KIN 109* Vörös Felhangos Hold* 07.11* Galaktikus Aktiváló Portálnap

Ma, a Vörös Kígyó hullámvarázs ötödik napján, a Felhangos Hold tisztító energiája árad szét világunkban. Miután a hullámvarázs első négy napján megismertük az életenergia felébresztését, az egyensúly keresését, a gyógyító kéz erejét és a csillag által hozott struktúrát, most a Hold napján lehetőségünk nyílik mindezeket az energiákat érzelmi szinten is behívni és felerősíteni.

Vörös: Elindít, cselekvésre késztet, új irányokat szab.
Felhangos tónus: A Lélek száma. Rendez, összpontosít, egyszerűsít, az emberi mivolt elfogadása.
Hold: Az Önemlékezés ereje. A gyógyító. Határok kérdésköre, túlérzékenység, jelzőtűz, visszaemlékezés az önvalóra, isteni útmutatás.

Ahogyan a Hold befolyásolja a Föld vizeit, úgy hatnak érzelmeink is életünk áramlására. A mai napon különösen fontos, hogy időt szánjunk az érzelmi folyamataink megfigyelésére és megértésére, hogy azok támogatóivá válhassanak utunkon, ne pedig akadályokká. Engedd, hogy a Hold fénye bevilágítsa érzelmi világod rejtett zugait, és utat mutasson a mélyebb önmegismeret felé.  A mai nap tehát az érzelmi bölcsesség és az intuíció felerősítésének ideje. A Vörös Kígyó hullámában most érzelmi szinten is aktiválódik az életenergia, és a Hold segítségével képesek lehetünk felismerni, hogy érzelmeink hogyan táplálják vagy akadályozzák életerőnk szabad áramlását. Ez a nap kiváló alkalom arra, hogy felismerjük az ismétlődő érzelmi mintákat életünkben, és hogy tisztítsuk érzelmi testünket a régi sebektől és blokkoktól.

A mai nap vezető ereje a Vörös Föld, ez segíthet, hogy érzelmileg leföldelődjünk és hagyjuk a dolgokat saját tempójukban áramolni. Bízzunk saját folyamatunkban, és haladjunk együtt vele. Ne engedjük, hogy túláradó érzelmeink magukkal rántsanak bennünket, akár negatív, akár pozitív legyen is az. Helyezkedjünk egyfajta megfigyelő nézőpontba, hogy objektíven tudjunk tekinteni az eseményekre. Fókuszáljunk a jelen pillanatra és is figyeljük meg, hogy ennek az érzelmi túláradásnak mi lehet a valós kiváltó oka és milyen tanítást hozott magával.

Mantra:
Megerősítek, hogy tisztítsak
Irányítva az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”

KIN 108* Sárga Elektromos Csillag* 07.10* Galaktikus Aktiváló Portálnap

Ma, a Vörös Kígyó hullámvarázs negyedik napján, a Sárga Önálló Csillag energiája ragyogja be utunkat. Ez a különleges nap a harmónia, a szépség és a művészet rezgéseit hordozza, miközben a stabilitás és a forma megteremtését segíti elő életünkbe. A Kígyó életenergiája és ösztönös bölcsessége találkozik a Csillag esztétikai és harmonizáló erejével. Ez a kombináció lehetőséget teremt arra, hogy az életenergiánkat kreatív és szép formákban fejezzük ki, miközben felismerjük a test és a lélek művészetét.

Sárga: Manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Önálló tónus: Rend, stabilitás, mértékletesség, meghatározás, megkülönböztetés.
Csillag: A báj ereje. Egyszerűsítés, harmónia, Rendbe vetett hit, Csillagmag természet.

A Sárga Csillag, az Univerzális rend képviselője, az elegancia, a harmónia és a szépség energiáját hordozza. Mottója az egyszerűsítés – emlékeztet arra, hogy az életnek nem kell feltétlenül bonyolultnak és komplikáltnak lennie. Ma segít megtalálni a nemes egyszerűség elvét saját életünkben. A Csillag energiája miatt előfordulhat, hogy napunkat áthatják diszharmonikus események, esetleges konfliktusok vagy súrlódások közvetlen környezetünkkel. Ez lehetőséget ad arra, hogy megvizsgáljuk: amit mi harmóniának gondolunk, az valós-e, vagy csak egy idealizált képzet. Vegyük észre a látszólag különböző és diszharmonikusnak tűnő igazságokban, megélésekben és felfogásokban a Mindenség rendező elvét! Az Univerzum a rend és harmónia törvényét követi, így ami számunkra zavarosnak tűnhet, az a nagyobb egészben biztosan a helyén van.

