A Sárga Ember hullámvarázs első három napja után, ahol az emberi lehetőségeket, a magasabb perspektívákat és a mágikus átalakulást fedeztük fel, most a Kék Önálló Sas napján és a Jelenlét Kozmikus Teknős Hónapjának kezdetén, lehetőségünk van meghatározni és formába önteni tiszta látásunkat, miközben mélyen a jelenben gyökerezünk. A Jelenlét Kozmikus Teknős Hava különleges időszak, amely a Ritmikus Vihar évének lezáró és integráló hónapja. A Teknős a földdel, az ősanyával és a jelenlét erejével való kapcsolódást szimbolizálja, míg a kozmikus tónus a beteljesülést és az univerzális perspektívát hordozza. A következő 28 nap tehát arra kér, hogy legyünk teljesen jelen életünkben, integráljuk az év során szerzett tanulságokat, hogy felkészülhessünk a következő év ciklusára. Ez az időszak az összegzés, a jelenlét gyakorlása és a kozmikus bölcsesség földi megvalósításának ideje.
Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Önálló tónus: Rend, stabilitás, mértékletesség, meghatározás, megkülönböztetés.
Sas: Remény, szolgálat, önmagunkba vetetett hit, felismerések/víziók.
A Kék Sas a látás mestere, a planetáris tudatosság képviselője és a kollektív vízió hordozója. Ez az energia kapcsolódik ahhoz a képességünkhöz, hogy magasabb perspektívából tekintsünk életünkre és a világra, észrevehessük a mintázatokat és összefüggéseket, valamint meglássuk az igazságot tisztán és élesen. A Sas emlékeztet minket arra, hogy a valódi látás nem csak fizikai, hanem spirituális képesség is, és hogy látásmódunk meghatározza valóságérzékelésünket. Ez az energia segít felülemelkedni a részleteken, és meglátni az élet nagyobb mintázatát és célját.
Az Önálló tónus ma segít formát adni víziónknak és meghatározni, ki is vagyunk valójában. Az önálló energia stabil, definiáló és alapot teremtő, lehetővé téve, hogy megtaláljuk helyünket a világban és világosan meghatározzuk kitűzött céljainkat. A mai napot szánjuk arra, hogy vizualizáljuk célunkat, lássuk megvalósulni és érezzük át a siker ízét. Azáltal, hogy pozitív megerősítéseket alkalmazunk előre „beprogramozzuk” elménket így feltöltődhetünk reménnyel mely további kitartást ad az előttünk álló úthoz. Merjünk nagyot álmodni, higgyünk belső erőnkben és abban, hogy a Sárga Ember segítségével végül elérhetjük a bőség állapotát. De kezdjük az alapoknál: Szolgálat. Ügyeljünk az egyensúlyra, hogy ne csak adjunk, hanem olykor tudjunk elfogadni is. Az Ember hullámvarázsban a legnagyobb tanítás, hogy megtanuljuk saját magunkat tölteni. Foglalkozzunk ma olyan dolgokkal, amik megelégedettséggel, boldogsággal töltenek fel. Álmodozzunk, tervezgessünk… Távolodjunk el a Világ zajától, a környezetünk és saját drámánktól és engedjük szárnyalni szívünket, had ismerjük meg igaz vágyait. Engedjük el a kétségek és korlátok illúzióit, melyek visszaránthatnak a földre. Merjünk nagyot álmodni, higgyünk belső erőnkben, hogy a Sárga Ember segítségével végül elérhessük a bőség állapotát.
A mai nap vezetője a Kék Majom játékos, szemléletváltó minősége. Ha esetleg nehéz helyzetbe kerülnénk, vagy „nem látnánk a fától az erdőt” használjuk a humor erejét. Alkalmazzuk a gyermeki ártatlanságunkat, tiszta nyíltszívű kommunikációt, spontaneitást és játékosságot. Ne vegyük magunkat ma túl komolyan!
