Ahogy a tegnap esti vihar elmosta a hőséget, azzal az energiával robbant be ma a Kék Spektrális Majom energiája. A Spektrális tónus, a Felszabadulás tónusa. Minden hullámvarázs 11. napján a hullám témáival teljesen ellentétes témák, energiák érkeznek, melyek segítenek levállni, eltávolodni minden eddigi koncepcióról. Azáltal, hogy feloldjuk ezt a struktúrát, teret engedünk annak, hogy a következő ciklusban valami új, friss esemény, vagy lehetőség bontakozhasson ki, melyből tovább fejlődhetünk. A mai napon, a Kék Majom siet ebben a segítségünkre, hogy a humor és a gyermeki ártatlanság bájával kiforgasson eddigi rendszerünkből. Nem válogat az eszközökben, csak úgy „BUMM”..! Hirtelen, egyszer csak a semmiből, valami lesz! Tudom, tudom… Hidd el, ma meg fogod érteni. 😊 Bár módszerei olykor kegyetlennek tűnhetnek, mégsem lehet rá hosszú távon haragudni, mert ahogy elül az ijedelem, a kétség és megszokod a „látványt”, olyan új nézőpont tárul fel előtted, mely semmihez sem fogható.
Szóval igen, a Majom lehet nem a legkíméletesebb tanító, de minden kétséget kizáróan a leghatékonyabb. Emlékeztet arra, hogy tekintsünk ki a „dobozból” és tudatosítsuk magunkban, hogy az életet MEG-élni jöttünk a földre és nem LE-élni. Abból, ha csak végig robogunk életünkön rutinból, megszokásból, nem tapasztalunk meg semmit. Néha igenis meg kell állni, kilépni a mókuskerékből és tapasztalni, játszani, nevetni és igen: hibázni! Hisz csakis ezekből tudunk tanulni. Még egy tudós sem fedezett fel semmit úgy, hogy nem tért el a megszokottól.
A Kék Majom napok átélésének a legjobb taktikája az, ha a napunkat rugalmasan és humorral kezeljük. Engedjünk az események áradásának és semmiképpen ne tervezzünk ezen napokra semmi komolyat, merevet. Fogjuk kézen belső gyermeki énünket, biztosítsuk -a tegnap újra felfedezett- feltétel nélküli szeretetünkről és ugorjunk fejest a mai tapasztalásokba. Tanuljunk meg nevetni önmagunkon és hibáinkon, hogy tanulhassunk belőlük! Engedjük el az önostorozást, az öniróniát, ne a duzzogó kamaszkor használjuk fel, hanem az ártatlan nyíltszívű kisgyermek kort, amikor még tudtuk és láttuk a valódi eseményeket, és nem a belénk nevelt szisztémák szerint reagáltunk dolgokra. Amikor még ismertük az Ősbizalom érzését és tetteinket nem járta még át a félelem és az aggódás, így bátran száguldottunk a szüleink – és mai énünk – legnagyobb rémületére lefelé a lejtőn, vagy más veszélyforrások felé. Ne feledjük, hogy a nevetés a létező legjobb orvosság! Nem az határoz meg bennünket, hogy mi történik, hanem az, hogy Mi hogyan reagálunk rá! Ha tehetjük, ha találkozzunk barátainkkal, kapcsolódjunk, játszunk, nevessünk! Élvezzük az életet!
Július 26-án Új Év indul, melyet a Kék Ritmikus Vihar minősége kódol.
Már előrendelhető az évet támogató karkötő, melyről bővebben a linkre kattintva olvashatsz.
Az Év karkötője idén új, izgalmas kristályokkal, ám továbbra is a megszokott, kiváló minőségű alapanyagból készült. A karkötők szokás szerint elérhetőek fekete, illetve fehér alappal is. Érdeklődni, előjegyezni az alábbi email címen tudtok: majaharmonia@gmail.com.
Mantra:
Feloldok a játék érdekében
Szabaddá téve a káprázatot
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.
Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
Meditáció:
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.
Megerősítés:
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.
A Tzolkin 260 napos ciklusának első hullámvarázsa, mint mindig a Vörös Sárkányé, ami talán nem is meglepő, hisz a bizalom, a biztonság és a tiszta ősi szeretet témáival dolgozik, mely minden fejlődés alapja. Ennek a 10 napja a Fehér Kutyáé, aki az Önelfogadás és az Önmagunkhoz való hűség minőségét hozza el számunkra. A Planetáris tónus a kiteljesedése, beérése mindannak, amit a hullámvarázs első napján elterveztünk.
A mai nap igen intenzív energiákkal rendelkezik. A Vörös Szoláris Hold ma felkavarja az állóvizet és beindítja az érzelmi tisztulási és gyógyulási folyamatokat. Mindehhez a mai napra Vezetőként a Vörös Kígyó társul, melynek köszönhetően ez a tisztulási folyamat egészen fizikai szintig is terjedhet. Ne felejtsük, hogy mindig a vezető minőség az, amely ki tud bennünket húzni egy adott negatív állapotból. Ez a kombó (Hold-Kígyó) pedig igen erős párost alkot, érdemes meglovagolni az általuk gerjesztett hullámokat! A mai nap ugyanis felszítja bennünk a cselekvés tüzét, beindítva olyan tisztító folyamatokat, melyekre szükségünk van érzelmi gyógyulásunkhoz, belső bizalmunk helyreállításához, mely a Sárkány hullámvarázs feladatához elengedhetetlen.
A Galaktikus Csillaggal az előző hullámvarázs témáit elevenítjük fel. A mai nap vezető energiája a Sárga Ember, mely segít felismernünk a bennünk rejlő megoldókulcsot, így tárva fel előttünk a lehetőségek tárházát. A Sárga Csillag ma az egyensúly és a harmónia megteremtését segíti elő, hogy létrehozzuk az EGYséget, minden részünk, minden aspektusunk és szerepeink között. Rávilágít, hogy életünk mely területén vagyunk hajlamosak túlidealizálni, vagy épp túlbonyolítani helyzetünket.
Ezen a fülledt nyári vasárnapon, a Kék Rezonáns Kéz napjához érkeztünk, mely a Sárkány hullámvarázs 7. napja. Tzolkinunk első hullámvarázsa, Ősanyai minőségeket hozott. Megtanít újra bízni önmagunkban és elfogadni a mindenség támogatói energiáit. Ugyanakkor figyelmeztet bennünket arra is, ha kiszipolyoznánk önnön erőforrásainkat.
A Sárkány születési hullámvarázsának 6 napját A Fehér Ritmikus Világáthidaló minősége íveli át. A mai nap Önmagunk felvállalásáról, hitrendszerünk és (év elején) kitűzött céljaink felülvizsgálatáról szól. Arra kér, hogy engedjük el régi elavult gondolati mintáinkat, ragaszkodásainkat, a birtoklási- és irányítási vágyunkat, valamint az ítélkezést. Ez a néhány nap segít nekünk a kitartásban, az érzelmeink meg- és átélésében -bármilyen nehéz is,- hogy feloldva a blokkjainkat, rátaláljuk Esszenciális Önvalónkhoz vezető útra.
A Vörös Kígyó, az életerő ereje. Segítségével ma feltöltődhetünk energiával, lelkesedéssel, melynek köszönhetően feléled intuíciós képességünk is. A felhangos tónus, a középpont szimbóluma és ereje, a Lélekszám megtestesítője, így az önmagunkkal való kapcsolatfelvétel segítője is egyben. A mai nap tehát a tökéletes kombináció ahhoz, hogy végre Önmagunkat helyezzük előtérbe és gondoskodjunk önnön szükségleteinkről.