KIN 035* Kék Szoláris Sas* 01.13

A mai nap a Kék Szoláris Sas minőségeit hordozza, amely a nagyobb rálátás, a tudatos teremtés és a belső vízió erejét hívja életre. A Szoláris tónus a szándék megvalósításáról szól; arról a pontról, ahol már nem csak elképzeljük, hanem össze is hangoljuk a cselekvést a magasabb céllal. Ma különösen fontos, hogy ráláss arra, mi szolgálja valóban a fejlődésedet, és mi az, amit ideje elengedni. A mai nap megmutatja, hogy milyen lehet a jövőnk, ha felszabadítjuk magunkat a régmúlt terheitől, sérüléseitől és a régi, berozsdásodott szokásoktól. Hallgassunk az ösztöneinkre, és előérzeteink szerint cselekedjünk.

Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Szoláris tónus: Új ötletek, lelkesedés, lendület, beavatás. A szándék felerősítése, hogy megtegyük azt a bizonyos utolsó lépést, a kiteljesedés felé.
Sas: Remény, szolgálat, önmagunkba vetetett hit, felismerések/víziók.

Ma előfordulhat, hogy „nem látjuk a fától az erőt”. Erőt vesztett, netán reménytelen napnak tűnhet a mai. Úgy érezhetjük, hogy besűrűsödött mindennapjainkban ez „megint egy hétfő”, egy újabb fogaskerék a darálóban. Ennek feloldására érkezik ma a Kék Sas, hogy feltöltsön bennünket reménnyel és lelkesedéssel. Vezetője a Kék Majom, ami kicsit feldobhatja a napunkat: vegyük ma picit lazábbra a hozzáállásunkat a felbukkanó eseményekhez/találkozásokhoz. Ezáltal megláthatjuk a kézenfekvő megoldásokat, kioldhatjuk azt a bizonyos gordiuszi csomót, mely eddig fogva tartott. Ébresszük fel a bennünk rejlő látót, rugaszkodjunk el a földtől és hagyjuk lelkünket szárnyalni. Onnan fentről már minden másként fest! Lássuk meg rég eltemetett vágyainkat, vízióinkat, melyekről (külső nyomás hatására) már-már lemondtunk. Most, hogy az elmúlt napokban elengedtük a régi berögzült metódusokat, gondolati mintákat életünkből, a Sas újra felölthet bennünket Reménnyel és Hittel. A Kéz segítségével most begyógyíthatjuk a múlt sebeit és segítséget kapunk az utolsó hajrához. Tanuljunk meg újra hinni Önmagunkban, álmainkban! Mindent el tudunk érni az Életben, ha igazán akarjuk! A Sas segít, hogy újra letegyük voksunkat utunk mellett, amelyen haladni szeretnénk. Tartsuk észben, hogy a Mindenség támogatásáért, előbb mi magunknak kell megtennünk az első lépéseket, ehhez pedig nagy lendületet adhat az, ha a szemünk előtt lebeg az elérendő cél. A Kéz és a Sas együttesével, ma egy igen aktív, cselekvő nap elébe nézhetünk!

Mantra:
Lüktetek, hogy teremtsek
Megvalósítva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A szándék szoláris tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra: 
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.

Meditáció:
“Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Megerősítés:
“Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

KIN 034* Fehér Galaktikus Varázsló* 01.12

Ma visszaköszön az előző hullámvarázs témája, mintegy tesz, hogy sikerült elsajátítanunk tanulságait. Amennyiben tanultunk belőle, ma nagy előrelépést tapasztalhatunk a Kéz hullámvarázs témáit illetően. A mai nap minősége a harmónia, az integritás és a belső igazság köré rendeződik. A Fehér Galaktikus Varázsló arra hív, hogy cselekedeteink, gondolataink és érzéseink összhangba kerüljenek egymással. Ez a nap nem a sietségről szól, hanem a tudatos jelenlétről és arról, hogy tisztán érzékeljük: hol állunk valójában.