A Vörös Kígyó hullám kontextusában ez a nap különösen alkalmas arra, hogy:

  • Számba vegyük az elmúlt napok történéseit és párosítsuk eredeti célkitűzéseinkkel
  • Ha eddig nem tettük, most jelöljünk ki egy konkrét célt, egy irányt
  • Készítsünk cselekvési tervet és kezdjünk el aszerint haladni
  • Az elmúlt napokban tapasztaltak alapján alkossunk új ideákat
  • Meghatározzuk, milyen új minőséget vagy tulajdonságot szeretnénk az életünkbe beépíteni
  • Felismerjük, hogy jelenünket múltbeli cselekedeteink és/vagy passzivitásunk hozta létre
  • Vállaljuk a felelősséget és változtassunk életmódunkon, gondolkodásunkon
  • Strukturáljuk és formába öntsük kreatív ötleteinket és inspirációinkat
  • Megteremtsük a szépséget és harmóniát környezetünkben és kapcsolatainkban
  • Egyensúlyt találjunk a praktikus valóság és a művészi inspiráció között

Mantra:
Meghatározok, hogy megszépítsek,
Megszabva a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát,
A forma önálló tónusával.
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.

Meditáció:
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”

Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”

KIN 107* Kék Elektromos Kéz* 07.09* Galaktikus Aktiváló Portálnap

Ma, a Vörös Kígyó hullámvarázs harmadik napján, a Kék Elektromos Kéz energiája áramlik át rajtunk és a világon. Ez a különleges energia az aktiválás, a gyógyítás és a befogadás erejét hordozza magában, amely ma a GAP napok erejével hat mindannyiunkra. A Vörös Kígyó hullámának kontextusában a mai nap különleges jelentőséggel bír. A Kígyó hullámenergiája az ösztönös bölcsességet, az életerőt és az átalakulást képviseli, míg a Kék Kéz a tudatos gyógyítás és segítségnyújtás ereje. E két energia találkozása lehetőséget ad arra, hogy ösztönös megérzéseinket tudatos gyógyító cselekedetekké alakítsuk.

Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Elektromos tónus: Változás, mozgás, ritmus, kreativitás, szentháromság. Aktiválja a szolgálatot.
Kéz: A kiteljesedés ereje. Gyógyító, befejező, lezáró, kreatív minőség.

A Kéz a lezárások, a befejezések, ugyanakkor a cselekvés és újra-alkotás minőségét is képviseli. Most, hogy már megismerjük céljainkat és kihívásainkat, az Elektromos tónusú Kéz napja segít ezeket egységbe rendezni, újra formálni, hogy egy új fejlődési szintet érhessünk el. A Kígyó Hullámvarázs a testtudatosságról szól, vagyis testünk üzeneteire, visszajelzéseire kell oda figyeljünk. Lássuk/érezzük meg, hogy életünk mely részén érezzük úgy, hogy túlvállaltuk magunkat, vagy épp hol vagyunk túl passzívak/rutinszerűek. Ma ezekkel a területekkel kell foglalkozzunk. Osszuk fel teendőinket és állítsunk fel egy fontossági sorrendet. Minden rész-cél teljesítése után álljunk meg és „ajándékozzuk” meg magunkat valami aprósággal, ami örömet okoz. Ez nem csak motiváló, de pozitív mintát is elültet bennünk. A mai nap vezetője a Kék Majom, mely felébreszti belső gyermeki énünket, aki könnyedén veszi az akadályokat, spontaneitásával és játékosságával pedig ráébreszt arra, hogy „felnőtt fejjel” mennyire túlbonyolítjuk életünket. Fogadjuk meg tanácsait! Az élet túl rövid ahhoz, hogy elfelejtsünk élni! Játszunk, nevessünk, beszélgessünk ma többet barátainkkal. Mindeközben legyünk nyitottak és fogékonyak mások visszajelzéseire, megoldási mintáira. Ott lesz a megoldás a sorok között.

Mantra:
Aktiválok a tudás érdekében
Megkötve a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előre mutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.

Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”

Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”

KIN 106* Fehér Lunáris Világáthidaló* 07.08* Galaktikus Aktiváló Portálnap

A Vörös Kígyó hullámvarázs első napja után, ahol kapcsolódtunk alapvető életenergiánkhoz és megfogalmaztuk szándékainkat, most a Fehér Lunáris Világáthidaló napján lehetőségünk van szembenézni a polaritásokkal és kihívásokkal, amelyek segítenek mélyebben megérteni szándékainkat és céljainkat. Ma a Világáthidaló halál-újjászületés és összekötő ereje találkozik a Lunáris tónus polarizáló, kihívást teremtő minőségével, segítve minket, hogy felismerjük és áthidaljuk a látszólag ellentétes erőket életünkben.

