KIN 227* Kék Ritmikus Kéz* 02.19

A Varázslat Zöld központi palotájában járunk, mely a (260 napos) Tzolkin, összegző időszaka. Ennek első hullámvarázsában (Vörös Hold) az érzelmeink letisztítása volt a feladatunk, hogy a jelenlegi hullámvarázsban (Fehér Szél) elérhessen hozzánk a szellemi útmutatás. Most, hogy az elmúlt napokban már megalapoztuk a kapcsolatunkat a Szellemi vezetéssel, ma végre a tettek mezejére léphetünk és elkezdhetjük az aktív „Szellemi rendrakást” is. A Kék Kéz nem csak hogy segít aktiválni energiáinkat, de hatalmas gyógyító erő is lakozik benne. Minden egyes lezárással és elengedéssel gyógyulunk.

Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Ritmikus tónus: Szerves egyensúly, a szív hangja, kiegyensúlyozottság, a döntés ereje.
Kéz: A kiteljesedés ereje. Gyógyító, befejező, lezáró, kreatív minőség.

A mai, a tökéletes nap, a test, a lélek és a szellem megtisztítására és gyógyítására. Használjuk ki a ritmikus tónus és a kéz adottságait, hogy az elmúlt napok tanulságait beépítve, egyensúlyba hozzuk terveinkkel. Vegyük számba az elmúlt napok eseményeit, csoportosítsuk erőforrásainkat. Amennyire csak tudunk ma mindennel készüljünk elő, zárjuk le az előző napokban félbehagyott, elódázott feladatainkat. Állítsunk fel prioritást feltorlódott feladatainkban és szépen lassan zárjuk le a múlt egyes fejezeteit, hogy gyógyír kerülhessen rájuk. Összpontosítsuk erőforrásainkat és egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk! Ha ide-oda kapkodunk feladataink között, azzal csak a maradék energiánkat is felemésztjük.  Azáltal, hogy így megkezdődik a gyógyulási folyamat, újabb és újabb távlatok nyílhatnak majd meg előttünk.

A mai nap energiáit első segíthetjük valami kreatív alkotással. A Szél hullámvarázsban megjelenő Kéz minőségének segítségével, ma csatornává válhatunk és az alkotáson keresztül kapott információval kiteljesedhetünk, felszabadulhatunk. Ez a módszer a segíthet, például, ha egy-egy elakadás, gyász, öröm feldolgozásában. Egyszerűen csak rajzoljuk/fessük/gyúrmázzuk ki magunkból a felkavaró témákat. Nem kell, hogy szép legyen, a lényeg, hogy addig csináljuk, amíg azt nem érezzük, hogy készen állunk. Csak rajzoljunk, színezzünk önfeledten erre az érzésre, helyzetre összpontosítva. Utána tépjük össze, égessük el, vagy csak egyszerűen dobjuk ki az alkotásunkat és vele minden rossz érzést és emléket!

Mantra:
Szervezek a tudás érdekében,
Kiegyenlítve a gyógyítást.
Lepecsételem a beteljesülés tárházát,
Az egyenlőség ritmikus tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.

Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”

Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”

KIN 226* Fehér Felhangos Világáthidaló* 02.18

A Felhangos Világáthidaló napjával, elérkeztünk a Szél hullámvarázs első fordulópontjához. Tegnap lefektettük célkitűzésünk alapjait, a mai nappal pedig megkezdődik a cselekvés és el kell indulnunk az úton, melyet az elmúlt napokban felfedeztünk. Ehhez ma a Világáthidaló minősége társul, mely segít a felesleges terheink elengedésében

Fehér: Információ gyűjtés, tervezés, befelé áramló energiák, passzivitás.
Felhangos tónus: A Lélek száma. Rendez, összpontosít, egyszerűsít, az emberi mivolt elfogadása.
Világáthidaló: A kiegyenlítés/halál ereje. Megadás, elengedés, alázat és megbocsátás.

