A Kutya Hullámvarázs témája az Önértékelés, Önbizalom és Önnön szeretetünk képessége. Ahhoz azonban, hogy mindez ma kiteljesedhessen, meg kell békélnünk önmagunkkal és a múlt eseményeivel is. Ehhez ma a Kék Vihar tisztító ereje siet segítségünkre, hogy magával ragadja mindazokat a régi tulajdonságainkat, gondolati-, vagy viselkedési mintáinkat, melyekre immáron nincs szükségünk, melyek gátolják önmagunk kiteljesedését.
Kék: belső átalakulás, az én megerősítése, elmélyülés színe
Planetáris tónus: befejezettség, tiszta szándék, motiváció
Vihar: Az Önmegújulás ereje. Megtisztulás, átalakulás, hirtelen bekövetkező változások, újjászületés
A Planetáris tónus, a tiszta szándék és kiindító gondolat megnyilvánulási napja. Ami az egyes (Mágneses) tónusnál, mint forrásimpulzus elindult, az itt, a tízes állomáson ér célba. Ezen a napon érdemes felidézni a kiindulási szándékot. Minden, ami ilyenkor szembejön velünk egy-egy megoldandó feladat. Szánjunk elegendő időt ezek elvégzésére és kiteljesítésére.
Az elmúlt 9 nap az érzelmeinkről, a bennünk rejlő elfojtások feloldásáról, és a múlt témáinak feldolgozásáról szólt. Igen érzelmes napok állnak mögöttünk. Tegnap felismerhettük a még nyitott témákat, melyekre még azt gondoltuk, hogy már feldolgoztuk, meggyászoltuk. Ezeket a felkavaró érzéseket, ma bízzuk a Vihar tisztító erejére, hogy magával ragadja, és a helyét valami Új vehesse át. Ma végre letehetjük annak a bizonyos Tiszta lapnak alapjait! A Vihar napjai mindig erőteljes energiákat hoznak, igyekezzünk érzelmileg nem belevonódni. Helyezkedjünk a már jól ismert megfigyelő szerepébe, vonuljunk vissza a belső erődünkbe és hagyjuk, hogy a Vihar tegye a dolgát. Tudjuk, hogy mindaz, ami ellen küzdünk ezeken a napokon ellenállásunkkal együtt csak növekedne. Alázat, megadás, elfogadás az, ami a mai nap feladata.
Engedjünk el ma mindent, ami eddig felszínre került… higgyük el maradt még ott épp elég. Igen ez lehet, hogy fájdalmas folyamat lesz, de törekedjünk arra, hogy csak az maradjon meg bennünk, és környezetünkben, ami tükrözi valódi Énünket.
Mantra:
Tökéletesítek, hogy katalizáljak
Előállítva az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon
- Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.
Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
Megerősítés:
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.
Meditáció:
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.
A 2025-ös évet a Szoláris Tükör napjával nyitjuk meg. A Tükör, mint mindig most is egyfajta új nézőponttal szolgál, figyelmeztet, hogy vizsgáljuk felül értékrendünket, lássuk meg, hogy miként tartjuk fent életünkben az illúziókat és hogyan változtathatnánk mindezen. Ez a nap bár a cselekvést sürgeti, mégis arra kér, hogy tekintsünk önmagunkba a válaszokért. A mai nap segít újra felfedezni az belső szándékainkat, és elengedni mindazt, ami céljainkat már nem szolgálja.
A 2024-es évet a Galaktikus Föld napjával búcsúztatjuk. A 8-as az egyensúly, az igazságosság és a megújulás száma, melyhez a Föld stabilitása ad erőt és mutat utat. A Galaktikus tónus mindig egy magasabb szinten való újrakezdést hoz, amennyiben sikerült elsajátítanunk az előző hullámvarázs tanításait.
A tegnap felefedezett vízióinkhoz, ma a Harcos energiái társulnak, hogy összeköthessék az eddig tanultakat a szellemi vezetéssel. A hetedik nap mindig magában hordozza a 7-es szám misztériumát: a hét csakra, Piramisok 7 lépcsője, az isteni 7es, ami alatt Isten megteremtette a Világot. A hetesben egyesül az isteni hármas a földi négyessel, és mintegy isteni mérték szerint ebből a kombinációból adódnak a Földön a természetes időhatárok.
A mai napunk a Ritmikus Sas szervezésében telik, így beléptünk a hullámvarázs aktív cselekvő fázisába. A mai nap a terveink és eszközeink egységbe rendezéséről fog szólni. A Ritmikus tónusban a döntések, elhatározások ereje rejlik, segíti a döntéshozatalt és meghatároz a cselekvésünk irányát. Mindehhez a Sas minősége társul, mely ugyan kissé álmodozó, de éppen ezért fontos víziókat, látomásokat adhat a mai naphoz.
A Kutya Hullámvarázs ötödik, Felhangos tónusú napja ez erőgyűjtésé. A Kutya Hullámvarázs az Önmagunkba vetett hitünket hivatott erősíteni, a mai napon megjelenő Fehér Varázsló pedig arra kér, hogy vállaljuk a felelősséget, és ismerjük fel, hogy az igazi erő bennünk van.
A Kutya hullámvarázs 4. napján a GAP napok tiszta erejével, a Vörös Égenjáró teszi nálunk látogatását, elhozva számunkra a felfedezés örömét. Az elmúlt napok „bekuckózós” napjai után, ma kicsit újra kinyílt a világ. Az Önálló tónus ma elhozza számunkra a rendet, az egyensúlyt, az Égenjáró pedig mindehhez biztosítja a rugalmasságot és a biztonságot. A Kutya Hullámvarázsban megjelenő Vörös Égenjáró, ma arra ösztökél, hogy merjünk kockázatot vállalni! Nyissuk meg szívünket és merjünk újra sebezhetővé válni, ugyanis, ha a páncélunkban maradunk, a látszólagos biztonságban, kizárjuk magunkat minden jóból és újból is amit a változás hozhat.