Fehér: Információ gyűjtés, tervezés, befelé áramló energiák, passzivitás.
Lunáris tónus: Polaritás, dualitás, rezonancia, visszhang. A kihívások, ellentétek kiegyenlítése.
Világáthidaló: A kiegyenlítés/halál ereje. Megadás, elengedés, alázat és megbocsátás.

A Lunáris Világáthidalóval ma megnyitjuk az elsőt a 10 napos GAP nap sorozatunkból. Utána 5 nap pihenőt kapunk, mely után 20 napig élvezhetjük majd a MAG napok tiszta áldásos hatását, mely után újabb 5 nap szusszanásnyi idő következik, hogy felkészülhessünk az utolsó 10 napos GAP nap levezető energiáira.
A Fehér Világáthidaló a halál és újjászületés képviselője, a dimenziók közötti átjárás mestere, valamint az elengedés és befogadás szimbóluma. Ez az energia kapcsolódik ahhoz a képességünkhöz, hogy áthidaljuk a látszólagos ellentéteket, hogy békét teremtsünk a polaritások között, és hogy felismerjük: minden vég egyben egy új kezdet is. A Világáthidaló emlékeztet minket arra, hogy a halál valójában átalakulás, és hogy képesek vagyunk hidat építeni különböző világok, állapotok és dimenziók között.
Ez a nap kiválóan alkalmas az elengedés és megújulás folyamatainak támogatására. A Világáthidaló energia segít felismerni, mit kell elengednünk ahhoz, hogy tovább léphessünk, és hogyan találhatjuk meg a békét a változás és átmenet időszakaiban. A mai naphoz a Fehér Tükör társul, mint vezető erő, mely nehéz helyzetekben segít bennünket a tisztánlátásban. A lunáris tónus pedig támogatja ezt a folyamatot azzal, hogy segít azonosítani az elengedéssel kapcsolatos kihívásainkat és ellenállásainkat.

A következő 52 napban tehát olyan bolygók aktivizálódnak, melyek felerősítik, és megszűrik a beáramló energiákat, így kristálytisztán érkeznek meg hozzánk a jegyek energiái. Ez okozhat egyeseknél vérnyomás problémákat, fejfájást, javasolt a sok víz fogyasztása, és tudatos fókusz a napi energiákra. Ahogy megtanuljuk tudatosan alkalmazni a napi energiákat ezt az intenzív és átalakító időszakot könnyedén a magunk javára fordíthatjuk.

Mantra:
Polarizálok a kiegyenlítés érdekében
Stabilizálva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A kihívás elektromos tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok .. Lépj be.

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.

Meditáció: 
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.

Megerősítés:
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.

Zárd tudatosan az energetikai évet – Ingyenes Évzáró füzet

Egy új év kezdetén érdemes tudatosan lezárni az előzőt. Ezzel összegyűjtjük önmagunk számára a felismeréseket, meglátásokat és célzottabb irányba terelhetjük életünket az új év energiáiban.

Július végén lépünk át az új energetikai Maja évbe. Mindig izgalmas visszatekinteni az elmúlt évre és összefoglalni önmagunk számára a tanulságokat.

Ha szeretnéd tudatosan lezárni ezt az elmúló évet, ingyenesen letölthető Évzáró füzetünk segít neked ebben.

Az elmúló év a Vihar jegyének témáival és energiáival volt átitatódva. Mély, gyökeres változásokat hozhatott az életünkbe, amelyeket nem biztos, hogy mi kezdeményeztünk, de mélyreható átalakulásokat hozott.

A következő, Mag év elhozza a tudatos Lélekkel való kapcsolódás feladatát. Arra ösztönöz minket, hogy halhatatlan Szellemi részünkkel összekapcsolódva lépjünk rá tudatosan a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatásának útjára. Ehhez bátorság, elhatározás, kitartás és önmagunk táplálása szükséges.

Ez persze csak egy rövid összefoglalója annak, milyen energiák vesznek majd minket körbe és hatnak ránk a következő Maja évben. 

Ha szeretnéd még részletesebben megismerni az új év energiáit és megtanulni olyan módszereket, amelyek segítenek az év során, gyere el Személyes vagy Online Évindító napunkra. 

Ha pedig nem tudsz részt venni, akkor is érdemes jelentkezned, mert a teljes online nap rögzítésre kerül, visszahallgatható. Így az év során bármikor újra meghallgathatod és használhatod az összes gyakorlatot, amik segítenek a mindennapok tudatos megélésében.

