A Sárga Felhangos Mag napja a Maja asztrológiai rendszerben az önmegvalósítás és a belső erőforrások aktiválásának időszaka. A Mag napján a figyelem a szabad akarat, az intelligencia és a bölcsesség fontosságára összpontosul. Arra hív, hogy bátran fejezd ki egyéni érdekeidet, mert így tudsz kapcsolódni másokhoz és közösen cselekedni. Fontos, hogy összekapcsolódj a magasabb igazsággal és a szellemi esszenciáddal, hogy a Szellem rajtad keresztül megnyilvánulhasson. Neked kell választanod: beszélsz vagy hallgatsz, cselekszel vagy sem.
Sárga: Manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Felhangos tónus: A Lélek száma. Rendez, összpontosít, egyszerűsít, az emberi mivolt elfogadása.
Mag: A kivirágzás ereje. Előtörő lehetőségek, az én kisarjadása, teremtés, termékeny táptalaj, áldott állapot, kinyílás, burjánzás.
A Hullámvarázs 5. napján a feladat, hogy visszatérjünk a belső erőközpontunkba és erőforrást gyűjtsünk. A Sárga Mag ezen a napon arra ösztönöz, hogy vállaljuk a felelősséget az eddig felfedezett erőforrásainkért, és tökéletesítsük őket, hogy céljaink elérésére használhassuk. Elérkezett az idő, hogy az elméleti felkészülés után elkezdjük a munkát. Írjunk listát erősségeinkről és arról, hogy hol és hogyan használjuk őket. A Nap hullámvarázs legfontosabb tanítása, hogy bízzunk önmagunkban és a bennünk rejlő lehetőségekben, és osszuk meg ezt a környezetünkkel. Legyünk képesek változni és változtatni. Ne hagyjuk, hogy a külvilág elhitesse velünk az ellenkezőjét! Fogalmazzuk meg, mit szeretnénk elérni, és hogyan tudjuk a legjobban kamatoztatni a bennünk rejlő képességeket. Tudatosítsuk, hogy mindez a szabad akaratunk erejével valósulhat meg, tehát cselekednünk kell! Merjünk kilépni a megszokottból, mert csak a változás állandó. Ne ostorozzuk magunkat, ha nem tettük bele teljesen magunkat a fejlődésünkbe – soha nem késő újrakezdeni. Vegyük számba erőforrásainkat és vállaljuk értük a felelősséget!
Mantra:
Megerősítek, hogy célozzak
Irányítva az öntudatot.
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A kisugárzás felhangos tónusával.
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon
- Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.
Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
Meditáció:
“Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”
Megerősítés:
„Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”
A Kék Önálló Éjszaka a Maja asztrológiában az álmok manifesztálásának, a belső világ felfedezésének, valamint a spirituális önállóság idejének minősége. Az „Éjszaka” pecsét a belső gazdagságot, az intuíciót és az álmok erejét képviseli, míg az „Önálló” tónus a formaadás, a struktúra és az önmeghatározás energiáját hordozza. Ez a nap arra hív, hogy mélyen befelé figyelj, lépj kapcsolatba tudatalattiddal, és önálló módon teremtsd meg a belső képeidből fakadó valóságot.
A Fehér Elektromos Szél a kommunikáció, az inspiráció és a lélek hangjának napja. Ez a minőség a szolgálaton keresztüli kapcsolódás energiáját hordozza. A Fehér Szél a tiszta őszinte kommunikációt támogatja, az Elektromos tónus pedig felerősíti és mozgásba hozza a szolgálatot– ez a nap tehát arra hív, hogy szavainkkal emeljünk, támogassunk, és őszinte jelenlétünkkel segítsük a közösségünket. Tökéletes alkalom nézeteltérések tisztázására, nyílt, őszinte párbeszédre, de akár spirituális gyakorlatokra, vagy olyan tevékenységek elvégzésére, ahol a belső vezetés és intuíció előtérbe kerülhet.
Az idei Anyák napját a Lunáris Sárkány (ős)anyai gondoskodó ölelésében élvezhetjük ki. A Sárkány ajándéka a születés ereje, a lehetőség, hogy azzá váljunk, akik vagyunk, fenntartás, támogatás és energia kitermelés születésünk után. Mindehhez ma a Lunáris tónus társul, hogy felhívja figyelmünket milyen elsajátítandó minőségek beépítésére van szükségünk a sikerhez.
A Tzolkin 260 napos ciklusa 5 egyenlő, 52 napos úgynevezett Sorspalotákból áll, mely 4 hullámvarázst foglal össze. Minden egyes palota egy vörös színű hullámperiódussal kezdődik és az utolsóként szereplő sárga ciklus szolgálatában áll, amely az adott palota feladatát határozza meg. Most elérkeztünk az első palotánk utolsó állomásához. Lássuk mi történt eddig:
A mai nappal kezdetét veszi a Ritmikus Vihar évünk 11. hónapja, Szabadulás Spektrális Kígyó Hava. A 11. holdhónap a Spektrális tónus erejét hozza el – ez az energia a feloldásról, elengedésről és a korlátok lebontásáról szól. A hónap archetípusa a Kígyó, aki az ösztönök, az életerő és a testi-lelki megújulás tanítója. Ez az időszak arra hív, hogy megszabaduljunk mindattól, ami már nem szolgál minket – legyen szó gondolatokról, kapcsolódásokról vagy fizikai szinten tárolt feszültségekről. A Kígyó emlékeztet bennünket, hogy a test, a bölcsesség temploma. Figyeljünk testi jelzéseinkre, engedjük el a felesleget, és kapcsolódjunk újra a saját belső erőforrásainkhoz. A hónap során felerősödhetnek az ösztönös megérzések, a testi tudatosság, de akár régi, elnyomott emlékek is felbukkanhatnak – ezeket most meg lehet tisztítani. Felszabadulni az igazság által. A ciklus első napja, mely energiáival átszínezi mindezt a Kozmikus Vihar napja, mely tökéletesen passzol a hónap energiáihoz.
A májust, a Kristályos Tükör energiáival indítjuk. Ez a nap összehangolásra hív – a kristályos tónus a közösség és az együttműködés energiáját hordozza. Ez az a pont a hullámvarázsban, ahol a tanítások megosztásra kerülnek, a kollektív tudás megszületik. Mindehhez ma a Fehér Tükör társul, mely a belső igazság, az illúziók leleplezése és az éberség archetípusa. Ma az idő szent tükrében nézhetünk magunkba és másokra: mi az, ami igazán hiteles, és mi az, amit a mentális konstrukcióink torzítanak el?