozitív aspektusból szemlélni. Így megszülethet az év kezdetére benned is egy letisztult kép, egy rendezett élet mind fizikai, mind érzelmi és mentális szinten. Tisztítsd le életedet, és vegyél egy új, fehér lapot, amelyet majd a jövő év eseményeivel megtölthetsz.
És ha még nem tetted volna:
A rendrakás végeztével adj címet az évednek!
Ezzel is segíted a lezárást, és az új felé való nyitást.
Kalandos utat, felfedezésekben és letisztulásban gazdag pakolást kívánok!

Egy gondolat “Év végi összegzés, letisztulás, értékelés” bejegyzéshez