A Szél hullámvarázsban fontos feladatunk megerősíteni kapcsolatunkat a Szellemi vezettetéssel, melyhez az egyik legfontosabb lépcső, hogy elengedjünk minden olyan dolgot, ami röghöz köt, mely úgy véljük a „helyes rend”. A világáthidaló napokon a megadás és az elengedés hívására kell figyelnünk. A megadás pontosan azt jelenti, hogy megszabadulunk a vágytól, hogy mindent kontrolláljunk. Más szóval ezeken a napokon megszabadulhatunk mindentől (legyen az tárgy, szokás, viselkedési minta, vagy személy) ami a fejlődésünkben gátol. Minél tudatosabban képesek vagyunk véghez vinni ezeket a mindennapi „halálokat”, annál könnyebben halad fejlődésünk folyamata. Be kell fejeznünk egy ciklust ahhoz, hogy egy újat elkezdhessünk. Tudatosítsuk magunkban, hogy a fejlődésünkkel az is jár, hogy korábbi, már kinőt énrészeinket, -sőt néha a régi elavult hitrendszerünket is-, időről időre felül kell vizsgáljuk és ha elérkezett az idő, hátra kell hagynunk.  Engedjük el az újtól való félelmeinket és fogadjuk nyitott szívvel ezt az elmúlást. Adjuk át magunkat a Világáthidaló energiáinak: köszönjük meg hogy részesei voltak életünknek (akár jó, akár rossz érzés is volt) és búcsúzzunk el tőlük őszinte szeretettel. Engedjük, had menjenek.

Mantra:
Megerősítek, hogy kiegyenlítsek,
Irányítva az alkalmat.
Lepecsételem a halál tárházát,
A kisugárzás felhangos tónusával.
Engem a szellem ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra: 
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.

Meditáció:
„Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.”

Megerősítés:
„Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.”

KIN 225* Vörös Önálló Kígyó* 02.17

A Kígyó jelképezi a test, lélek és szellem integrálását, így nem meglepő, hogy a szellemi minőségekkel dolgozó Szél hullámvarázs 4. stabilizáló napján jelenik meg. Arra kér, hogy tanuljuk meg összehangolni a testünk bölcsességét a szellem és a szív útmutatásával. Ahogy gyógyítjuk magunkat úgy oldja fel a Kígyó blokkjainkat, szabad utat engedve életerőnk áramlásának.

Vörös: Elindít, feltüzel, cselekvésre késztet, új irányokat szab.
Önálló tónus: Rend, stabilitás, mértékletesség, meghatározás, megkülönböztetés.
Kígyó: Az Életerő ereje. Kreativitás, test-tudatosság, szenvedély, ösztönös megérzések.

A mai napunk ideális arra, hogy eltervezzük a következő lépéseinket, összehangolva a belső és felső sugallattokat. A Szél Hullámvarázsban megjelenő Kígyó minősége által fejlődésünk szárnyakat kaphat, de csakis akkor, ha ezt az előtörő erőt, Szellemi szolgálatba állítjuk. A Kígyó ma feltüzeli ösztönös megérzéseinket, azt a belső erőt és tudást melyet életünk során megtapasztalhattunk. Testünk csodálatos eszköz, mely emlékszik minden átélt tapasztalatra, emlékszik érintésre, sérülésre, traumára, így ösztönösen figyelmeztet a veszély közeledtére is. Ma figyeljük meg mit üzen testünk és adjuk is meg neki a szükséges figyelmet. Lássuk meg, hogy életünk mely területén vette át a rutin, az előre megjósolható események az irányítást. Csináljunk valami újat, valami szokatlant, hogy kizökkenjünk ebből a punnyadásból. Ezen a hideg, rideg napon melegítsük fel testünket, lelkünket, hogy beindulhasson a „generátor” és életünk újra áramlásba kerüljön. Fordítsunk ma picivel több figyelmet önmagunkra, testünkre. Végezzünk csakra-tisztító gyakorlatokat, menjünk egyet szaunázni, masszíroztatni. Adjuk meg magunknak a szeretetet és a törődést, de ne azonosítsuk magunkat testünkkel. Legyünk érte hálásak, amiért ezen földi létben befogadott bennünket és otthont ad lelkünknek.

