A Fehér Szoláris Varázsló napjára ébredtünk, mely a célirányos cselekvésre inspirál, felerősítve a szándékot. A Varázsló minősége, a becsület, az irányítás és személyi erő kérdéskörét feszegeti, arra ösztönözve, hogy egyéni igényeinket, céljainkat, hangoljuk össze egy nagyobb céllal. Egyesítsük elménk és szívünk útját, kapcsolódjunk össze az Isteni akarattal, mely így elrepít bennünket egész a célvonalig.
A Világmindenségben REND uralkodik, melynek mi magunk is részesei vagyunk. Akkor is, ha néha nem úgy érezzük, minden okkal és értünk történik. Persze könnyebb úgy gyakorolni a Hitet és Bizalmat, hogy minden kedvünk szerint történik… A gondok ott kezdődnek, amikor megfeledkezünk saját felelősségvállalásunkról és igényeinket, inkább az egyéni, önös érdekek vezérlik, hisz felborul az Adok-Kapok egyensúly. Ilyenkor tapasztalhatjuk azt, hogy megrekedtünk, hogy nem jutunk egyről a kettőre, bármennyire keményen is dolgozunk. Megreng hitünk és elkezdünk kételkedni mindenben és mindenkiben, amitől csak még inkább beragadunk az adott helyzetbe. A Világáthidaló Hullámvarázsban megjelenő Varázsló ma ezeket a helyzeteket kiválóan oldja!
Vizsgáljuk meg, hogyan illeszthető bele kitűzött célunk, akaratunk a Mindenség ritmusába. Bár a Hullámvarázs legaktívabb szakaszába értünk, ma ez a folyamatot inkább befelé irányítsuk. Csendesítsük el elménk és környezetünk hangjait, ha tehetjük, kezdjük a napot egy meditációval, hogy meghallhassuk Lelkünk hívó szavát. Tudatosan készítsük fel szívünket az elengedés folyamatára. Merjünk megnyílni a Mindenség energiáinak és sorsunkat ma az ő kezébe helyezni. Tudatosítsuk, hogy minél inkább ragaszkodunk valamihez, az annál inkább megköti energiáinkat. Hagyjuk a dolgokat ma megtörténni. Merjünk nem tudni, nem akarni, hisz tudjuk a Világmindenségben minden REND-ben van és minden elérkezik hozzánk a megfelelő időben és helyen.
Mantra:
Lüktetek, hogy varázsoljak
Megvalósítva a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A szándék szoláris tónusával
Engem a hűség ereje vezet utamon
- Tónus
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
Meditáció:
“Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”
Megerősítés:
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”
A Világáthidaló hullámvarázs 8. napjához érkeztünk, mely a visszajelzések és harmonikus összekapcsolódás napja. A Galaktikus tónusú napok mindig egyfajta küszöbként funkcionálnak a Hullámvarázsokban Amolyan megmérettetés ez a nap, hogy mindaz, amit eddig tettünk, és azok a döntések, amelyeket eddig meghoztunk, elegendőek voltak-e ahhoz, hogy a Mindenség tovább lendítsen bennünket utunkon. Ha kevésnek bizonyul, lehetőséget kapunk a további gyarapodásra, ha viszont elértük azt a szintet, ahol a Mindenség össze tud velünk kapcsolódni, megtapasztalhatjuk a sikert és a könnyed tovább haladást. Ebben a számban/napban rejlik a legnagyobb megvalósítási erő. A Galaktikus tónushoz ma a Vörös Égenjáró társul, hogy kitereljen bennünket a komfortzónánkból, egy másfajta nézőpontot/lehetőség felé.
A Világáthidaló hullámban, az elengedést, a szimbolikus halál kell megtapasztalnunk ahhoz, hogy később kezdetét vehesse átalakulásunk. Valaminek mindig véget kell érnie ahhoz, hogy valami új minőség vehesse át a helyét. Ez az élet rendje. A Sárga Rezonáns Ember minősége, ma arra figyelmeztet, hogy az elmúlt napok aktivitásából, eseményeiből, lássuk meg a pozitív kimeneteleket; azokat az üzeneteket, új gondolati magokat, melyek előre visznek és ne azt, ami megterhelő, esetlegesen felkavaró volt.
Tegnap (Felhangos tónus) leltárba vettük erőforrásainkat, a mai nap feladata, hogy leszűrve az elmúlt napok tanulságait, ma elköteleződjünk egy út mellett és azon kitartsunk. A Ritmikus tónusban a döntések, elhatározások ereje rejlik, segít kiegyenlíteni a polaritást, az ellentéteket és befogadóvá tesz. Mindehhez ma a Kék Majom bölcs új látásmódja társul.
A Kutya jegye ma előhozza az Önmagunk szeretetével kapcsolatos kérdéseket. Felszínre hozza ma mindazokat a régi mintákat, belénk nevelt mondatokat, érzéseket amik miatt meginoghat ma önbizalmunk, esetleg újra kevesebbnek érezhetjük magunkat, vagy elkezdünk kételkedni önmagunkban. Ezt felülírni siet segítségünkre ma a Felhangos tónus, mellyel ma végre elindul a Világáthidaló hullámvarázs cselekvési fázisa. Mindaz, amit az elmúlt napokban a felszínre került, azt most végre valóban feldolgozhatjuk, és elengedhetjük.
A Világáthidaló hullám 4. napján a Hold minősége tesz nálunk látogatást, hogy stabilizálja a hullám témáját és emlékeztessen bennünket saját fényünkre, érzékenységünkre. A mai egy Galaktikus Aktiváló Portálnap, mely mintegy nagyító felerősíti a mai nap energiáit. Érdemes ma odafigyelnünk ezért minden olyan érzékszervi jelre, ami erőteljes érzelmeket vált ki belőlünk, mert fontos útmutatókká válhatnak. Ha eddig nem tettük, ma húzzuk meg érzelmi határainkat és törekedjünk ezek megtartására! Engedjük el a másoktól való függést és egyszerűen vonjuk ki magunkat az érzelmi drámáikból. Azáltal, hogy tudatosan meghúzzuk ezeket az érzelmi határokat és elengedjük a megfelelni vágyást, olyan szilárd belső alapot teremtünk, mely megtart bennünket, bármilyen helyzetben.
Már csak 7 nap van hátra a 2. Maja Holdhónapunkból, mely megmutatja az éves kihívásainkat, megfejlődendő területeinket. A Világáthidaló Hullámvarázsban megjelenő, kontroll és irányítási vágyból való kitöréshez, ma a Sárga Elektromos Csillag kínál megoldást. Rendszeretetével és rendszerközpontúságával utat mutat az átalakulás felé. Most, hogy már ismerjük az érveket-ellenérveket, elérkezett az idő, hogy mindezt egységbe rendezzük és egy új fejlődési szintre lépjünk. Döntéseinknél vegyük figyelembe mindkét végletet és úgy határozzuk meg a következő lépéseinket. A Sárga Csillag a Harmónia és rend nagykövete. Szépségével, eleganciájával, nemes egyszerűségével, a külső és belső harmóniára tanít. Arra kér, hogy hozzuk felszínre, tudatosítsuk magunkban eredendő csillagmag természetünket. Lassítsunk le és ennek tudatában, nyugodjunk meg kissé, hogy észrevehessük a jelenben fellelhető igazságokat.