KIN 166* Fehér Planetáris Világáthidaló* 12.20

166-cimi-10A Planetáris Világáthidaló napjához érkeztünk, mely a kiteljesedést és megadást hozza a mai napba. Az elmúlt napok, a Jelen-Lét fontosságát tanították. Most, hogy elérkeztünk a Föld hullámvarázs kiteljesedéséhez, elérkezett a nap, hogy összekapcsolódjunk újra a kiindító motivációval. Fogalmazzuk meg újra a szándékot és engedjünk el mindent, ami az elmúlt napokban felmerült, de nem visz előre.

Fehér: információ gyűjtés, befelé áramló energiák, passzivitás
Planetáris tónus: befejezettség, szándék, motiváció
Világáthidaló: A kiegyenlítés/halál ereje. Megadás, elengedés, alázat és megbocsátás

A Világáthidaló maga a szimbolikus halál. Benne van az elmúlás és az elmúlás elfogadása is. Hisz tudjuk, hogy semmi sem örök. Világunk és benne mi magunk is folyamatosan változunk. Sosem tudhatjuk előre, hogy egy adott szituáció, hogyan és merre fog elmozdítani bennünket utunkon. Itt lép be a Hit az életünkbe. Hinnünk kell és bíznunk, hisz tudjuk, a Világmindenségben Rend uralkodik. A Világáthidaló arra emlékeztet, hogy a múlthoz való ragaszkodás korlátozza lehetőségeinket. A megadás folyamatában felszabadulunk a jelen pillanatban. Úgy érezhetjük, hogy régi rejtett mintáink már nem működnek, az új azonban még nem teljesen kényelmes. Ez a jele annak, hogy folyamatban van a transzformáció. Ne álljunk ellen a változásnak. Fogadjuk el jelen helyzetünk igazságát. Ha elfogadjuk azt, amink van, szabadon tovább-léphetünk. Ne feledjük: ami ellen harcolunk, az ellenállásunkkal együtt növekszik. A Világáthidaló leckéje magában az ellenállásban rejlik. Adjuk át magunkat ítélkezés nélkül. Cselekedjünk az elengedés és önátadás folyamatában. Tartsuk fenn a tiszta szándékot, és figyeljük, ahogy a régi minták egyszerűen elolvadnak és elhalnak. Lehet ennyire egyszerű!

Mantra:
Tökéletesítek, hogy kiegyenlítsek
Előállítva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.

Meditáció: 
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.

Megerősítés: 
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.

KIN 165* Vörös Szoláris Kígyó* 12.19* Galaktikus Aktiváló Portálnap

165-chicchan-9A GAP napok erejével lép be ma életünkbe a Szoláris Kígyó minősége, hogy megadja azt a plusz lendületet amire átlendít bennünket a holtponton célunk felé. A Kígyó ma a testtudatosságot adja a mai naphoz, akár fizikai tüneteket produkálva, hogy felhívja figyelmünket életünkben megjelenő blokkokkra, az esetleges pangó energiákra. Emiatt előfordulhatnak gyulladások, ízületi fájdalmak, vérnyomás ingadozás. Érdemes ezekre odafigyelnünk, akár szimbolikus jelentésüknek is utána járnunk, hogy felismerhessük a kiváltó okokat.

Vörös: Elindít, cselekvésre késztet, új irányokat szab
Szoláris tónus
: új ötletek, lelkesedés, lendület, belső szándék feltüzelése
Kígyó: Az Életerő ereje. Kreativitás, test-tudatosság, szenvedély, ösztönös megérzések

Ahogy láthatjuk a mai nap az, amit ki kell használjunk, mert mindez a GAP napok tiszta erejével olyan erőt és kitartást hoz, amit vétek lenne nem felhasználni ebben a nagy karácsonyi készülődésben. A mai nap kimozdít, felráz és elindít bennünket egy úton, hogy megvalósíthassuk önmagunkat. A Kígyó szenvedélyességével és életigenlésével ma új erőre kapunk.
A Föld Hullámvarázsban amivel dolgoznunk kell az az összpontosítás, a jelen-Lét, az együttműködés, melyhez ma a Vörös Kígyó szenvedélye, lelkesedése és ösztönös megérzése társul. Valóságos energia bombát kaphatunk, ha figyelünk a megérzéseinkre és a testünk jelzéseire! A mai nap vezető ereje a Vörös Sárkány, mely arra ösztönöz, hogy fektessünk magunkba is egy kicsit! Az év végi hajtás mindenkit megvisel, sajnos ez az ünnep már régen nem arról szól, amiről kellene. Nem csak anyagilag, de fizikai, mentális és szellemi szinten is megterhelő. Ma picit álljunk meg szusszanni egyet és hagyjuk, hogy lelkünk utolérhessen. Koncentráljunk, ha szükséges szervezzük újra teendőinket a megérzéseinkre hallgatva, hogy új erőre kaphassunk.