Mantra:
Meghatározok, hogy túléljek
Megszabva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A forma önálló tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.

Meditáció:
”Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”

KIN 224* Sárga Elektromos Mag* 02.16

Tegnap a félelmeinkkel kellett szembenéznünk, hogy átléphessük az önmagunknak állított korlátjainkon. A mai nap pedig a felelősségvállalásé, hisz a „korlát túloldalán” ma új lehetőségek várnak ránk. Most, hogy már ismerjük célunk kihívásait is, érdemes a kitartást és állhatatosságot gyakorolnunk.

Sárga: Manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Elektromos tónus: Változás, mozgás, ritmus, kreativitás, szentháromság. Aktiválja a szolgálatot.
Mag: A kivirágzás ereje. Előtörő lehetőségek, az én kisarjadása, teremtés, termékeny táptalaj, áldott állapot, kinyílás, burjánzás.

A Szél hullámvarázs a tiszta, szellemi kommunikáció erejével dolgozik. A mai nap emlékeztet arra, hogy minden mag önmagától csírázik ki, és bármilyen álom megvalósítása egy egyszerű gondolattal kezdődik. Kapcsolódjunk össze belső szellemi vezetőnkkel, mely inspirál és utat mutat, ugyanakkor legyünk nyitottak a Mag által elénk tárt kreatív megoldásokra is. A mai nap feladata, szeretettel gondozni, fejleszteni a bennünk megszületett célokat, lehetőségeket és nem feladni! Higgyünk Önmagunkba és a Mindenség támogató erőiben. Bármi történik, menjünk tovább. Újra tervezés… na nem céljainkat illetően, hanem megoldási stratégiák, eszközök használatát illetően. Engedjük el a halogatást és ne várjunk a tökéletes alkalomra/ideális helyzetre, mert azzal csak elodázzuk a lehetőségeinket!  Itt és Most van az a bizonyos remek alkalom, amint meg kell ragadjunk! Legyünk nyitottak ezekre a lehetőségekre, lépjük át Önmagunk korlátait! Merjünk kilépni komfort zónánkból és ha elbizonytalanodnánk és használjuk a Szél energiáit. Kommunikáljunk, meditáljunk a válaszokért és ha szükséges, kérjünk segítséget!

Mantra:
Aktiválok, hogy célozzak
Megkötve az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A szolgálat elektromos tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mundra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.

Meditáció:
„Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”

Megerősítés:
„Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”

KIN 223* Kék Lunáris Éjszaka* 02.15

A Szél hullámvarázs második napján a Kék Éjszaka teszi látogatását, mely felfedi előttünk a kihívását mindannak a témának, ami a tegnapi nap során felmerült. AZ Éjszaka minősége segít ma elmélyülni ezekben a kihívásokban, akadályokban, hogy felismerhessük tanításukat és mindazt, ami hiányzik ahhoz, hogy céljainkat elérjük. Csakis úgy lelhetünk megoldásra, ha ismerjük mindkét oldalt, pro-t és kontrát. A mai nap, a kulcs tehát a megismerésben és elfogadásban van.

Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Lunáris tónus: Polaritás, dualitás, rezonancia, visszhang. A kihívások, ellentétek kiegyenlítése. Felismerni a bennük rejlő tükörképet.
Éjszaka: A bőség, az ötletek ereje. Álomidő, belső utazás, árnyak ereje/tanítása, nyugalom.