Fehér: Információ gyűjtés, tervezés, befelé áramló energiák, passzivitás.
Galaktikus tónus: Az egyensúly, az igazságosság és a megújulás száma. A harmonikus rezonancia napja. Megújulás, erővel való töltekezés, siker, visszajelzések.
Varázsló: A mágia ereje. Teljesség, szív-bölcsesség, az isteni akarattal való összehangoltság.

A Kék Kéz hullámvarázsában járva a gyógyítás, a megvalósítás és a tettek útján haladunk. A nyolcadik nap galaktikus tónusa segít felismerni, mi az, ami valóban szolgálja fejlődésünket, és mi az, ami már nem tartható tovább. A Fehér Varázsló energiája finoman, de határozottan terel befelé: figyelj a belső hangodra, mert most különösen tisztán mutatja az irányt.

Ez a nap kiváló alkalom:

  • belső rendrakásra
  • gyógyító beszélgetésekre
  • tudatos döntések meghozatalára
  • spirituális gyakorlatokra, elcsendesedésre

A varázslat ma nem külső eszközökben rejlik, hanem a tudatosság erejében. Amire figyelmed irányul, az erősödik. Ha képes vagy jelen lenni, ítélkezés nélkül szemlélni önmagad és másokat, akkor a gyógyulás természetes módon bontakozik ki. Engedd, hogy a Fehér Galaktikus Varázsló fénye segítsen összehangolni a szíved igazságát a tetteiddel, és így váljon teljessé a Kék Kéz hullámvarázsának gyógyító folyamata.

A mai nap energiáit elősegíthetjük ha olyan dolgokkal foglalkozzunk, melyek megelégedettséggel, erővel töltenek fel bennünket. Ismerjük fel, hogy az elmúlt napok nehézségei mit tanítottak nekünk, mely területre hívták fel figyelmünket. Ha ezeket felismerjük, a nehézségek lehetőséggé válnak, fogadjuk hát ezeket a felismeréseket szeretettel és hozzuk ki belőlük a lehető legtöbbet.

Mantra:
Harmonizálok, hogy varázsoljak
Formálva a fogékonyságot
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra: 
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.”

Meditáció:
Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!

Megerősítés: 
Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.

KIN 033* Vörös Rezonáns Égenjáró* 01.11

Ez a nap a rezonancia, az összhang és a teljesség minőségét hordozza. A Kék Kéz hullámvarázs középpontjaként segít összehangolni a belső világodat a külső történésekkel, hogy tisztábban érzékeld az irányt és a következő lépést. Ez a nap arra hív, hogy lassíts, figyelj befelé, és engedd, hogy a dolgok maguktól a helyükre rezonáljanak. A teljesség nem erőfeszítésből születik, hanem abból, hogy jelen vagy és összhangba kerülsz önmagaddal és az mindenséggel.

Vörös: Elindít, cselekvésre késztet, új irányokat szab. Elindít, feltüzel, cselekvésre késztet, új irányokat szab.
Rezonáns tónus: Önelfogadás, kapcsolódás a forrással, misztikus erő, hit, elfogadás.
Égenjáró: A tér ereje. Bátorság; új irányok; változó, folyékony viszonyítási pontok; idő/tér utazó.

A mai nap kicsit passzívabb energiát hoz, inkább amolyan hangolódós, újraértékelős nap elé nézünk. Az Égenjáró megteremti azt a biztonságos teret, ahol visszatekinthetünk, felismerhetünk, elengedhetünk és ezáltal végre gyógyulhatunk! A Rezonáns tónus, ma arra kér, hogy vizsgáljuk felül hitrendszerünket, hogy mi az, aminek életünkben hitelt és energiát adunk. Az Égenjáró pedig felfedezésre hív, arra, hogy nyissunk a változás, az ismeretlen felé, hogy megismerhessük ajándékait. Engedjük, hogy a kíváncsisága vezessen bennünket, hogy megláthassuk mi vár ránk, ha elengedjük a régi batyukat, érzelmeket, irányítást és ez ezekhez való ragaszkodást, melyet a Kéz hullámvarázs jelölt ki számunkra. Merjük elengedni a biztosnak tűnő korlátjainkat és induljunk el végre saját utunkon! Legyen hitünk önmagunkban, a jövőnkben! Higgyük el, hogy csodák várnak ránk a komfort zónánkon kívül! Ne féljünk a kudarctól, mert az is csak egy újabb lépcső a fejlődésünkben. Nem történhet „rossz” velünk, ha meglátjuk mindenben a tanítást.

