A tegnap felefedezett vízióinkhoz, ma a Harcos energiái társulnak, hogy összeköthessék az eddig tanultakat a szellemi vezetéssel. A hetedik nap mindig magában hordozza a 7-es szám misztériumát: a hét csakra, Piramisok 7 lépcsője, az isteni 7es, ami alatt Isten megteremtette a Világot. A hetesben egyesül az isteni hármas a földi négyessel, és mintegy isteni mérték szerint ebből a kombinációból adódnak a Földön a természetes időhatárok.
Sárga: manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Rezonáns tónus: kapcsolódás a forrással, misztikus erő, hit, elfogadás
Harcos: Az intelligencia és a kérdések ereje. Kegyelem, bizalom, belső hang, bátorság
Ahogy a Bibliában is írták, a hetedik napon Isten megpihent alkotása után. A mai nap is egy kissé passzívabb, hogy átértékelhessük az eddig történteket, hátra hagyhassuk mindazt, ami eddig hozott, de már nem visz tovább. Ebben a szortírozásban ma a Sárga Harcos siet segítségünkre, mely felerősíti önmagunkba vetett hitünket ezzel felerősítve a belső hangunkat. Megtanít bennünket a bizalomra, a kételkedés elengedésére és a nyitottságra. Legfőbb tanítása, hogy felelősséget vállaljunk cselekedeteinkért és döntéseinkért. Álljunk ma meg egy pillanatra és kérdezzük meg önmagunktól, hogy mire vágyunk igazán és hogyan tudnánk magunkat legjobban kifejezni. Nem kell tudnunk a célhoz vezető összes lépést, nekünk mindig csak a következő lépcsőfokre kell koncentrálnunk.
A Kutya hullámvarázsban megjelenő Sárga Harcos, ma összehangolja a szív útját az elme útjával, így elcsendesíti a külső zajokat. Engedjünk el minden zavaró tényezőt, eddigi hitrendszereket, mintákat. Engedjük el a félelmet, a kétkedést és az aggályokat. Váljunk a szellem nyitott csatornájává, hogy eljuthasson hozzánk az útmutatás.
A mai nap vezető ereje a Sárga Csillag, mely szépségével és harmonikus egyensúlyával nyújthat komfortot a kétségekben. Ha tehetjük, ma vonuljunk kissé vissza a belső várunkba és töltődjünk fel szeretet és fény energiával. Rendezzük gondolatainkat, érzéseinket. Találjuk meg a belső középpontunkat, ahonnan senki és semmi nem tud majd kibillenteni. A Kutya hullámvarázsban megjelenő Harcos ma arra tanít, hogy legyen Bátorságunk harcolni Önmagunkért!
Mantra:
Levezetek, hogy kérdezzek
Ösztönözve a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
Az összhang rezonáns tónusával.
- Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
Megerősítés:
Felveszem személyi erőm botját.
Meditáció:
Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.
A mai napunk a Ritmikus Sas szervezésében telik, így beléptünk a hullámvarázs aktív cselekvő fázisába. A mai nap a terveink és eszközeink egységbe rendezéséről fog szólni. A Ritmikus tónusban a döntések, elhatározások ereje rejlik, segíti a döntéshozatalt és meghatároz a cselekvésünk irányát. Mindehhez a Sas minősége társul, mely ugyan kissé álmodozó, de éppen ezért fontos víziókat, látomásokat adhat a mai naphoz.
A Kutya Hullámvarázs ötödik, Felhangos tónusú napja ez erőgyűjtésé. A Kutya Hullámvarázs az Önmagunkba vetett hitünket hivatott erősíteni, a mai napon megjelenő Fehér Varázsló pedig arra kér, hogy vállaljuk a felelősséget, és ismerjük fel, hogy az igazi erő bennünk van.
A Kutya hullámvarázs 4. napján a GAP napok tiszta erejével, a Vörös Égenjáró teszi nálunk látogatását, elhozva számunkra a felfedezés örömét. Az elmúlt napok „bekuckózós” napjai után, ma kicsit újra kinyílt a világ. Az Önálló tónus ma elhozza számunkra a rendet, az egyensúlyt, az Égenjáró pedig mindehhez biztosítja a rugalmasságot és a biztonságot. A Kutya Hullámvarázsban megjelenő Vörös Égenjáró, ma arra ösztökél, hogy merjünk kockázatot vállalni! Nyissuk meg szívünket és merjünk újra sebezhetővé válni, ugyanis, ha a páncélunkban maradunk, a látszólagos biztonságban, kizárjuk magunkat minden jóból és újból is amit a változás hozhat.
A hatodik hónapunk felénél járunk, mely az 