A Lunáris tónusnak köszönhetően ma megtapasztalhatjuk a végleteket, előfordulhat, hogy elbizonytalanodunk dolgainkban. Törekedjünk hát megtalálni az egészséges egyensúlyt, hozzuk összhangba a két végpontot. A mai nap vezető ereje, a Kék Sas, mely emlékeztet rá, hogy néha el kell távolodni egy adott szituációtól, hogy az értelmet nyerhessen. Ez különösen igaz a mai napra, amikor is a félelem a szorongás beránthat magával, letérítve a kitűzött utunkról. Tudatosítsuk, hogy ezen belső félelmeket legtöbbször mi magunk generáljuk „önvédelemből” és nem véletlenül most bukkantak elő. Ezek a dolgok, lehetőségek mindig akkor bukkannak újra elő, amikor készen állunk rájuk. Akár hiszünk ebben, akár nem, ma már nem azok vagyunk kik tegnap voltunk. Sem fizikailag, sem lelkileg, sem tudatosan, hisz immáron gazdagabbak lettünk a tegnapi tapasztalattal. Az Életünk folyamatos változás, mi magunk vagyunk azok akik alakítjuk. Hogy döntesz ma? Hagyod az átmeneti és többnyire csak a fejünkben létező félelmek miatt elvesztegetni ezt a mai napot, vagy mersz szembenézni vele, hogy feltárhasd a benned rejlő lehetőségeket?

Ma adjunk teret és időt önmagunk számára az elmélyülésre, a visszavonulásra, azonban ezt használjuk is ki proaktívan. Fedezzük fel az aggályaink mögött rejlő ajándékokat, hogy tovább léphessünk. Tudatosítsuk, hogy ezek a tudattalanban futó programokat, irányítanak minket, és alkotják cselekedeteink nagy százalékát. Itt az idő, hogy felismerjük korlátjainkat, hogy elengedhessük őket! Beszéljünk róluk nyíltan valakivel, aki meghallgat, aki nem ítél el, vagy akár ragadjunk tollat és papírt és vessük mindezt papírra. A lényeg, hogy megfogalmazódjon a kétely, hogy ezeket a Fénybe emelhessük, és így felszabadíthassuk magunkat ez alól a nyomasztó teher alól.

Mantra: 
Polarizálok, hogy álmodjak,
Stabilizálva az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét,
A kihívás lunáris tónusával.
Engem a vízió ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason

Meditáció: 
„Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca”

Megerősítés: 
„Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”

KIN 222* Fehér Mágneses Szél* 02.14* Galaktikus Aktiváló Portál

A mai nappal megkezdődik a Lelki útmutatásra való hangolódás. A Szél hullámvarázs segít összekötni bennünket a Szellemi vezetőnkkel, hogy az elmúlt időszak érzelmeit kicsit elcsitítsa és a kommunikáció erejével rendezze. Ehhez kulcsfontosságú, hogy a jelen pillanatában maradjunk és innen is reagáljunk. Ahogy megtapasztaljuk a jelen pillanat igazságát, a Szél segít tova lebbenni a következő pillanatba, a vágy, a megbánás vagy az elvárás súlya nélkül. A Szél az egyszerű tudás arról, hogy láthatatlan erők mozognak életünkben folyamatosan, melyek vezetnek és inspirálnak.

Fehér: Információ gyűjtés, tervezés, befelé áramló energiák, passzivitás.
Mágneses tónus: Egység ereje. Feltétel nélküli szeretet, az egy szív, oszthatatlan esszencia, magrezgés, új kezdetek, a végtelen kelyhe. „Minden, ami Van”.
Szél: A Szellem ereje. Tiszta, lélekkel átitatott kommunikáció, inspiráció, ellentétek egyesítése.

