A GAP napok erejével ébreszt bennünket Felhangos Vihar. Ezen a hideg reggelen, mennénk is, meg maradnánk is a jó meleg ágyban. Buzog bennünk a cselekvési vágy, de még nem érezzük hozzá az erőt. Ennek aktiválásához tökéletes napot biztosít a Kék felhangos Vihar.
Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Felhangos tónus: A Lélek száma. Rendez, összpontosít, egyszerűsít, az emberi mivolt elfogadása.
Vihar: Az Önmegújulás ereje. Megtisztulás, átalakulás, hirtelen bekövetkező változások, újjászületés.
A Felhangos tónusú napok, a hullámvarázs összpontosító, erőgyűjtő napjai, melyek beindítják az adott hullám cselekvési fázisát. Mindehhez ma a Kék Vihar tisztító ereje társul, mely magával ragadja a tegnap felfedezett árnyrészeinket és lebont minden már „rogyadozó struktúrát”. A mai nap feladata, hogy lerázzuk béklyóinkat és mindazt, ami eddig elvonta energiáinkat. Rendezzük egységbe az elmúlt napok tudását a meglévő képességeinkkel és a szándékunkkal. Térjünk vissza belső erőközpontunkba és adjuk meg magunkat a Vihar átalakító erejének. Engedjük el ragaszkodásainkat és ne akarjunk irányítani. Fogadjuk alázattal bármi is történjék ma, hisz tudjuk, hosszútávon ez a mi érdekünket szolgálja majd. Használjuk a Sas energiáit és tartsunk ki hitünk mellett, bízva a felső vezettetésben. Merjünk újjászületni, egyediek lenni, hogy átalakulhassunk azzá, akik valójában vagyunk.
Mantra:
Megerősítek, hogy katalizáljak
Irányítva az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.
- Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.
Meditáció:
„Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”
Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
Megerősítés:
„Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”
A Sas hullámvarázs negyedik napján, belépünk a Tükrök termébe, ahol az Univerzum prizmáink keresztül kaphatunk visszajelzést. Ítélkezés vagy önostorozás helyett, tekintsünk inkább ajándékként a szituációk vagy emberek által nyújtott tükrökre, mert ebben rejlik az Önfelismerés ereje.
A Sas reményekkel és látomásokkal teli hullámvarázsának 3 napján a Föld teszi nálunk látogatását, felébresztve bennünk a Tavasz reményét, felhívja figyelmünket a jelenlét szépségeire. Ahogy a Föld napjain már hozzászokhattunk, hogy olyan véletlenszerű események, találkozások tanúi lehetünk, melyek fontos útmutatóval szolgálhatnak. Figyeljünk ezekre a jelekre, de ne vonjunk le messzemenő következtetéseket. Adjunk teret és időt kibontakozásukra. Mindent a maga idejében.
Az Újholddal és a Lunáris Harcos minőségével búcsúzunk februártól. Érdemes kihasználni az Újhold és a Sas hullámvarázs által biztosított nyugalmat, kreatív és intuitív energiákat a megújuláshoz és újrakezdéshez. Ez a belső növekedés időszaka. Terveink megfogalmazásánál és kivitelezésénél figyeljünk oda a Szél hullámvarázsban „újra kalibrált” belső hangunkra!
Tzolkin utolsó, 5. sorspalotájában járunk. Ez a HOLD hullámvarázs érzelmi letisztításával vette kezdetét, majd mindezt a SZÉL hullámvarázsban feltöltöttük a Szellemi Jelen-léttel. Most a SAS hullámvarázsban megindul ennek hatására egyfajta belső átalakulás, megerősödés, hogy aztán a CSILLAG hullámvarázsban ráleljünk a Harmóniára, az igaz Csillagmag természetünkre. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk mit tartogat számunkra a Sas hullámvarázsa.
A Kozmikus Varázsló napjával búcsúztatjuk a Szél hullámvarázst. A tegnapi után, a mai nap is csak az „átsiklásé”. Továbbra is csak hallgassunk az intuíciónkra és áramoljunk együtt ezekkel a finom energiákkal. Engedjük, hogy leváljon rólunk mindaz, ami a Szél hullámban segített bennünket és békélünk meg a múlttal.
A hullám 12 napja az összetett egyensúly napja, amikor is felismerjük a tanulságokat, megszületik a teljesség, a tapasztalás a végére ér. A Szél hullámvarázsban, ehhez a Vörös Égenjáró energiája társul, mely kíváncsiságától feltüzelve, máris új utakat kémlel.