Ha tehetjük, ma végezzünk csakra tisztítást, akár zenével, akár meditációval, vagy bármilyen más technikával, hogy feloldjuk a blokkokat, elakadásainkat, hogy a Kígyó energiáinak szabad áramlást biztosítsunk. Fordítsunk ma picivel több figyelmet önmagunkra, testünkre. Tornáztassuk meg izmainkat, vegyünk egy forró fürdőt, esetleg masszíroztassuk meg magunkat. Adjuk meg magunknak a szeretetet és a törődést, de ne azonosítsuk magunkat testünkkel. Adjunk hálát neki amiért ezen földi létben befogadott bennünket és otthont ad lelkünknek. Szakadjunk ma el a rutintól, a megszokottól és cselekedjünk spontán.

Mantra:
Lüktetek, hogy túléljek
Megvalósítva az alkalmat
Lepecsételem az életerő tárházát
A szándék szoláris tónusával
Engem a születés ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.

Meditáció:
Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.

Megerősítés:
Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.

KIN 164* Sárga Galaktikus Mag* 12.18

164-kan-8A Vörös Föld Hullámvarázs 8 napjánál járunk, mely a siker és visszajelzések napja. A Föld hullámvarázsban ugyanis az előző -Sárga Mag- hullámvarázsban felfedezett/megfejlődött képességeket „magokat” vagyunk hivatottak termékeny táptalajba ültetni és gondozni. A mai nap, amolyan szintfelmérő, hogy mindaz, amit eddig tettünk, és azok a döntések, amelyeket eddig meghoztunk, elegendőek voltak-e ahhoz, hogy a Mindenség tovább lendítsen bennünket utunkon.

Sárga: manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Galaktikus tónus: Harmonikus rezonancia. Megújulás, erővel való töltekezés, siker, visszajelzések
Mag: a lehetőségek, a kivirágzás ereje, felelőségvállalás.

A Galaktikus tónusú napok emlékeztetnek bennünket, a felelősségvállalásra. Meg kell érteni, hogy mindaz, ami velünk és körülöttünk történik, csupán saját lényünk és viselkedésünk visszhangja. Vállaljunk felelősséget minden tettünkért és döntésünkért, így megnyithatjuk magunkat a Mindenség támogató és felemelő energiái előtt.
Ne feledjük, hogy a Vörös Föld hullámvarázsban járunk, így előfordulhat, hogy megrekedünk a múlt berögzült mintáiban. A feladatunk, hogy ezeket felülvizsgálva hátra hagyjuk azokat, melyek immáron már nem visznek tovább utunkon, nem szolgálják fejlődésünket. Gyűjtsük össze a bátorságunkat, hagyjuk háta a biztonság illúzióját és lépjünk tovább az új lehetőségek felé. Ebben a mai nap vezető minősége a Sárga Csillag is segítségünkre siet, emlékeztetve bennünket, hogy a Világmindenségben Rend és Harmónia uralkodik, így, ha szándékaink tiszták, ma minden segítséget megkapunk a tovább lépéshez.

Mantra:
Harmonizálok, hogy célozzak
Formálva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra: 
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.

Meditáció: 
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.

Megerősítés:
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.

KIN 163* Kék Rezonáns Éjszaka* 12.17

163-akbal-7A Kék Rezonáns Éjszaka ma az álmok, a tudatalattink birodalmába repít bennünket. Elhozza az „álomidőt”, a lehetőségek hatalmas terét, mely az emberi érzelmek mélységeiben található. Ez az a mező, ahol a lehetőség, a múlt és a jövő ugyanabban a mátrixban, a jelen pillanatban van jelen. Álmodjuk meg a szebb jövőt, melyben minden lehetséges. Érdemes ébredéskor tudatosan felidézni álmainkat, mert fontos üzenetet rejthetnek szimbólumai.