A következő napokban különösen fontossággal bír a kimondott szó ereje és természetesen ennek a szónak a kiindító gondolata! Minden kimondott szónak teremtő ereje van! Kerüljük az önostorozó gondolatokat és mondatokat! Helyette használjunk pozitív erővel bíró kijelentéseket, mint például: „Meg tudom csinálni!” „Élvezem az Univerzum támogatását.” Figyelek a belső útmutatásra” „Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok, minden teljes, egész és tökéletes” Szabadon teremts magadnak új megerősítéseket a saját helyzetedre, a lényeg, hogy figyelj a megfogalmazott mondat pozitív felhangjára! Szabadítsuk fel elménket a kínzó gondolatoktól és hagyjuk, hogy a szellemi minőség kitölthesse ezt az űrt. Meditáljunk, és kerüljük a felesleges szócséplést.
A Szél másik ajándéka a polaritás egyesítése, a férfi és női aspektusunk egyesítése. A polaritások integrálásának folyamatát kezdhetjük azzal, hogy fokozottan meg értjük testünk mindkét oldalának tudatosságát. Általában a jobb oldal jelképezi a férfi, a bal oldal a női aspektust. Meditációban figyeljük meg mindkét oldal minőségeit. Hozzuk felszínre félelmeiket, erejüket, lehetőségeiket. Érezzük őket, mozogjunk, áramoljunk együtt velük.  Szabaduljunk meg a múlt rögzültségeitől, kérjük a harmóniát, a gyógyulást és a szeretetet, és hozzuk be ezt az új egységet a jelen pillanatba.

Felgyorsult világunkban most csempésszünk egy kis békét és harmóniát. Lassítsunk le, ha tehetjük vonuljunk el picit a külvilág zajától, hogy Lelkünk utolérhessen bennünket és eljuthasson hozzánk a Szellemi útmutatás hangja. Kövessük ezt a benső útmutatást. Cselekedjünk inspirációnk szerint anélkül, hogy kielemeznénk, ítélkeznénk róla.

Mantra: 
Egyesítek, hogy kommunikáljak
Vonzva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A cél mágneses tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.

Meditáció: 
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés: 
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

KIN 221* Vörös Kozmikus Sárkány* 02.13

Elérkezett a Hold hullámvarázs utolsó napja is, melyen a Vörös Sárkány vezet át bennünket, felkészítve a következő a Szél hullámvarázs témáira. A Kozmikus tónus a Galaktikus energiák utolsó állomásaként lezárja a hullámvarázst és segít, hogy elengedjük annak témáját. Miközben megválunk a régitől és megbékélünk a múltunkkal, ez az erő segít, hogy átlépjünk az újba. Megnyitja személyiségünket, tudatunkat, szívünket, hogy képesek legyünk az új befogadására, a tovább fejlődésre.

Vörös: Elindít, cselekvésre késztet, új irányokat szab.
Kozmikus tónus: Transzformáció ereje. Láthatatlan erők, váratlan változás, a sors érintése, nyitott rendszer, dimenzióközi váltás.
Sárkány: A teremtés ereje. Isteni gondviselés és támogatás, befogadóképesség, bizalom és biztonság kérdései.

Már csak 40 napunk van hátra ebből a Tzolkin-ból, mielőtt új 260 napos fejlődési ciklus veszi kezdetét. Érdemes kihasználni a hátralévő 3 hullámvarázsnyi időt, hogy véghez vigyük  kitűzött feladatainkat és elengedjünk mindent amit már „kinőtünk”.
Mindaz, amit az elmúlt napokban felbukkant és távozott életünkből az beindított egyfajta tisztító folyamatot. Érzelmeink szabadon kezdtek áramolni, ami miatt érzékenyebbé, feszültebbé és olykor sebezhetőbbé válthattunk. A Sárkány ma segíti a lezárást, az elfogadást és az elengedést, hogy mindezen tanítást és tanulságot a Szél Hullámvarázsban egy újabb szintre emelhessük. Ott már nem csak megélhetjük érzelmeinket, de át is tudjuk majd beszélni, szűrni mindezt a Szellemi minőségeken, feloldva a konfliktusokat, félreértéseket. De erről majd holnap. Ma adjuk meg magunknak a jól megérdemelt szeretetet és gondoskodást. Ha tehetjük pihenjünk kicsit, kuckózzunk be egy jó könyvvel a fotelba és pihenjük ki az elmúlt időszak érzelmi hullámvasutazását.

Mantra: 
Kitartok, hogy tápláljak
Túlhaladva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.

Meditáció: 
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Megerősítés: 
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.