Mantra:
Levezetek, hogy felderítsek
Inspirálva az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.

Meditáció:
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés:
„A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

KIN 032* Kék Ritmikus Ember* 01.10* A Ráhangolódás Rezonáns Majom Hava (01.10 – 02.06)

A Rezonáns Mag évének 7 hónapjához érkeztünk, melyet a Ritmikus Ember minősége színez át. A következő 28 nap elhozza számunkra a változások idejét és a 7es szám misztériumát. Ez az időszak az erővel való feltöltekezés időszaka lesz, nem véletlen, hogy a 7-es napokon/hónapokban/években mindig azt javasoljuk, hogy adjuk meg magunkat a változásnak és töltekezzünk. A Majom, jó szokásához híven, felbolygatja a biztonságosnak hit életünket csupán azért, hogy egy új látásmóddal rávilágíthasson a lehetőségeinkre. A létezés könnyedségét hirdeti, és a merev, berögzült mintákat egyedi módon oldja. A legjobban akkor cselekszünk, ha nem „belefeszülünk” ebbe a ránk kényszerített változásba, hanem rugalmasan és humorral állunk hozzá. A Spontaneitás és a humor lesz a kulcs a következő 28 naphoz! Minden ciklus első napja meghatározza/átszínezi az adott ciklus időszakát, legyen ez hullámvarázs, hónap, év, bárakármi. Lássuk hát a mai napot.

Sárga: Manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Ritmikus tónus: Szerves egyensúly, a szív hangja, kiegyensúlyozottság, a döntés ereje.
Ember: A Szabad Akarat ereje! Bőség, nyitott edény, aratás, üresség. „Átadom magam az ürességnek. Nyitott karjaimból kehely formálódik, és megtelik a megfoghatatlan kellemességű, bőséges életerővel.”

A Kék Kéz hullámvarázsában járva a cselekvés, a gyógyítás és a beteljesítés témái kapnak hangsúlyt. Ez a hatodik nap segít felismernünk, mit és hogyan érdemes tennünk ahhoz, hogy az valóban a fejlődésünket szolgálja. Nem a kapkodó aktivitás ideje ez, hanem a tudatos, jelenléttel végzett cselekvésé. Minden mozdulatunknak, döntésünknek és kimondott szavunknak súlya van.
A Ritmikus tónus energiája, az egyensúly és a tudatos szervezés minőségét hordozza. A mai nap arra kér, hogy összerendezzük egységbe a belső és külső világunkat, hogy megtaláljuk azt a természetes ütemet, amelyben szabad akaratunk tisztán és felelősen tud megnyilvánulni.
A Sárga Ember minősége a bölcsesség és a szabad akarat. Ma különösen fontos, hogy ne megszokásból reagáljunk, hanem belső iránytűnkre figyelve döntsünk. A ritmikus tónus támogatja az együttműködést, az egyenrangú kapcsolódást és azt, hogy megtaláljuk a helyünket a közösségben – anélkül, hogy feladnánk önmagunkat.

Ez a nap kiváló arra, hogy:

  • rendet tegyünk a feladataink között,
  • gyógyító, segítő tevékenységet végezzünk,
  • felismerjük, hol van szükség egyensúlyra az életünkben,
  • tudatosan válasszuk azt az irányt, amely hosszú távon is összhangot teremt.

Engedjük, hogy tetteink a belső igazságunkból fakadjanak. Amikor a cselekvés és a szándék egy ritmusra dobban, a gyógyulás és a beteljesülés természetes módon következik be.
Legyen szép napod!

Mantra:
Szervezek, hogy befolyásoljak,
Kiegyenlítve a bölcsességet.
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását,
Az egyenlőség ritmikus tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.

