Lassan véget ér a Varázsló hullámvarázsunk. Tizenkettedik napján Analóg ereje, a Vörös Kígyó hozza el számunkra a felismeréseket, tanulságokat, melyet be kell építenünk mindennapjainkba. Ma a fókusz a test-lélek-szellem egyensúlyán van. A Kígyó, a szenvedély, az ösztönös életenergia és a túlélés erejének hordozója. Felébreszti belső tüzünket és emlékeztet az élet értelmére.
Vörös: Elindít, feltüzel, cselekvésre késztet, új irányokat szab.
Kristályos tónus: Összetett egyensúly, felismerések, stabilitás a növekedésben. Isteni tökéletesség.
Kígyó: Az Életerő ereje. Kreativitás, test-tudatosság, szenvedély, ösztönös megérzések.
Az elmúlt napok szellemi magasságokba repítettek, most azonban elérkezett az idő, hogy mindezt a tudást leföldeljük. Ugyanis a Test–Lélek–Szellem egysége, a valódi belső harmónia alapja.
Ha a testünkre figyelünk, a lélek érzéseit meghalljuk, és a szellem útmutatását követjük, akkor életünk természetes egyensúlyba rendeződik. A spiritualitás nem elszakadás a földitől, hanem annak megszentelése: jelen lenni a testben, őszintének lenni a lélekben, és tudatosnak maradni a szellem fényében. Ebben az egységben születik meg a béke, az erő és a tiszta teremtés.
A Vörös Kígyó ma felszítja testtudatosságunk tüzét. Figyeljünk ma oda minden testi érzetünkre és fogadjuk meg tanácsát, mozduljunk együtt vele ösztönösen. A Kígyó ma mindenekelőtt a rutint és a megszokást hivatott elűzni életünkből, hogy helyüket a lelkesedés és a kreativitás vehesse át. Lássuk meg, hogy életünk mely területein vezet bennünket „robotpilótánk” és tudatosan törjünk ki ebből a bár kényelmes, de nem előre-vivő keretből. Segítségével feloldhatjuk a régi blokkokat, elakadásokat, újra áramlásba hozva életenergiáinkat.
Figyeljünk oda a gyomorból érkező megérzéseinkre, testünk reakcióira és fogadjuk is meg a tanácsaikat. Ne „gondolkozzunk” rajta, egyszerűen hagyjuk, hogy testünk intuitív módon megérezze a változáshoz szükséges megoldásokat, hogy a következő hullámvarázsban a Kék Kéz által, megindulhasson a gyógyulási folyamat.
Mantra:
Szentelek a túlélés érdekében
Egyetemessé téve az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon.
- Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.
Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
Meditáció:
„Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”
Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”
A Spektrális Mag napja a felszabadulás és kivirágzás napja. A hullám 11. napján, az adott témával/minőséggel ellentétes energiák jelennek meg, hogy elengedhessük az elmúlt 10 nap feladatait és eredményeit. Vagyis mindaz, ami az előző napon (Planetáris tónus) beérett, felbomlik az a 11 napon egy új formát ölt. Az utolsó 3 nap az úgynevezett „levezető fázis” amikor is feladatunk a hullámvarázs témáinak finomítása, egyben felkészülés a következő hullámvarázsra. A Spektrális Mag napja ma arra ösztönöz, hogy az elmúlt napok tanításai mentén kezdjünk el leválni eddigi feladatainkról, eredményeinket pedig ültessük egy új táptalajba.
A Planetáris Éjszaka minőségével ma teljessé válik a Varázslat. Az Éjszaka energiája most megérleli mindazt a bőséget, amelyet a hullám első napja ígéretként elindított. A Kék Éjszaka hatása általában lassabb, befelé fordulóbb, érzelmileg mélyebb megéléseket hoz, ahol a felszín alatt zajlanak a legfontosabb folyamatok. Kezdjük a 2026-os évet csendben, figyelmesen.
Elérkeztünk a naptári évünk utolsó napjához. Az év utolsó napja a spiritualitásban egy erős, érzékeny energetikai időszak, amikor a tudatalatti könnyebben megnyílik, ideális a szándékok rögzítésére, a tudatos lezárásra, és a pozitív jövőteremtésre, a gondolatok és érzések ereje ilyenkor felerősödik, mint egyfajta “tízmilliószoros nap”, segítve a manifesztációt, a hála kifejezését és az új évre való felkészülést a spirituális gyakorlatok és rítusok révén. Mindehhez tökéletesen passzol a Fehér Szoláris Szél napja, mely a tisztaság, a finom rezgések és a lélek „átszellőztetésére” biztosít lehetőséget.
A Fehér Varázsló hullámvarázs 8. napja, ma a harmonizálásról és az összehangolódásról szól. A Galaktikus tónus ma arra hív, hogy tetteink, gondolataink és érzéseink egységbe rendeződjenek, és összhangba kerüljenek belső igazságunkkal. Ez a nap megmutatja, hol vagyunk valóban önazonosak, és hol van még szükség finomhangolásra. Ma új lendületet vehetünk cselekedeteinkben, ugyanis visszatérnek az előző hullámvarázs, a Vörös Sárkány témái, mint a bizalom, az öngondoskodás és a biztonság. A bennünk ébredező mágusi mivoltunk ugyanis megköveteli a rendszerbe vetett hitet, a felelősségvállalást és a tiszta szándékot.
A Varázsló hullámvarázs 7 napján, a Sárga Rezonáns Nap, a GAP napok erejével lép be életünkbe. A Rezonáns tónus a hullámvarázs középső napja, mely mindig türelemre int. Ez az új erővel való feltöltődés ideje, hogy kitartsunk a hátralevő napokban, és legyen erőnk végig vinni a folyamatainkat.
Elérkeztünk a Varázsló hullámvarázs hatodik napjához, mely a Kék Ritmikus Vihar napja. Ez a nap a lendület napja, amikor lehetőség nyílik arra, hogy ráérezzünk saját belső ritmusunkra, és ezt harmóniába hozzuk a körülöttünk zajló eseményekkel. A Kék Ritmikus Vihar energiája ma mozgásra, össze hangolódásra és kreatív önkifejezésre hív.