Tegnap írtam arról, hogy véget ért a Tzolkin első Sorspalotája, ma pedig indul a következő.
No de mi is az a Sorspalota? Egy Tzolkin-t (260 nap) feloszthatjuk 5 darab fraktális 52-es egységre. Egy 52-es egység négy 13-napos hullámperiódusból (Hullámvarázs) áll, és egy úgynevezett Palotát képez. Ez alapján 5 palotáról beszélünk a Tzolkin-on belül. Minden egyes palota egy vörös színű hullámperiódussal kezdődik és az utolsóként szereplő sárga ciklus szolgálatában áll, amely az adott palota feladatát határozza meg.
Mai nappal belépünk az Átmenet Fehér Északi Palotájába, mely a Halál terme. Ez az 52 nap, a harcos finomításáról szól. Hullámvarázsai sorrendben:
- Vörös Égenjáró – A tér erejét hozza el, a kalandozás bátorságáról és a felfedezésről szól
- Fehér Világáthidaló – A halál ereje. Magába foglalja a hidakon való áthaladást. Irányítás és ego elengedését.
- Kék Vihar – Önmegújulás ereje. Drámai változások, a korlátok átlépését hozza (Csakúgy mint az évünk)
- Sárga Ember – Szabad akarat ereje. Közvetítővé válni, engedni, hogy a Szellemi minőségek megnyilvánulhassanak.
A Vörös Égenjáró a kíváncsiságunk által emlékeztet csillagmag természetünkre. Arra a hívásra, hogy felfedezzük létezésünk határait, hogy beálljunk rég elfeledett helyünkre, a Földet az Éggel összekötő oszlopok közé, hogy biztosítsuk a folytonos áramlást. Fontos feladata, hogy ezt a kozmikus bölcsességet, kiközvetítse környezete felé. Ehhez azonban szükséges, hogy egyéleti énünk és tudatosságunk határait folyamatosan feszegessük, így oltva tudásszomjunkat. Az Égenjáró jelképezi ugyanakkor az egyensúlyt, legyen ez akár a fizikai és szellemi világra való törekvés, a férfi és női minőségünk kiegyenlítése, vagy a kifelé – befelé fordulásunk között. A kulcsszó, egyensúly! Ebben az időszakban megnövekedhet az igény arra, hogy visszahúzódjunk, bekuckózzunk kis odúinkba és ott elszöszöljünk, morfondírozzunk… Pedig most nem ennek van itt az ideje! Álljunk ennek ellent és hallgassunk szívünk mélyéről érkező hívásra, mely kiterel bennünket, új célok, új témák felé. Csak elindulni nehéz, aztán pedig meg majd leállni…
Még egyszer a kulcs, az egyensúly: amennyit megyünk „kifelé”, ugyanannyi időt töltsünk belsőnk ápolásával, töltekezéssel. Teremtsük meg az egyensúlyt szellemünk szükségletei és életünk útja között. Használjuk a Nap hullámvarázsban tanultakat és árasszuk ki magabiztos fényünket környezetünkre, ezzel is támogatva a változást és a pozitív visszajelzést. Törjük át a saját falainkat és hagyjuk, hogy kíváncsiságunk új utakra vezéreljen bennünket.
Augusztusi Akció: Komplex személyes elemzés ára augusztus 30-ig csak 10000 Ft!
Jelentkezés: majaharmonia@gmail.com
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Mantra:
Egyesítek a felderítés érdekében,
Vonzva az éberséget.
Lepecsételem a tér kimenetét,
A cél mágneses tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
- Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.
Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
Meditáció:
“Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”
Megerősítés:
“A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”
A Kozmikus Ember minőségével zárul a fenséges Nap Hullámvarázs, valamint a Tzolkin első palotája: A Fordulat vörös keleti palotája – a születés terme. Nevében a lényege. Vegyük is végig a Tzolkin első 4 Hullámvarázsát kulcsszavakkal:
A Kristályos Majom minősége ma elhozza számunkra a nézőpont váltás és felismerések erejéát. Már csak 2 nap maradt hátra a Sárga Nap Hullámvarázsból, mely a helyes Önértékelésre tanít. Az elmúlt napok megtanították, hogyan ragyogjunk belülről, kifelé, útmutatóvá válva környezetünknek. A mai GAP napunkat, a Kék Majom csintalansága és az általa felfedett felismerések uralják.
A Spektrális Kutya minőségével ma elérkeztünk a Nap hullámvarázs átalakulási fázisához, amikoris elengedjük az eddigi témáinkat, amivel az elmúlt napokban dolgoztunk, hogy a felszabadult energiáinkat immáron megújult énünk megmutatására/felvállalására fordíthassuk. A Spektrális tónus ma segít leválni mindarról, akik eddig voltunk, hogy felszínre törhessen az új énünk, akiért a hullám első 10 állomása alatt aktívan dolgoztunk. Mindehhez a Fehér Kutya együttérző minősége társul, melynek megerősítése: „Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”
Mint azt tudjuk a Hold (bolygó) nem rendelkezik önálló fénnyel, csupán a Nap fényét tükrözi vissza reánk. Ezért nem meglepő, hogy a Nap Hullámvarázs kiteljesedésének ideje, éppen a Vörös Hold napjára esik. Mindaz, amiért az elmúlt 9 napban dolgoztunk, ma végre testet ölt. Figyeljünk meg ma minden olyan szituációra, ami érzelmileg felkavar bennünket (hevesebb indulatok, fellángolások), mert ezek azok a területek melyeknél még érzelmi tisztítás szükséges ahhoz, hogy Napunk – Igaz valónk- tisztán ragyoghasson.
Rohan az idő és máris a Nap hullámvarázsunk 9. napjánál tartunk, mely egy további hajrára ösztönöz bennünket és segít terveinket véghez vinni. Ugyanakkor, a Sárga Csillag ma összeszedettségre és harmóniára ösztökél bennünket, arra kér, hogy adjunk időt magunknak, hogy összekapcsolódhassunk Szellemi vezettetéssel és hogy „utolérhessen” Lelkünk.. Csendesedjünk el és adjunk időt Önmagunk számára, hogy aztán újult erővel folytathassuk az utunkat.
A mai nappal kezdetét veszi második Maja Holdhónapunk, mely a Kihívás Lunáris Skorpió hava (08.22-09.19). A hónapot a Galaktikus Kéz gyógyító energiái hatják át, így tökéletes alkalmat biztosít ahhoz, hogy felismerve a bennünk rejlő árnyakat, szembenézzünk kihívásainkkal, lelki szenvedéseinkkel, betegséget hozó mintáinkkal. Tudatosítsuk, hogy elveszett erőnkért csakis mi magunk vagyunk felelősek! Minél hamarabb fel- és elismerjük mindezt annál hamarabb tudjuk beintegrálni és átalakítani ezen erőforrásainkat. Elérkezett a teremtés ideje!