A Vihar hullámvarázs 10 napján, manifesztálódik mindaz, amiért az elmúlt napokban dolgoztunk. Engedjük, hogy az események, ma a maguk ütemében áramoljanak. Idézzük fel eredeti célkitűzésünket, lássuk meg hogy az elmúlt napok eseményei meddig vittek el bennünket. Lássunk át az érzelmi káoszon, amit okozott és élvezzük felszabadító energiáit.
A GAP napok erejével lép ma be közénk a Csillag minősége, megteremtve a már hőn áhított nyugalmat, rendet és egyensúlyt. A mai nap a finomhangolásé, tökéletesítgetésé. Fejezzük be mindazt, amit a hullámvarázs során elkezdünk, fedezzük fel és bontakoztassuk ki Csillag-mag természetünket, hogy a teljes jelenlét egyensúlyában élhessünk. A Csillag mottója, az egyszerűség. Ma ne azon mélázzunk, mi mindent ragadott magával a Vihar, hanem fogadjuk el és ismerjük fel, hogy mennyi lehetőséget tárt elénk az elmúlt időszak. Maradjunk a Jelen pillanatban. Törekedjünk megteremteni és megtartani a harmóniát úgy kívül -a környezetünkben-, mint belül a lelkünk esszenciájában. Legyünk nyitottak minden tanítás igazságára, és járjuk a saját ösvényünket. A mai nap vezető energiája a Sárga Harcos, így, ha mégis elakadnánk, fogalmazzuk meg a kérdést, ami foglalkoztat és hagyatkozzunk belső szellemi vezetőnkre, mely mindig megsúgja a választ. Vegyünk 3 mély levegőt, csendesítsük el zúgó elménket, mely elnyomja belső hangunkat és figyeljünk útmutatására.
Mantra:
Tökéletesítek, hogy megszépítsek
Előállítva a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.
- Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.
Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
Meditáció:
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”
Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”
A Szoláris tónus a megújuló növekedés időszaka. Segít elmélyülni, befelé összpontosítani és lezárni egy adott ciklust, hogy újra mozgásba hozza az elakadt energiákat; kioldja a „Gordiuszi csomókat” hogy aztán onnan kiindulva (megkönnyebbülten) áttörhessük régi kereteinket. A Hullám kilencedik napja tehát az állomás, amely egyrészt magában hordozza a lezárást, a befelé fordulást. Más-részt elhozza az új felé tett lépést azáltal, hogy segít újra felfedezni az belső szándékainkat, és elengedni mindazt, ami céljainkat már nem szolgálja. Mindehhez ma a Kék Kéz gyógyító és cselekvő energiája társul, aki segít begyógyítanunk az elmúlt napok során keletkezett sebeinket.
Hello Október!
A Rezonáns tónusú Kígyó minőségével, ma újra tölthetjük kiürült erőtartályainkat, hogy legyen elég kitartásunk, lelkesedésünk és erőnk a Vihar hozta megújuláshoz. A mai napot tovább erősíti az a tény, hogy ez egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is egyben, így ma bármibe is fogunk azt siker koronázza.
Tegnap az Éjszaka minősége alatt leomlottak belső gátjaink és szembesülnünk kellett önmagunkkal. Az így fel- vagy akár elismert lehetőségeknek köszönhetően ma döntéshelyzetbe kerültünk. A Ritmikus Mag napja ma összefogja az elmúlt napok eseményeit, egységbe hozza terveket és tetteket. Meghatározza az irányt, amerre el kell induljunk.
Elérkeztünk a felkavaró Kék Vihar hullámvarázs 5. napjához. Elérkezett az ideje a befelé haladásnak, hogy felfedjük esszenciánkat, hogy megtörjük a régi struktúrák kötelékeit. Fel kell lazítani mindazt ami már nem szolgálja fejlődésünket, legyen ez gondolati, érzelmi, de akár fizikai „ördögi kör”, valami ami mindeddig megkötött bennünket. Az Éjszaka az álmokkal, belső félelmeinkkel dolgozik, így ebből adódóan -és ez a Kék Vihar miatt fokozottan igaz- ma szélsőséges és igen érzékeny energiákat élhetünk meg.
Fehér Önálló Szél lobbant ma be életünkbe és mint tudjuk, nincsen Vihar, Szél nélkül… Minden Hullámvarázs a negyedik nap, a hullám témájának alappillére. Már tudjuk a témát és a benne rejlő lehetőségeket, ezek kihívásait melyekkel szembe kell nézzünk és van megoldókulcsunk célunk eléréséhez. Ezeken a napokon teremtjük meg célkitűzéseinkhez azt a biztonságos teret, stabil alapot, melyre építkezhetünk. Kulcs szavai: a rend, a mérték a stabilitás és a folytonosság. A Szél napjai, mindig a Szellemmel való kapcsolatot erősítik. Eszköze a tiszta, őszinte kommunikáció.