A hullám 11. napja (Spektrális tónus), mindig a hullám témájáról való leválást hozza életünkbe. Ez a fajta elengedés nem a 13-ban (Kozmikus tónus) megjelenő búcsú, hanem sokkal inkább egyfajta átalakulás, olyan ez, mint amikor a bábból kikel a pillangó. El kell engedje, fel kell adja báb-i mivoltát ahhoz, hogy szárnyra kaphasson. Az már egy új szint. Esetünkben el kell engedjük a Vörös Föld feladatait, hogy felismerhessük és beintegrálhassuk tanítását. A mai napon törekedjünk arra, hogy mindazt, amibe a Föld hullámvarázs során belekezdtünk, zárjunk is le.
A Kéz igen érzékeny energiát rejt, segíti az érzelmi gyógyulásunkat azáltal, hogy lezárja, mintegy elvarrja a régmúlt szálait. Fejezzük be a halogatást és vigyük véghez mindazt, amit elterveztünk, fejezzük be a nyitott projektjeinket. Azzal, hogy sok befejezetlen dologgal kell most szembe néznünk, rádöbbenhetünk, hogy életünk mely területén kell esetleg megtanulnunk „nemet” mondanunk. Ne essünk pánikba, ha rajta kaptuk magunkat, hogy túlvállaltuk magunkat. Fontos ilyenkor priorizálni feladatainkat és erőnket összpontosítva egyszerre csak egy feladatra koncentrálni. Engedjük el mindazt az Életünkből, mely az elmúlt napokban kétségként merült fel, vagy immár érvényét vesztett lett és nem szolgálja fejlődésünket. Egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk, hagyjuk, hogy ezek szépen kiteljesedjenek. Tudatosan készítsük elő a helyet a Változásnak. Legyünk elkötelezettek célunk érdekében, és nyitottak a beteljesülésre. Használjuk fel a Kéz, alkotó energiáit, hogy újra mozgásba lendüljenek energiáink és ezeket a tanításokat átemeljük Új énünkbe. Alkossunk valami szépet, ami jó érzéssel tölthet el bennünket, ami összefoglalja az elmúlt napok tanulságait. Ez lehet egy rajz, Mandala, de akár gyurmából vagy agyagból készült kis szobor is.
Mantra:
Feloldok a tudás érdekében
Szabaddá téve a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A felszabadítás spektrális tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon
- Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előre mutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatójjakkal együtt O-t formálnak.
Meditáció:
Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.
Megerősítés:
Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.
Ma kezdetét veszi a 10. Maja Holdhónapunk, mely a Megvalósulás Planetáris Kutya minőségét hozza magával. A következő 28 nap fő témakörei a feltétel nélküli szeretet, az önmagunk hoz való hűség és erőnk felvállalása. Ebben az időszakban nagy lehetőségek rejlenek! Fontos feltenni magunknak a kérdést és szívünkre hallgatva e szerint cselekedni: „Mi az, amire szívünk mélyén igazán vágyunk?” Most következő időszakban minden feltétel adott önmagunk kinyilatkoztatásához és céljaink megvalósításukhoz! Ahogy azt már tudjuk, minden ciklus első napja befolyással van a ciklusra, mintegy plusz filter, hozzáadja a maga témáit. A hónapunk húzó ereje most a Planetáris Világáthidaló lesz, mely összegzése és beérése a Vörös Föld Hullámvarázsnak.
A Föld Hullámvarázs kilencedik napján hatalmas erővel robban be életünkbe a Vörös Szoláris Kígyó minősége, feltöltve napunkat (és benne mindazt, amivel dolgozunk) szenvedéllyel és lelkesedéssel.
A 9. Szándék Szoláris Jaguár havának utolsó napjaiban járunk. Az elmúlt hónap (03.07-től), visszavezetett bennünket azokba az időkbe, melyeket igyekeztünk elnyomni, elfeledni, ahol komolyabb sérülések értek bennünket. Tette mindezt a legjobb szándékkal, hogy a mostani „eszünkkel” és tapasztalatunkkal másként kezeljük, feloldjuk ezeket az elakadásokat. Ennek hatására átalakultak bennünk ezek az erőviszonyok. Amennyiben jól alkalmaztuk a MAG és GAP napok levezető szakaszát, most megtapasztalhatjuk a felszabadító érzést, mely az új felé repít bennünket, melynek kiteljesedését a következő hónapban élhetjük meg.
A Kék Éjszaka mindig egyfajta lecsendesedést, befelé fordulást (figyelést) hoz, hogy rálelhessünk a belső csendünkben azokra a potenciálokra, melyek a napi zsibongásban észrevétlenek. Ma mindez a Rezonáns tónussal társul, mely segítségével a Hullámvarázs felénél letehetjük az immár feleslegesen cipelt terheinket és ebben a belső csendben töltekezhetünk. A mai nap bármi is kerül elénk, ne kapkodjuk el a döntéshozatalt, ne riadjunk vissza a kihívástól, egyszerűen vegyünk 2-3 mély levegőt és megfontoltan reagáljunk. Ma minden szükséges eszköz a rendelkezésünkre áll, a megoldásokhoz.
Március utolsó napját, a Ritmikus Szél minősége búcsúztatna, mely elfúj minden olyan tényezőt, mely döntéshozatalunkat gátolhatná. Egy hullámvarázs 6. napja, vagyis a Ritmikus tónusú napok, mindig a szervezés utolsó fázisa, mely egyensúlyt hoz a tervezés és cselekvés közé. Segít elköteleződni, meghozni a döntést, kiegyenlíti az ellentéteket. A Vörös Föld Hullámvarázsban megjelenő Ritmikus Szél, tökéletes iskolapéldája mindennek. Míg a Föld, a maga földi/fizikai energiáival az összpontosításra és a szinkronicitás észlelésére szólít fel, addig a Fehér Szél, a szellemmel való kapcsolódásra bíztat. Egy dologban egyeznek csupán, hogy mindkettő a jelen-lét fontosságát hirdeti! Ha ezt a két minőséget ma egyesítjük magunkban, akkor mintegy csatornán át, szabad áramlást biztosíthatunk az égi és földi energiáknak.
A Felhangos Sárkány energiáival belépünk a Hullámvarázs aktív cselekvő fázisába. A mai napunkat áthatja a hit a bizalom, az Ősanyai szerető gondoskodás és támogatás. Minden adott ahhoz, hogy teljes mellbedobással belevessük magunkat a teendőinkbe. A Sárkány maga az őserő, melyhez ma a Vörös Hold tudatossága és érzékenysége társul vezetőnek, mint valami Bölcsek tanácsában.