Meditáció: 
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés: 
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

KIN 031* Kék Felhangos Majom* 01.09

A Rezonáns Mag évünk 6. hónapját, a Felhangos Majom energiáival búcsúztatjuk, mely egy újfajta nézőpontból nyújt számunkra. Az elmúlt 28 napban (dec 13-jan 9) dupla Mag energiákat -év és hónap- éltünk meg, amikor is a felelősségvállalás és cselekvéseink harmóniába rendezése volt feladatunk. A mai nap energiája a Kék Felhangos Majom, mely a Játék és a Felhatalmazás Napja, elindul a Kéz hullámvarázs aktív, cselekvő szakasza. Megkezdődik immáron a kifelé való cselekvés is.

Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Felhangos tónus: A Lélek száma. Rendez, összpontosít, egyszerűsít, az emberi mivolt elfogadása.
Majom: Az Istentől eredő gyermek ereje. Ártatlanság, spontaneitás, belső gyermek, humor, művészi érzék, majom, szélhámos, szemléletváltás.

A Felhangos tónus a belső erőről szól, amely képessé tesz bennünket arra, hogy tudatosan irányítsuk cselekedeteinket és felvállaljuk teremtő erőnket. A Felhangos hang minősége összekapcsolja a szándékot az erővel – ma megláthatjuk, miben rejlik valódi hatalmunk, és hogyan használhatjuk azt könnyedén. Mindehhez ma a Kék Majom társul, aki a játékosság, a humor, az illúziók felismerésének és a varázslatnak a nagymestere. Arra emlékeztet, hogy az élet nem mindig olyan komoly, mint amilyennek látszik, és hogy a nevetés gyakran gyógyítóbb, mint a küzdelem. Ma lehetőségünk van kilépni a megszokott nézőpontokból, és friss, kreatív szemmel ránézni helyzetekre, amelyek eddig túl merevnek tűntek.

Mivel mindez a Kék Kéz hullámvarázsában történik, így a hangsúly a cselekvő gyógyításon, a lezáráson és a tudatos tetteken van. A Majom energiája ma segít abban, hogy ne erőlködésből, hanem örömből és kíváncsiságból cselekedjünk. A játékosság kulcs lehet ahhoz, hogy régi mintákat oldjunk fel és új megoldásokat találjunk. Ez a nap kedvez a kreatív megnyilvánulásoknak, a spontán felismeréseknek és annak, hogy egy kicsit könnyebben vegyük önmagunkat. Ha képesek vagyunk nevetni saját történeteinken, máris közelebb kerülünk a gyógyuláshoz.

Mantra: 
Megerősítek a játék érdekében
Irányítva az illúziót
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra: 
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.

Meditáció: 
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.

Megerősítés: 
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.

KIN 030* Fehér Önálló Kutya* 01.08

A Kék Kéz hullámvarázsában járva a gyógyítás, a cselekvő tudatosság és a tanulás folyamata bontakozik ki. A negyedik nap arra kérdez rá: hogyan tudjuk gyakorlati szinten megélni azt, amit már szívből tudunk? A Fehér Önálló Kutya segít rendet tenni kapcsolatainkban, határainkban és elköteleződéseinkben. Megmutatja, mi az, ami valóban táplálja a szívünket – és mi az, ami már nem szolgál.

Fehér: Információ gyűjtés, tervezés, befelé áramló energiák, passzivitás.
Önálló tónus: Rend, stabilitás, mértékletesség, meghatározás, megkülönböztetés.
Kutya: A szív ereje! Áttörés, új kezdetek, kapcsolatok, sorsod útitársai, az érzelem-test kérdései, a múlt feldolgozása, szellemi erő, védelmezők és vezetők. Az önmagunkhoz való hűség.

