
Elérkeztünk a Vörös Föld Hullám 13. napjához, mely elhozza a megbékélést és lezárást, hogy a holnap induló Fehér Kutya Hullámvarázsba beépítve mindezt, egy új ciklus vehesse kezdetét. Tökéletes lezárást hoz a mai nap, ugyanis a Hold, az Univerzális víz erejével, elmos mindet, ami nem szolgálja törekvéseinket.
Vörös: Elindít, cselekvésre késztet, új irányokat szab
Kozmikus tónus: transzformáció ereje; lezárás, megbékélés a múlttal
Hold: Önemlékezés ereje, határok kérdésköre, túlérzékenység, jelzőtűz
A Föld hullámban a fő feladat a Jelen-Lét megélése volt, lehetőség szerint ítélkezés mentesen. Olyan megéléseink lehettek, melyek ismerősek és a későbbiekben akár fontos útjelzőként szolgálhatnak/szolgálnak. Ma ennek összegzéseként a tapasztalataink esszenciáit kell összegyűjtsük, hogy a jövőben ezt kamatoztathassuk.
A Hold energiáival dolgozva, ma időt és teret kapunk arra, hogy feldolgozzuk múltunkat, hogy megbocsátsuk és elengedjük a sérelmeket, hiszen azok formáltak minket olyanná, mint akik most vagyunk és tették lehetővé, hogy kiteljesedetté váljunk. A Vörös Hold a megtisztulás, az átalakulás, önmagunk megerősítésének és meggyógyításának energiáit képviseli. Elősegíti a sejtszintű emlékezést. Figyelmeztet bennünket, arra, hogy csakis akkor nyílhatunk meg a magasabb rendű energiák felé, ha mindenestől a jelenbe helyezkedünk. Ha jól használjuk energiáit, feloldja a Harmadik szem csakra blokkjait, hogy Bölcsesség, tisztánlátás, tudás és ösztönös megérzés újra visszatérhessen életünkbe. Ehhez azonban tudatosan használnunk kell a Föld és a Hold tanítását és energiáit, hogy stabilan tartson, mert ma különösen érzelmes nap elébe nézhetünk. Ünnepek közeledtével ez a feszültség fokozódhat, így tudatosan lépünk hátra a feszült helyzetekből, engedjük el önkritikus és kritikus énünket. Érezzük át a szeretet gyógyító energiáit és burkolózzunk bele. Ezzel felkészülhetünk a holnap induló Kutya hullámvarázs puha energiáira.
Mantra:
Kitartok, hogy megtisztítsak
Túlhaladva az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon
- Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!
Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
Meditáció:
Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.
Megerősítés:
Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.
Egy újabb GAP napra ébredtünk, melyet a Kristályos Csillag ragyog be. A mai nap új megvilágításba helyezi a Föld Hullámvarázs témáit, fény derül a turpisságokra a „véletlen összefüggésekre”. Emlékeztet arra, hogy a Világmindenségben Rend uralkodik. A Hullámvarázs utolsó 2 napja, mindig a hullám témáinak jobb megértéséről, a konklúziók levonásáról és a lezárásokról szólnak. Ez idő alatt, elkezdünk helyet csinálni, felkészülni az új hullámvarázs témáinak is.
A Téli napforduló, vagyis a Fény újjászületésének napjához, tökéletesen illeszkedik a mai Spektrális Kéz napja. Minden Hullámvarázs 11. napja (Spektrális tónus), segíti az adott témáról való leválást, hogy elkezdhessük annak beintegrálását életünkbe. Ez a fajta elengedés nem a 13-ban (Kozmikus tónus) megjelenő búcsú, hanem sokkal inkább egyfajta átalakulás, olyan ez, mint amikor a bábból kikel a pillangó. El kell engedje, fel kell adja báb-i mivoltát ahhoz, hogy szárnyra kaphasson. Az már egy új szint.
A Planetáris Világáthidaló napjához érkeztünk, mely a kiteljesedést és megadást hozza a mai napba. Az elmúlt napok, a Jelen-Lét fontosságát tanították. Most, hogy elérkeztünk a Föld hullámvarázs kiteljesedéséhez, elérkezett a nap, hogy összekapcsolódjunk újra a kiindító motivációval. Fogalmazzuk meg újra a szándékot és engedjünk el mindent, ami az elmúlt napokban felmerült, de nem visz előre.
A GAP napok erejével lép be ma életünkbe a Szoláris Kígyó minősége, hogy megadja azt a plusz lendületet amire átlendít bennünket a holtponton célunk felé. A Kígyó ma a testtudatosságot adja a mai naphoz, akár fizikai tüneteket produkálva, hogy felhívja figyelmünket életünkben megjelenő blokkokkra, az esetleges pangó energiákra. Emiatt előfordulhatnak gyulladások, ízületi fájdalmak, vérnyomás ingadozás. Érdemes ezekre odafigyelnünk, akár szimbolikus jelentésüknek is utána járnunk, hogy felismerhessük a kiváltó okokat.
A Vörös Föld Hullámvarázs 8 napjánál járunk, mely a siker és visszajelzések napja. A Föld hullámvarázsban ugyanis az előző -Sárga Mag- hullámvarázsban felfedezett/megfejlődött képességeket „magokat” vagyunk hivatottak termékeny táptalajba ültetni és gondozni. A mai nap, amolyan szintfelmérő, hogy mindaz, amit eddig tettünk, és azok a döntések, amelyeket eddig meghoztunk, elegendőek voltak-e ahhoz, hogy a Mindenség tovább lendítsen bennünket utunkon.
A Kék Rezonáns Éjszaka ma az álmok, a tudatalattink birodalmába repít bennünket. Elhozza az „álomidőt”, a lehetőségek hatalmas terét, mely az emberi érzelmek mélységeiben található. Ez az a mező, ahol a lehetőség, a múlt és a jövő ugyanabban a mátrixban, a jelen pillanatban van jelen. Álmodjuk meg a szebb jövőt, melyben minden lehetséges. Érdemes ébredéskor tudatosan felidézni álmainkat, mert fontos üzenetet rejthetnek szimbólumai.