A Rezonáns Mag évének negyedik, stabilizáló hónapunk felénél járunk, melyben a Vörös Hold hullámvarázs segítségével tisztítottuk le az alapokat. Ez a 28 nap, önvizsgálatot, befelé figyelést, meditációt követel tőlünk. Ennek első felében a „haza-találásról” az Ön-emlékezésről gondoskodtunk azáltal, hogy letisztítottuk érzelem testünket a régi, már kinőtt mintáinktól, hogy majd a 2 nap múlva induló Szél hullámvarázsában tisztán és őszintén kapcsolódhassunk Szellemi vezetőnkkel. De ne szaladjunk ennyire előre.
Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Spektrális tónus: A felszabadítás ereje. Változás, felbomlás, elengedés, leválás, a bonyolulttól az egyszerűig.
Vihar: Az Önmegújulás ereje. Megtisztulás, átalakulás, hirtelen bekövetkező változások, újjászületés.
A mai a felszabadulás, átalakulás és megtisztulás erejét hordozza. Igen, tudom, már már unalomig ismételgetem azt a frázist, hogy „el kell engedjünk, hogy helyet teremtsünk” de most, ebben az időszakban bizony ez a feladat. Gondoljunk csak bele, (stílszerűen, hisz Mag évében járunk) amikor kertet építünk, először le kell nyírjuk az összes gazt, fel kell ásni/lazítani a kő kemény talajt ahhoz, hogy kiszedhessük az évek óta odakerült törmeléket, hulladékot. Igen, olykor találunk kincseket, emlékeket, melyen érdemes elmélázni, de előfordul, hogy fájó, zavaró dolgokat találunk. Ezek mind értékes részeink voltak, akár jó emlékek akár rosszak társulnak hozzájuk – sőt az is előfordulhat, hogy nekünk személy szerint semmi dolgunk nem volt velük, csupán a családi mintáinkra hivatottak emlékeztetni bennünket… No de megint elkalandoztam. A lényeg, hogy ahhoz, hogy az évünk 4 hónapján stabil és biztonságos alapokat helyezzünk le, bizony most el kell engednünk és mindent ami nem előre visz azt bizony a „sittes konténerbe kell helyezzük”.
Ehhez a mai Spektrális tónusú Vihar napja tökéletes alkalmat biztosít! Emlékeztet, hogy ma az egyensúly nem a kontrollból, hanem az elengedésből születik. Engedjük, hogy a mai „belső vihar” kitisztítsa a régi mintákat, és új, friss energiákat hívjon be az életünkbe. A Hold hullámvarázsban megjelenő Vihar napja ma tehát felráz a punnyadásából. Mától legyünk kissé aktívabbak feladatainkban. Használjuk a felszabadult energiáinkat arra, hogy tudatosan elkezdünk szelektálni; akár fizikai környezetünkben, akár érzelmeinkben. Tegyünk rendet a fejünkben és szívünkben. Finom-hangoljuk az eddig tanultakat, így felkészülve a következő hullámvarázs (Fehér Szél) emelkedettebb, szellemibb témáira.
Mantra:
Feloldok, hogy katalizáljak
Szabaddá téve az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.
Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
Meditáció:
„Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”
Megerősítés:
„Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”
A Hold Hullámvarázs kiteljesedését ma a Planetáris Tükör mindent felfedő fénye segíti. A mai nap a GAP napok erejével támogatja mindezt. A mai nap arra kér, hogy tekintsünk vissza az elmúlt napok eseményeire őszintén, ítélkezés nélkül, de teljes átláthatósággal. Minden, amit a külvilágban látsz, csupán visszatükrözi belső világod állapotát. A Planetáris tónussal társulva segít véghez vinni a még be nem fejezett tisztulást. Érdemes ma rendet tenni, befejezni, amit az elmúlt napokban elkezdtünk, és finom hangolni azt, ami még nem tökéletes.
A Vörös Hold érzelmileg túlfűtött hullámvarázsában ma a Föld energiája érkezik hozzánk, hogy segítsen lehorgonyozni és megérteni a belső áramlásokat. A nap rezgése a véletlennek tűnő eseményekben mutatja meg igazi arcát: apró jelek, találkozások, szavak vagy helyzetek formájában kaphatunk útmutatást arról, merre is tartunk valójában. Ne ítélkezzünk, ne döntsünk azonnal – a nyugalom a kulcs a mai nap üzeneteinek dekódolásához.
A Vörös Hold hullámvarázsban megjelenő Sárga Harcos napján most a tudatos áramlás és megtisztulás szintjére lépünk. A Sárga Harcos fénye segít megtisztítani a félelmet, a bizonytalanságot és a kételyt, amelyek visszatartanak attól, hogy önmagad legyél. Bízz abban, hogy az élet mindig támogat, ha a szíved útját járod. A mai nap felidézi az előző hullámvarázsban elsajátított témákat, mint a kegyelem, a bátorság, és a belső hangunkba vetett bizalom kérdésköre.
Ma a Rezonáns Sas energiája emel magasba, kiemelve az elmúlt napok feszültségéből. A Hold érzelmekkel teli hullámvarázsának 7. napja, a pihenésről és az energiával való feltankolásról szól. Arra kér, hogy picit álljunk meg, hogy utolérhessen lelkünk, hogy „hazataláljunk”.
A Fehér Ritmikus Varázsló napja a harmónia és az egyensúly megteremtésére hív, miközben a Vörös Hold hullámvarázs hatodik napján a ritmus, az érzelmek és a tudatosság összhangját keressük. Ez a nap különleges lehetőség arra, hogy belső világunk csendjében meghalljuk a szív bölcsességének halk, de tiszta hangját.
A Vörös Hold hullámvarázs tisztító, áramló minősége most a Felhangos Égenjáró minőségével társul, amellyel lezárul a tervezési szakasz és elkezdjük az erőgyűjtést az aktív cselekvéshez. A mai nap felerősíti mindazt, amit eddig megéltünk, és segít, hogy megfogalmazzuk: mi az, amit valóban képviselni szeretnénk az életünkben.