A mai nap a szív tisztaságára és az érzelmi igazságokra irányítja a figyelmet. A Fehér Kutya energiája a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte kapcsolódás minőségét hozza felszínre. Az Önálló tónus a forma megadásáról, a stabilizálásról szól: ma képesek vagyunk felismerni, milyen belső struktúrákra van szükség ahhoz, hogy a szeretet ne csupán érzés, hanem követhető iránytű legyen az életünkben.
A Kéz hullámvarázsban való tovább lépeshez azonban elengedhetetlen az, hogy higgyünk és szeressük magunkat. Ha szereted magadat, a szeretet erejét működteted az életedben, és a világ visszatükrözi számodra azt, ahogyan bánsz magaddal. Életünk minden területe – legyen szó akár egészségről, kapcsolatokról, pénzről, munkáról vagy boldogságról – azt mutatja meg, milyen viszonyban állunk saját magunkkal. Érdemes tehát ma ebből a szemszögből ránézni életünkre és meglátni hol a „hiba”. Mi az, ami elzár bennünket attól, hogy higgyünk magunkban, vagy hogy szeressük magunkat? Használjuk a mai nap vezető energiáját a Világáthidalót, hogy mindezt kigyomlálhassuk életünkből. Készítsünk részletes cselekvési tervet, mely első lépése, hogy minden korlátozó rögzült mintát elengedünk életünkből, mely elhitette velünk, hogy nem vagyunk elegek (elég jók, okosak, képesek, szerethetők stb.)!

Mantra: 
Meghatározok a szeretet érdekében
Megszabva a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
A forma önálló tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

  1. tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra: 
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.

Meditáció: 
„Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés: 
„Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”

KIN 029* Vörös Elektromos Hold* 01.07

Vörös Elektromos Hold – Aktiválás a gyógyulás szolgálatában.
A mai nap energiája a Vörös Elektromos Hold, mely a szolgálaton keresztüli aktiválás minőségét hordozza. A Hold archetípusa az áramlásra, a tisztulásra és az érzelmi test felszabadítására hívja fel a figyelmet. Elektromos tónusban mindez cselekvő erővé válik: nem elég érzékelni, itt az ideje mozdulni, választani, lépni.

Vörös: Elindít, cselekvésre késztet, új irányokat szab.
Elektromos tónus: Változás, mozgás, ritmus, kreativitás, szentháromság. Aktiválja a szolgálatot.
Hold: Az Önemlékezés ereje. A gyógyító. Határok kérdésköre, túlérzékenység, jelzőtűz, visszaemlékezés az önvalóra, isteni útmutatás.

A Kék Kéz hullámvarázsának harmadik napján a gyógyítás, a megvalósítás/megoldás és a teljesség témái erősödnek fel. A Kéz arra emlékeztet, hogy minden tapasztalat lehetőség a gyógyulásra – nemcsak a test, hanem a lélek és a szellem szintjén is. Ami eddig elakadt, ma mozgásba lendülhet, ha hajlandóak vagyunk felelősséget vállalni saját folyamatainkért. A Vörös Hold vize ma tehát „elektromosan tisztít”: érzelmek, régi minták, visszatartott érzések kerülhetnek felszínre, hogy végre elengedhetők legyenek. Figyeld meg, hol szorítasz még, hol nem engeded meg az áramlást az életedben. A szolgálat ma nem önfeláldozást jelent, hanem őszinte jelenlétet – önmagad és mások felé egyaránt.
A mai nap megnyitja előttünk az önemlékezést kapuját, hogy elkezdődhessen gyógyulásunk. Igyekezzünk nem belevonódni az érzelmi drámákba és mi se generáljuk azt! Inkább helyezkedjünk a külső szemlélő nézőpontjába és onnan vizsgáljuk meg a kiváltó eseményeket. Ha mégis úgy érezzük elragadnak érzelmeink, segítségül forduljunk a mai nap vezetőjéhez a Vörös Égenjáróhoz. Az Égenjáró, kalandvágyó kíváncsiságával ma segít kilépnünk komfortzónánkból, hogy rálépjünk végre a nekünk kijelölt útra. Bízzunk saját folyamatunkban, és haladjunk együtt vele. A disszonancia is, amelyet a változással szembeni ellenállásunk kelt, megmutatja, hol van még tennivalónk.

Mantra:
Aktiválok, hogy megtisztítsak
Megkötve az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”