Kék: Belső átalakulás, integráció, az Én megerősítése, előző nap integrálása
Rezonáns tónus: kapcsolódás a forrással, misztikus erő, hit, elfogadás
Éjszaka: bőség, ötletek ereje, álomidő, belső utazás, árnyak ereje

Az Éjszaka mindig egyfajta lecsendesedést, befelé fordulást, befelé figyelést hoz, hogy rálelhessünk a belső csendünkben azokra a potenciálokra, melyek a napi zsibongásban észrevétlenek. Mindehhez a Rezonáns tónus hozza a szelektálás igényét, ami inkább amolyan „újra rendeződés” mintsem leválás/elengedés. Segít feldolgoznunk álmainkat, ugyanakkor a felszínre hozhatja az elmúlt napok által generált feszültséget is. Ne lepődjünk meg, ha ma szembe jönnek velünk olyan szituációk, melyektől kissé össze szorul a gyomrunk, melyek rejtett (vagy tán nem is annyira rejtett?) félelmeinket hozzák a felszínre. Az Éjszaka segít mindezekkel szembenéznünk, hogy feldolgozhassuk az elmúlt időszak eseményeit. Tudatosítsuk magunkban, hogy ezek mind azért bukkantak most fel, mert elérkezett az idő, hogy elsajátítsuk tanításukat és legtöbbször nincs is valós alapjuk.
Merjük leküzdeni belső félelmeinket, szembeszállni árnyrészeinkkel, hogy felfedezhessük a mögöttük rejlő ajándékokat. Sokszor a tovább lépéshez szükséges megoldókulcsokat csak akkor fedezzük fel, ha túl tudunk lépni egy-egy korlátozó félelmen, gondolati gubancon. Engedjük el az ítélkezést és önmarcangolást. Tudatosan fogadjuk el, vagy éppen engedjük el ezeket. Használjuk fel arra a mai napot, hogy visszanyerjük erőnket, amit eddig az elfojtásra és elnyomásra használtunk fel. Az Élet túl rövid ahhoz, hogy olyan dolgokon aggódjunk, féljünk, melyeken változtatni nem tudunk. Hívjuk segítségül a Föld stabilitását és kapcsolódjunk össze energiaközpontunkkal.

Mantra:
Levezetek, hogy álmodjak
Inspirálva az intuíciót
Lepecsételem a bőség bevitelét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a Vízió ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.

Meditáció: 
Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.

Megerősítés:
Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.

KIN 162* Fehér Ritmikus Szél* 12.16

162-ik-6A hajnali hideg széllel megérkezett a Fehér Ritmikus Szél minősége, mely ma a tiszta kommunikációra és a Szellemi minőségekhez való kapcsolódásra tereli gondolatainkat. A Föld Hullámvarázs hatodik napján a kiegyenlítődés, az egyensúlyra találás a feladat. A ritmikus tónusban a döntések, elhatározások ereje rejlik, erre sarkall minket. Segít, hogy meghatározzuk önmagunk számára a pontos irányokat.

A Szél napjain gyakran „szélfútta” a gondolati menetünk, csapongunk, elbizonytalanodhatunk. Kicsit elszakadtság érzése is felmerülhet. Ezt a nyugtalanságot egyensúlyozzuk ma ki a Föld energiáival. Ha ezt a két minőséget ma egyesítjük magunkban, akkor mintegy csatornán át, szabad áramlást biztosíthatunk az égi és földi energiáknak. Mind a Föld, mind a Szél minősége a Jelen fontosságát hirdeti. Míg a Föld, a maga földi/fizikai energiáival az összpontosításra és a szinkronicitás észlelésére szólít fel, addig a Fehér Szél, a szellemmel való kapcsolódásra bíztat. Érdemes ma picit megállni és lélegezni, hogy tudatunkat visszahozzuk az itt és mostba. Figyeljünk ma oda kommunikációnkra -mind a verbális, mind a non-verbálisra-, mert ezek a napok (belső állapotunk szerint) vagy a tökéletes félreértések napja, vagy diplomáciai sikersztori lesz… Ezért számoljuk el 10ig, de legalábbis lélegezzünk bele a konfliktushelyzetekbe mielőtt megszólalnánk.

Teremtsünk egyensúlyt terveink és tetteink között. Elérkezett a nap, amikor az elmúlt napok tapasztalatait alapul véve, le kell tegyük voksunkat célunk mellett és rálépni az aktív cselekvés útjára. A Ritmikus tónusban a döntések, elhatározások ereje rejlik, erre sarkall minket, együtt a Szél minőségével pedig egyenesen bekapcsol bennünket a Szellemi dimenziókba! Csendesedjünk el, hogy eljuthasson hozzánk ez a halk sugallat és ne habozzunk követni. Kezdjük a reggelünket egy rövid meditációval és vagy légzőgyakorlattal, hogy kitiszítsuk elménket.

Mantra:
Szervezek, hogy kommunikáljak
Kiegyenlítve a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.