Mantra:
Meghatározok, hogy teremtsek
Megszabva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A forma önálló tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”
Megerősítés:
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”
A Sárga Ember hullámvarázs harmadik napja, a Fehér Elektromos Varázsló napja aktiváló, mágikus energiákat hoz életünkbe. Ma a Varázsló időtlen bölcsessége és átalakító ereje találkozik az elektromos tónus aktiváló, összekapcsoló minőségével, megelevenítve bennünk a belső alkimistát. Mindemellett a mai nappal véget ér a Ritmikus Vihar évének 12. hónapja is, mely a tisztánlátást és felismeréseket hozta el számunkra. Szembesülhettünk azokkal a belső akadályokkal, melyek megakadályozzák előre jutásunkat, fejlődésünket. A hónap jegye, a Lunáris Kéz minősége segített ezeket hasznosan feldolgozni és lezárni, így igen aktív, bár többnyire belső munkás hónapon vagyunk túl. Néhány napja már érezhető az év utolsó hónapjának energetikája, mely a víziókat és lezárásokat tartogat számunkra. Készüljünk fel ezekre az izgalmas változásokra!
A Sárga Ember hullámvarázs első napja után, ahol az emberi lehetőségek és célok kerültek fókuszba, most a Vörös Lunáris Égenjáró napján lehetőségünk van kitágítani perspektívánkat és meglátni, hogyan illeszkednek céljaink és törekvéseink a nagyobb kozmikus tervbe. Igen különleges és erőteljes nap előtt állunk, ugyanis ma nem csakhogy Galaktikus Aktiváló Portálnap nyílik meg, de mindehhez még az Újhold ereje is társul! Az Újhold, az újrakezdés, a mag-elültetés és a belső elmélyülés szent időszakát jelzi.
A Kék Vihar hullámvarázs intenzív tisztító és átalakulást hozó energiái után most belépünk egy olyan időszakba, ahol az emberi potenciál, a szabad választás és a bölcsesség kerül előtérbe. A Sárga Mágneses Ember napján lehetőségünk van új irányt szabni életünknek és tudatosan meghatározni, hogyan szeretnénk kibontakoztatni emberi és isteni képességeinket. A mai nap erőteljes, célkitűző energiákat hoz életünkbe. Ma az Ember bölcs, szabad akaratú ereje találkozik a mágneses tónus vonzó, egyesítő minőségével, megnyitva egy új, tizenhárom napos ciklust, amely a szabad akarat, a bölcsesség és az emberi lehetőségek kibontakozásáról szól.
A Kék Vihar hullámvarázs előző tizenkét napja során megtapasztaltuk a tisztítás, a megvilágosodás, a táplálás, a kommunikáció, az intuíció, a potenciál, a rezonancia, az átalakulás, a gyógyítás, a harmónia, a felszabadítás és az együttműködés energiáit. Ma a Majom játékos, örömteli és kreatív ereje találkozik a kozmikus tónus beteljesítő, átfogó minőségével, méltó lezárást adva a hullámvarázs intenzív utazásának.
A Vihar hullámvarázs előző tizenegy napja során megtapasztaltuk a tisztítás, a megvilágosodás, a táplálás, a kommunikáció, az intuíció, a potenciál, a rezonancia, az átalakulás, a gyógyítás, a harmónia és a felszabadítás energiáit. Most, a Fehér Kristályos Kutya napján, lehetőségünk van ezeket az energiákat a szeretet és az együttműködés erejével összehangolni és stabilizálni.
A Vihar hullámvarázs előző tíz napja során megtapasztaltuk a tisztítás, a megvilágosodás, a táplálás, a kommunikáció, az intuíció, a potenciál, a rezonancia, az átalakulás, a gyógyítás és a harmónia energiáit. Ma a Hold befogadó, érzelmi ereje találkozik a spektrális tónus felszabadító, elengedő minőségével, mely lehetőséget ad felszabadítani és elengedni mindazt, ami már teljesítette célját ezekben a folyamatokban, és már nem szolgálja további fejlődésünket.