Elérkeztünk az utolsó pihenőnapunkhoz, holnaptól 10 napig érezhetjük a GAP napok erejét. Ellentétben az első GAP sorozathoz ezek energiái inkább tisztító, rendező energiák lesznek, melyeknek köszönhetően új tapasztalatainkat boríthatjuk virágzásba. Érdemes belevetnünk magunkat teljes odaadással és lelkesedéssel. Ebben lesz segítségünkre a mai Lunáris Kígyó napja!
Vörös: Elindít, feltüzel, cselekvésre késztet, új irányokat szab.
Lunáris tónus: Polaritás, dualitás, rezonancia, visszhang. A kihívások, ellentétek kiegyenlítése.
Kígyó: Az Életerő ereje. Kreativitás, test-tudatosság, szenvedély, ösztönös megérzések.
A tegnapi Sárga Mágneses Mag nap után, amely kijelölte a hullámvarázs fő célját – a tudatos fókuszálást és a szándékmagok elültetését – ma szembesülünk az első jelentős kihívással. A Lunáris tónus mindig fényt derít azokra a területekre, ahol feszültség vagy ellenállás mutatkozik céljaink megvalósítása során. A Vörös Kígyó az életenergia, a túlélő ösztön és a testi bölcsesség szimbóluma, míg a Lunáris tónus a kihívást, a polaritást és az egyensúlykeresést hozza el számunkra. Ennek értelmében a mai nap különösen fontos állomás, mert emlékeztet arra, hogy minden szándék és cél megvalósításához szükség van a test támogatására és az életenergia szabad áramlására. Nem elég csak mentálisan tudni, mit akarunk – a testünknek is “igen”-t kell mondania rá. Ez a nap gyakran hoz fel olyan kérdéseket, mint: “Valóban készen állok erre a változásra?” vagy “Biztonságos-e számomra ez az új irány?” A Kígyó energia segít megkülönböztetni a valódi intuíciót a félelemtől, és az egészséges óvatosságot a korlátozó hiedelmektől. Használd ezt a napot arra, hogy őszintén megvizsgáld: vannak-e olyan területek, ahol még ellenállást érzel az új célokkal kapcsolatban? Ez az ellenállás nem ellenség, hanem értékes információ arról, hogy hol van még szükség gyógyulásra vagy tisztázásra.
Vizsgáljuk meg, hogy életünk mely területe az, ahol a megszokás és rutin vette át az irányítást, ahol szinte csak üveges tekintettel tekerjük mókuskerekünket. Állítsuk meg picit, hogy újra indíthassuk rendszereinket, felvértezve a Kígyó ajándékaival. Akármit is csinálunk ma, csempésszünk bele egy kis spontaneitást, csipetnyi szenvedélyt, lelkesedést.
Mantra:
Polarizálok, hogy túléljek
Vonzva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon
- Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
Meditáció:
„Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”
Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”
A Tzolkin legintenzívebb, Lángolás Kék Nyugati Palotájának utolsó hullámvarázsához érkeztünk, melyet a Sárga Mag kódol. Az elmúlt 39 napban 10-20-10es arányban érkeztek hozzánk a magunk kristálytiszta minőségében a GAP és MAG napok. Kemény időszak áll mögöttünk, rengeteg információval, érzelemmel, kudarccal, örömmel és boldogsággal. A következő 13 napban érezhetően enyhül a nyomás, de még tiszta energia áramlik be. Érdemes picit lecsillapodni és figyelni.
A Kék Majom hullámvarázs utolsó állomásához érkeztünk, melyet a Kék Éjszaka minősége kódol. A Kék Éjszaka az intuíció, az álmok és a belső látás szimbóluma, míg a Kozmikus tónus a jelenlétet, az állhatatosságot és az átalakulást hozza el számunkra.
Az első tizenegy nap – a célkitűzés (Mágneses Majom), a polaritások felismerése (Lunáris Ember), az energia aktiválása (Elektromos Égenjáró), a forma meghatározása (Önálló Varázsló), az erő megerősítése (Felhangos Sas), az egyensúly megteremtése (Ritmikus Harcos), az összehangolódás (Rezonáns Föld), a harmonikus modellalkotás (Galaktikus Tükör), a cselekvés (Szoláris Vihar), a tökéletesítés (Planetáris Nap) és a felszabadulás (Spektrális Sárkány) – után most elérkeztünk a stabilizálás és együttműködés napjához. A Kristályos tónus segít megszilárdítani és másokkal megosztani mindazt, amit a hullámvarázs során elértünk.
Mától 5 napig picit szusszanhatunk, mielőtt nekiveselkedünk a levezető 10 GAP nap energiáinak. Ehhez a töltekezéshez tökéletes alapot biztosít a Vörös Sárkány biztonságos, komfortot nyújtó energiái. Minden hullámvarázs 11. napja a felszabadulásé. Ezeken a napokon, a hullámvarázs témáival szöges ellentétes energiák áramolnak be életünkbe, hogy segítsék a leválást és elengedést. Ez az elengedés mégis más, mint a 7-es (Rezonáns) vagy a 13-as (Kozmikus) tónusé, hisz itt a feladatainkat kell elengedjük. Ez a leválás segít abban, hogy elengedjük a múltat, az eredményeket, hogy felfrissüljünk, és megtalálhassuk a kapcsolatot új, magasabb minőségű énünkkel.
A MAG nap sorozatunk utolsó napját a Sárga Planetáris Nap energiái ragyogják át. A Sárga Nap a megvilágosodás, az univerzális tűz és az élet beteljesedésének szimbóluma, míg a Planetáris tónus a tökéletesítést, a létrehozást és a manifesztációt hozza el számunkra.
A Kék Majom hullámvarázs utolsó hajrájában a Szoláris Vihar adja meg nekünk a végső lendületet. A Vihar, az átalakulás, a katalizálás és az önmegújítás szimbóluma, míg a Szoláris tónus a cselekvést, a megvalósítást és a szándék beteljesítését hozza el számunkra. Az utolsó-előtti MAG napunkon, a Szoláris Vihar söpör végig, hogy magával ragadjon minden még ittragadt sallangot, amire már nem lesz szükségünk. Ha úgy tetszik a mai nap a megtisztulás és megújulás napja.