A Sárga Nap hullámvarázsában járunk, melyben a fókusz az élet teljességén, a megvilágosodáson és az elfogadáson van. A 8. nap segít integrálni mindazt, amit eddig felismertünk, valamint felidézi az előző hullámvarázs tanításait is: hogyan tudjuk a Nap tiszta, feltétel nélküli energiáját konkrét tettekbe fordítani? A Kék Galaktikus Kéz napja arra hív, hogy összhangba hozzuk tetteinket belső igazságunkkal.
Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Galaktikus tónus: Az egyensúly, az igazságosság és a megújulás száma. A harmonikus rezonancia napja. Megújulás, erővel való töltekezés, siker, visszajelzések.
Kéz: A kiteljesedés ereje. Gyógyító, befejező, lezáró, kreatív minőség.
A Kéz ősi minősége a gyógyítás, a tudás és a megvalósítás. Nem elég már csak érteni vagy érezni: itt az idő cselekedni. A mai nap segít lezárni a múltat, hogy általa begyógyíthassa sebeinket. Tudatosítja bennünk, hogy a lezárás, valójában csak valami új kezdete. Legyünk készek és nyitottak ma véghezvinni és befejezni megkezdett feladatainkat, ha kell, priorizáljunk. Olyan tettek kapnak ma támogatást, amelyek gyógyító szándékkal születnek – legyen szó testi, lelki vagy kapcsolati folyamatokról. A Kék Kéz emlékeztet arra, hogy minden érintésnek, minden döntésnek teremtő ereje van. Dolgozzunk hát az elénk került témán, zárjuk le és engedjük el a hozzá fűződő kellemetlen emlékeket. Engedjük, hogy a Kéz energiái gyógyírt kenjenek felszakadt sebeinkre. Ne halogassuk tovább ezen témák feldolgozását, hiszen már oly közel a cél! Ha igazán eltökéltek vagyunk, ma megkapunk minden szükséges segítséget! A mai nap vezető ereje és egyben a legnagyobb fegyvere a Kék Majom, mely a humor és ártatlan gyermeki csínyekkel operál. Álljunk az elénk kerülő problémák elé könnyed gyermeki ártatlansággal és nyitottsággal. Így befogadhatjuk a nehezen emészthető információkat is, melyek könnyebben tudunk feldolgozni, ha kellő humorral állunk hozzá. Ne feledjük, hogy a nevetés a legjobb orvosság!
„A nevetés az élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket!” / Lucy Maud Montgomery
Mantra:
Harmonizálok a tudás érdekében,
Formálva a gyógyítást.
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A teljesség galaktikus tónusával.
Engem a mágia ereje vezet utamon.
- Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”
Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”
Fehér Rezonáns Világáthidaló a Nap hullámvarázsában, ma arra hív, hogy elfogadjuk a valóságot – úgy, ahogy van – és benne önmagunkat is teljes egészében. A Nap hullámvarázs középpontjához érkeztünk: ez az időszak mindig lehetőséget kínál egy belső megállásra, erőgyűjtésre és egyfajta számvetésre. Míg a Rezonáns tónus segít ráhangolódnunk belső igazságunkra és megerősíti hitünket önmagunkban, addig a Világáthidaló segít, hogy lezárjuk mindazt, ami gátolja ezt a kapcsolatot. Engedjük el azokat a mintákat, terheket, amelyek már nem szolgálnak minket.
A Ritmikus Kígyó napjával, ma a lelkesedés, a ritmus, az egyensúly és a szervezés kerül előtérbe. Elérkezett az idő, hogy rendet tegyünk, megtaláljuk a belső egyensúlyt és újra összhangba hozzuk életünk szálait. A Kígyó szimbóluma mélyen a Földhöz és a test bölcsességéhez kapcsolódik. Most a túlélés, az ösztönös érzékelés és az erőforrások tudatos használata kerül fókuszba. Figyeld meg, mi mozgat ma igazán — nem a külső világ, hanem a belső, érzékelő és tapasztaló jelenlét.
A Nap hullámvarázsában megjelenő Sárga Mag minőség ma különösen hangsúlyos. Minden hullámvarázs 5. napján a feladat, hogy visszatérjünk a belső erőközpontunkba és erőforrást gyűjtsünk. Ehhez ma tökéletes lehetőséget biztosít a Sárga Mag napja, amikoris a fény, a tudatosság és az életerő a belső „magunkra” irányul. Felismerhetjük, mely gondolatok, szándékok és döntések támogatják valóban a növekedésünket, és melyek azok, amelyek ideje lejárt.
A mai nap a forma és megalapozás energiáját hordozza. Az Önálló tónus segít tisztázni, hogyan tudjuk megvalósítani mindazt, amit a Sárga Nap hullámvarázsában teremtünk: a tudatosságot, az életörömöt és a belső fényt. A Kék Éjszaka a belső világ, az álmok, az intuíció és a bőség kapuja. Ma különösen erős a kapcsolat a tudatalattival – érdemes figyelni a megérzésekre, belső képekre, álmokra, mert fontos útmutatást hordozhatnak. A bőség ma nem külső javakban, hanem belső felismerésekben és lelki gazdagságban mutatkozik meg.
A Fehér Elektromos Szél napja az aktiválás és szolgálat minőségét hozza el a Sárga Nap hullámvarázsában. A harmadik nap energiája mozgásba lendíti mindazt, amit az első nap elindítottunk, és a második nap polaritásai már feszítettek bennünk. Ma az erő a szavakon, a lélegzeten és a szellemi kapcsolódáson keresztül áramlik.
A Sárkány ajándéka a születés ereje, a lehetőség, hogy azzá váljunk, akik vagyunk, fenntartás, támogatás és energia kitermelés születésünk után. Mindehhez ma a Lunáris tónus társul, hogy felhívja figyelmünket milyen elsajátítandó minőségek beépítésére van szükségünk a sikerhez.