Március utolsó napját, a Rezonáns Kéz minőségével zárjuk, mely elhozza az új erővel való feltöltődés idejét. A Kéz kitartást és erőt nyújt, hogy végig vihessük folyamatainkat. Ez az intellektus és az érzelmek összevegyítésének ideje, az új minőség próbája gyakorlati szinten, hogy vajon elég mélyen sikerült-e integrálnunk magadba.
Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Rezonáns tónus: Önelfogadás, kapcsolódás a forrással, misztikus erő, hit, elfogadás.
Kéz: A kiteljesedés ereje. Gyógyító, befejező, lezáró, kreatív minőség.
A kéz a megvalósítás, a tudatos véghezvitel és a befejezés napja. Az elmúlt napok intenzitásának, és a tervezgetésnek köszönhetően sok mindenbe belevágtunk, akár gondolatban, akár fizikailag is. A Kéz ma figyelmeztet, ha túlságosan is elapróztuk figyelmünket. Álljunk meg egy picit, csendesedjünk el és készítsünk fontossági sorrendet. Azáltal, hogy energiáinkat nem forgácsoljuk szét, sokkal könnyebé válik az összpontosítás és ezáltal a cselekvés is. Használjuk a Sárkány nyújtotta biztonságot és bizalmat, ha elakadunk. Higgyünk Önmagunk képességeiben, abban, hogy képesek vagyunk a változásra, a Változtatásra! Tudatunkat fókuszáljuk az itt és mostra, hogy energiáinkat összpontosítva minél előbb lezárhassuk ezt a fejezetet, hogy egy Új vehesse kezdetét. Nem elég vágyni egy másfajta életre. Ez csakis akkor tud megjelenni körülöttünk is, ha mi magunk felnővünk ehhez a világhoz, és meggyógyítjuk azon részeinket, melyek a fájdalom, bűntudat vagy sérülések miatt nem képesek változni és fejlődni. Engedjük szabadjára fantáziánkat és merjük átadni magunkat a változásnak, a megszokott dolgok, rutinok elengedésének.
A mai nap vezető jegye, a Kék Vihar, mely nagyban elősegítheti a mai kreatív energiákat. Egyszerűen ajánljuk fel neki mindazon feleslegesen cipelt terheinket, melyek ebben a témában nem mozdítanak előre. Találjunk rá belső erőközpontunkra és adjuk át magunkat a mai energiáknak. Elősegíthetjük ezt akár egy kisebb átrendezéssel/átszervezéssel, vagy akár őszi lomtalanítással. A lényeg, hogy megmozduljanak végre az energiák környezetünkben!
Mantra:
Levezetek a tudás érdekében
Ösztönözve a beteljesülést
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
Az összhang rezonáns tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon
- Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”
Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”
A Ritmikus Vihar év 9. aktív cselekvő hónapjának végén járunk, mégis egy kis lelassulás tapasztalható. A követkető 5 napban a feladat, hogy elengedjük az „akarást”, az irányítást és csak tegyük a dolgunkat. A Tzolkin és a Sárkány hullámvarázs 6 napja ugyan a célirányos cselekvést szorgalmazza, mégis el kell fogadjuk, hogy ha a dolgok nem feltétlenül úgy alakulnak ahogy azt mi szeretnénk.
A Kígyó napján ma felébred belsőnk életereje, vitalitása és életkedve. Mindehhez ma a Felhangos tónus cselekvő aktivitása társul. A mai nappal ugyanis a cél elérésének megalapozása véget ér, elindul a valódi cselekvés, hogy be tudjon épülni életünkbe a kívánt minőség. A mai tehát a tökéletes nap arra, hogy elinduljunk azon az úton, melyet az elmúlt napokban fedeztünk fel.
A hullámvarázs 4 napja a stabilizálásé. Mindaz, amit az elmúlt napok hoztak, ma egy olyan stabil alapot, formát öltenek, mely megadja azt a biztonságos teret melyre építkezhetünk. Mindehhez ma a Sárga Mag minősége társul, mely új lehetőségeket, új képességeket fed fel előttünk.
A Tzolkin 3 napja az Kék Elektromos Éjszaka napja. Az éjszaka misztériuma, az álmok varázsa, az a bizonyos „kincsesláda”, mely félelmeink, kétségeink mögött bújik meg. Minden hullámvarázs 3 napja az arany középút felfedezéséről, vagyis az első két nap energiáinkat egységbe rendezéséről szól. Most, hogy megtapasztaltuk a cél édes érzését és az odavezető úton számítható kihívásokat, határozzuk meg a két véglet közötti középutat és tartsunk is ki rajta.
A Lunáris Szél napján maradjuk lelkes és ihletett. A szél napokon ugyanis a fókuszban mindig a kommunikáció, még pontosabban, a lélek kommunikációja, „belső napunk” kinyilatkoztatása van. Ez a párbeszéd, a feltárulkozás és a megértés napja, illetve felettébb alkalmas szituációk tisztázására.
Hello Tzolkin!