* Személyes Maja Évindító nap * július 26-án Budapesten

* Online Maja Évindító nap * július 27-én

Szeretettel várunk Téged is!

KIN 105* Vörös Mágneses Kígyó* 07.07* Lángolás Kék Nyugati Palotája

Hát újra itt vagyunk… a Tzolkin közepén, a Lángolás Kék Nyugati Palotája első hullámvarázsa veszi ma kezdetét. A következő 52 nap a belső átalakulás, az elengedés és a halál-újjászületés helye a Tzolkin rendszerében. Ez a palota az átalakulás, a megtisztulás és az alázat energiáit hordozza, és azt a képességünket fejleszti, hogy elengedjük, ami már nem szolgál minket, és nyitottak maradjunk a folyamatos megújulásra. Itt tanuljuk meg a változás művészetét és azt, hogy a valódi transzformáció belülről fakad. Ebben az időszakban tehetünk legtöbbet fejlődésünk, céljaink elérése érdekében, ugyanis 10-20-10-es ismétlésekben követik majd egymást, a GAP-MAG-GAP napok. A Tzolkin 260 napos ciklusában ( erről bővebben itt olvashatsz) meghatározott rendben és Föld-ciklusokban (vörös-fehér-kék-sárga) követik egymást a hullámvarázsok, melyek Sorspalotákba rendeződve hatnak mindenkire, akár hisz benne, akár nem.  Minden Sorspalota egy Vörös hullámvarázzsal indul, mely az utolsó Sárga hullámvarázs szolgálatában áll. Lássuk, hogy néz ez most ki:

  • A VÖRÖS Kígyó: Teli életerővel, lelkesedéssel elindítunk el egy folyamatot mely a testünk visszajelzésein alapul. Feladatunk a megtisztulás, blokkok kioldása.
  • A FEHÉR Tükör visszajelzéseiből információt gyűjtünk, tanulunk, felismerve és kezelve a gátló tényezőket és illúziókat életünkben.
  • A KÉK Majom trükkjei által új nézőpontra teszünk szert, így finomítjuk célkitűzéseinket, majd
  • a SÁRGA Mag hullámvarázzsal zárunk, melyben a felszínre került potenciáljainkkal, lehetőségeinkkel fogunk dolgozni.

A Vörös Kígyó az életenergia és a kundalini képviselője, az ösztönös bölcsesség mestere, valamint a testi intelligencia és gyógyítás szimbóluma. Ez az energia kapcsolódik ahhoz a képességünkhöz, hogy érezzük és irányítsuk az alapvető életenergiát testünkben, hogy hallgassunk testünk bölcsességére, és hogy felismerjük a szexualitás és kreativitás szent természetét. A Kígyó emlékeztet minket arra, hogy a testünk a lélek temploma, és hogy a fizikai létezésünk spirituális utazásunk alapvető része.

Vörös: Elindít, feltüzel, cselekvésre késztet, új irányokat szab.
Mágneses tónus: Egység ereje. Feltétel nélküli szeretet, az egy szív, oszthatatlan esszencia, magrezgés, új kezdetek, a végtelen kelyhe. „Minden, ami Van”.
Kígyó: Az Életerő ereje. Kreativitás, test-tudatosság, szenvedély, ösztönös megérzések.

A Vörös Kígyó hullámvarázs ennek a palotának az első hullámvarázsa, és mint ilyen, bevezeti és megalapozza az átalakulás témáit. A következő 13 napban lehetőségünk lesz kapcsolódni testi bölcsességünkhöz, felszabadítani és irányítani életenergiánkat, megtisztulni és átalakulni. Ez a nap kiválóan alkalmas a testünkkel való mélyebb kapcsolódásra és a testi bölcsesség meghallgatására. A Kígyó energia segít újra felfedezni testünk intelligenciáját és azt, hogy testünk gyakran előbb tudja, mire van szükségünk, mint az elménk. A mágneses tónus támogatja ezt a folyamatot azzal, hogy segít világos szándékot formálni a testtel való harmonikusabb viszony kialakítására.
újra beindítja elapadt életenergiánkat, oldja a blokkjainkat és figyelmeztet, a rutin és megszokás veszélyeire. Ma a testünk jelzéseit követve határozzuk meg célkitűzéseinket. A következő 50 napos teremtő időszaknak köszönhetően ezek lehetnek akár hosszútávúak is, mert ha beleadunk apait-anyait, minden szükséges erőforrást megkapunk terveink eléréséhez. A Kígyó most a test-tudatosságunkat ébreszti fel, arra kérve, hogy figyeljünk jelzéseire, így gyógyítva magunk fizikai, szellemi és érzelmi szinten is. Ez a minőség emlékeztet, hogy az Életet nem leélni, hanem Megélni kell! Csempésszünk egy kis szenvedélyt és spontaneitást ezekbe a napokba, hogy végre kiszabaduljunk a rutin és megszokás előre jelezhetőségétől. Bár ez a 13 nap a test-tudatosságról szól, mégis óva int attól, hogy azonosítsuk magunkat vele. A Kígyó árnyékában túlságosan kötődhetünk a fizikai testhez, vagy behálózhatnak minket érzéki vágyaink, hogy elszakadunk esszenciális önvalónktól. Nagyon fontos, hogy ne ítélkezzünk sem önmagunk sem mások felett, ha ezen kapjuk magunkat. Testünk csupán egy eszköz, mely segít, hogy beteljesíthessük célkitűzéseinket. Mondjunk köszönetet neki, hogy végigkísér bennünket életünk folyamán és támogat bennünket. Gondozzuk, óvjuk, ápoljuk, de ne azonosítsuk magunkat vele. A Kígyó energiáit elősegíthetjük azzal, ha csakra tisztító gyakorlatokat végzünk, ha különös odafigyeléssel ápoljuk, vagy akár csak jobban odafigyelünk a táplálékunk milyenségére.

