A Világáthidaló hullámvarázsban megjelenő Kék Kéz, ma elénk tárja azokat az akadályokat, meg-ugrandó akadályokat, melyeket ahhoz kell megtennünk, hogy túljussunk a kezdeti nehézségeken, kétségeken. Rámutat arra, hogy hol forgácsoljuk szét energiáinkat és így miként korlátozzuk be magunkat. A Kéz minősége a Maja rendszerben, a „beavatási kaput” jelképezi, melyen ahhoz, hogy átjuthassunk, előbb le kell zárnunk a befejezetlen feladatainkat.
A Lunáris tónus előfordulhat, hogy ma kétségeket ébreszt bennünk, arra ösztökélve, hogy meghátráljunk. Ne engedjünk ennek a késztetésnek! Tudatosítsuk inkább magunkban ellenállásunk okát, hogy dolgozni tudjunk vele. Használjuk ki a Világáthidaló és a Kéz nyújtotta lehetőségeket, hogy mindezt felismerve megbocsáthassunk önmagunknak, környezetünknek és hogy szisztematikusan felkészülhessünk a következő napokban mindezek elengedésére. A Kéz felhívja figyelmünket a már rég megkezdett, de félbe maradt eseményekre, halogatott feladatokra, melyek megkötik (belefektetett) energiáinkat, melyek beragasztanak egy-egy helyzetbe. Arra tanít, hogy priorizáljunk és lépésről lépésre fejezzük be mindazt, amit elkezdtünk. Így sikerélményekkel és energiától telten léphetünk át a következő napba. Mindemellett ez a befejezettség persze hoz egyfajta érzelmi gyógyulást, fellélegzést is, hisz ezek a lekötött energiák teljesen szétforgácsolták energiánkat, figyelmünket. Emiatt épp csak a fontos, előre-vivő dolgokkal nem foglalkoztunk. Azáltal, hogy lezárunk, felszabadítjuk mindazt az energiát, amit eddig arra fordítottunk, hogy elfeledjük/elnyomva tartsuk stb. Legyünk nyitottak a jövőre úgy, hogy a múltat lezárjuk és hátra hagyjuk. A Kéz energiáit elősegíthetjük bármilyen kreatív alkotással, vagy olyan dologgal, amihez kezünket használjuk.
Mantra:
Polarizálok a tudás érdekében
Stabilizálva a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A kihívás lunáris tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon
- Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
Meditáció:
“Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”
Megerősítés:
“Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”
Ahogyan az Égenjáró hullámvarázs alatt felszínre kerülő új lehetőségek, beépülnek az életünkbe, úgy világítanak rá újabb és újabb elavult, vagy rossz szokásokra, esetleg nem támogató kapcsolatokra, amelyek a régi világunkban még elfértek, de most már nincs helyük az életünkben. Az is lehet, hogy felbukkannak bizonyos én-részek, melyekről talán nem is tudtunk, vagy azt hittük már régen megdolgoztuk őket, de most, ebben az új élethelyzetben saját részüket követelik, megpróbálnak végre irányító pozícióba kerülni, tesztelni bennünket.
A kalandozó Égenjáró Hullámvarázst, ma az ösztönös megérzések és a lelkesedés jelenlétével zárjuk le. Ismét véget ért egy 13 napos ciklus. Elérkezett az idő, hogy elmúlt napok eseményeinek örömét és nehézségeit megélve, összegezve és felismerve, levonjuk a tanulságot és tovább lépjünk. Elérkeztünk az elengedés-újrakezdés fázisához.
A Tzolkin 64, a Ritmikus Vihar évének 46. napján (szépséges véletlen), és a második hónap felénél tartunk. Az Égenjáró hullámvarázs 12. felismerésekkel teli napján, használjuk ki a Sárga Magban rejlő lehetőségeket. Elérkezett az idő, hogy felelősséget vállaljunk az elmúlt időszak eseményeiért, lehetőségeiért és a bennünk felszínre kerülő képességeinkért! Ennek fényében fogalmazzunk meg új célokat és töltekezzünk fel az Égenjáró nyújtotta bátorsággal. Engedjük el a régi hiedelemrendszereinket és legfőbb ellenségünket, a halogatást! Ragadjuk meg a mai napon kínálkozó lehetőséget és éljünk GAP napok adottságaival, mely alig várja, hogy támogathasson új céljainkban.
Amennyire az Égenjáró hullámvarázs egy aktív, kifelé áramló időszak volt, úgy most a Spektrális Éjszaka egy csendesebb, befelé forduló napnak ígérkezik. Ez a nap egy belső utazásra hív, Lelkünk legmélyét szeretné megmutatni. Ebből a „konfliktusból”, ellentétből adódóan ma elkezdünk leválni a hullámvarázs témájáról.
A Fehér Szél minőségét a Maják legtöbbször a Szellem tüzéhez, az Isteni sugallathoz, vagy épp a Kozmikus lélegzethez hasonlították. Mindenképp jelképezi a felsőbb erőkkel való összeköttetést és vezettetést. Ezeken a napokon érdemes megerősíteni a Szellemi összeköttetést, összpontosítani belső hangunkra és azt hittel és vakon követni.
A Vörös Szoláris Sárkány napjára virradtunk. A Sárkány ma új kezdeteket hoz, a Szoláris tónus a cselekvést sürgeti, így a hét utolsó napját kicsit megnyomja, belobbantja ez a kombináció. Segítségül a mai nap vezető minősége a Vörös Föld siet, aki ad egy kis stabilitást és földeltséget ebben a pörgésben.