Megerősítés: 
Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.

KIN 161* Vörös Felhangos Sárkány* 12.15

161-imix-5A Világmindenségben rend uralkodik és minden RENDszer összecseng. Advent 3 gyertyáját gyújtjuk ma, mely az Öröm gyertyája és felkészít bennünket a következő hét próbatételére melynek feladata a Lelkierő és Bátorság kifejlesztése. A Maja energetikában, ez a nap (idén) a Felhangos Sárkány napjára esik, mely felvértez bennünket az előttünk álló próbatételekre. Megerősít és feltölt az ehhez szükséges erőkkel úgy is mint ősbizalom és biztonság, kitartás és hit.

Vörös: Elindít, cselekvésre késztet, új irányokat szab
Felhangos tónus: A Lélek száma. Rendez, összpontosít, egyszerűsít
Sárkány: A teremtés ereje. Isteni gondviselés és támogatás, befogadóképesség, bizalom és biztonság kérdései

A Sárkány mindig új kezdeteket hoz, összeköt a forrással, az alap létállapotunkkal. Ehhez ma az ötös a Felhangos tónus társul, mely emlékeztet Lélekcsillagunkra. Törekedjünk a bizalom beemelésére életünkbe és szívünkbe, hogy megszülethessen bennünk az egészséges optimizmus és a Mindenségbe, a rendbe vetett hit. Emlékeztet az adás és kapás törvényszerűségére. Segít felismernünk, ha kibillenünk ebből az egyensúlyból, hisz másokat csak akkor tudunk támogatni, ha mi magunk is RENDben vagyunk, Egységben önmagunkkal. Figyeljünk ma kicsit jobban önnön igényeinkre. A Föld hullámvarázsban megjelenő Sárkány segít megerősödnünk, hogy az „Itt és Most” stabil középpontjából indulhassunk útnak. A mai nap vezető jegye a Hold, melyhez nehéz helyzetekben segít megszabnunk az egészséges határainkat.
Legyünk ma nyitottak és éberek, az elénk kerülő eseményekre, jelekre. Ahogy elkezdjük visszaépíteni életünkbe azt az Ősbizalmat, amivel születtünk, kaput nyitunk a Mindenség támogatására, tanítására.

Mantra:
Megerősítek, hogy tápláljak
Irányítva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.

Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

KIN 160* Sárga Önálló Nap* 12.14

sun-star-photo-Alea-RainA Föld Hullámvarázs negyedik napján az Önálló Nap teszi nálunk látogatását, megteremtve azt a biztonságos alapot, amelyre építkezhetünk. Magabiztossággal és erővel töltődő nap ez, melynek a Sárga Harcos lesz a vezetője. Így ha ma elakadnánk, forduljunk bizalommal hozzá, hogy a helyes kérdések megfogalmazásával utat mutasson. Ma úgy tűnik, hogy minden a helyére kerül, éppen ezért, érdemes egy kicsit a tervezési fázisra hangolódjunk.

Sárga: manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Önálló tónus: Rend, stabilitás, mértékletesség
Nap: A kozmikus szeretet ereje. Teljesség, feltételmentesség, türelem, elfogadás

A mai nap az Önállóságra, feltétel nélküliségre és a helyes Önértékelésre világít rá. Most, hogy már ismerjük a célunkat, az eléréséhez szükséges kihívásokat, megtaláltuk abban az egyensúlyt, belépünk a tervezési fázisba. Vegyük számba a célkitűzésünkhöz szükséges eszközeinket, képességeinket és lépésről lépésre tervezzük meg az oda vezető utat. Ha úgy ítéljük meg, hogy esetleg túl nagy fába vágtuk a fejszénket, akkor se adjuk fel, hanem tűzzünk ki kisebb rész-célokat, melyek elérésekor jutalmazzuk meg magunkat valamivel! Vállaljuk képességeinkért a felelősséget és büszkén mutassuk meg hová fejlődtünk az elmúlt időszakban.

Ha már odakint nem tehetjük, meditációban vagy Napüdvözlő jóga gyakorlattal idézzük meg életünkben a Nap feltétel nélküli szeretetének gyógyító erejét. Sütkérezzünk, töltekezzünk fel sugárzásában. Minden gondolatunkkal és cselekedetünkkel sugározzuk az „Én vagyok” jelenlétét. Fogadjuk el önmagunkat feltételek nélkül olyannak, amilyenek vagyunk.
Legyen szép NAPod!

Mantra:
Meghatározok, hogy megvilágítsak
Megszabva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A forma önálló tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.

Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”