Mantra: 
Egyesítek, hogy túléljek
Vonzva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A cél mágneses tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.

Meditáció: 
Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.

Megerősítés: 
Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.

KIN 104* Sárga Kozmikus Mag* 07.06

A Sárga Ember hullámvarázs első tizenkét napja után, ahol megismertük az emberi lehetőségeket, a magasabb perspektívákat, a mágikus átalakulást, a tisztánlátást, a tudatos cselekvést, a földi egyensúlyt, a tiszta önreflexiót, az energetikai átalakulást, a belső fény felismerését, az ősforrással való kapcsolódást, a kommunikáció felszabadítását és az álmok rendszerezését, most a Sárga Kozmikus Mag napján lehetőségünk van mindezeket a tapasztalásokat egy magasabb egységbe integrálni, és elültetni az új lehetőségek magjait.

Sárga: Manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Kozmikus tónus: Transzformáció ereje. Láthatatlan erők, váratlan változás, a sors érintése, nyitott rendszer, dimenzióközi váltás.
Mag: A kivirágzás ereje. Előtörő lehetőségek, az én kisarjadása, teremtés, termékeny táptalaj, áldott állapot, kinyílás, burjánzás.

A Sárga Mag a bőség és a potenciál képviselője, a tudatosság és növekedés mestere, valamint a célok beteljesítésének szimbóluma. Ez az energia kapcsolódik ahhoz a képességünkhöz, hogy felismerjük és kibontakoztassuk belső potenciálunkat, hogy tudatosan válasszuk meg, mit akarunk növeszteni életünkben, és hogy megértsük: minden befejezés egyben egy új kezdet magját is hordozza. A Mag emlékeztet minket arra, hogy mindannyian hordozói vagyunk a jövő lehetőségeinek, és hogy a tudatos jelenlét a most pillanatában a kulcs céljaink beteljesítéséhez. A mai nap tehát kissé passzívabb, nyugodtabb, letisztultabb energiákat hoz. Nincs benne aktív cselekvési nyomás, mégis a dimenziók közötti váltás erejét hozza, mely a szimbolikus halálhoz hasonlítható. Ma ugyanis el kell engedjük mindazt, akik voltunk, hogy valami többé válhassunk, hogy rátalálhassunk saját utunkra és elvégzendő feladatainkra. Hátra kell hagyjuk mindazokat a mintákat, melyek eddig elhoztak ahhoz, hogy -beépítve az eddig tanultakat- szintet léphessünk. A mai nap amolyan mentális nagytakarításról szól. Kozmikus tónus ma beindítja, mindazt, ami esetlegesen elakadt és átalakulásunk útjában áll. Most, hogy már képesek vagyunk meglátni mindazt a bőséget, amit a Sárga Ember Hullámvarázs hozott, így már nem azon kesergünk, amit hátra hagytunk. Békéljünk meg bármi is történt ez alatt a majd két hét alatt, köszönjük meg tanítását, azt, hogy átformálta elménk eddigi elavult mintáit. Elérkezett az idő, hogy új álmokat szőjünk!

Mantra:
Kitartok, hogy célozzak,
Túlhaladva az öntudatot.
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét,
A jelenlét kozmikus tónusával.
Engem az elegancia ereje vezet utamon.

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.

Meditáció: 
„Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”

Megerősítés: 
„Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”