A Felhangos Majommal ma elindul a Kéz hullámvarázs aktív, cselekvő szakasza, megkezdődik immáron a kifelé való cselekvés is. A Majom a maga furfangos módján ma is ránk erőlteti saját nézőpontját, hogy megismerhessük az Ő igazságát így könnyebben hozhassunk döntést az irányt illetően.
Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Felhangos tónus: A Lélek száma. Rendez, összpontosít, egyszerűsít, az emberi mivolt elfogadása.
Majom: Az Istentől eredő gyermek ereje. Ártatlanság, spontaneitás, belső gyermek, humor, művészi érzék, majom, szélhámos, szemléletváltás.
Ahogy a Majom napjain már hozzá szokhatunk, a legjobban akkor cselekszünk, ha nyíltan és humorral állunk az elénk kerülő eseményekhez, gondolatokhoz. Ma ugyanis szinte biztosra vehetjük, hogy semmi nem úgy fog történni, ahogyan azt mi elterveztük. Azonban ahelyett, hogy küzdenénk ellene, vegyünk 2-3 mély levegőt, találjunk vissza belső erőközpontunkba, hogy higgadtan, tiszta fejjel és nyitott szívvel megláthassuk érveit. Tekintsünk vissza az elmúlt napok eseményeire, tanulságaira, hogy most, tiszta fejjel és a felébresztett gyermek ártatlanságával egészen új lehetőségeket, megoldásokat, akár képességeket is felfedezhessünk. Ez a nap tökéletes alkalmat biztosít ahhoz, hogy összpontosítsuk erőinket, lehetőségeinket és az új megoldásokra fókuszálva előre lendíthessük a Kéz témáit a lezárást és elengedést. A mai nap fő feladata, hogy ne vegyük ma magunkat túl komolyan. Játszunk, bolondozzunk és hagyjuk a terheinket ma hátra. A Kéz hullámban megjelenő Majom energiáinkat köszönhetően, ma mindaz, ami elménket az elmúlt napokban lefoglalta, egy teljesen új megvilágításba kerül.
Kérdezzük meg magunktól mi az, ami ma boldoggá tenne és tegyünk meg érte mindent, hogy el is érhessük mindazt. A mai rohanó instant világunkban már lassan fel se tűnnek az apró boldogság források: a jó őszinte beszélgetés, felszabadult bolondozás, vagy társasozás barátainkkal, egy jó könyv olvasása közben a papír surrogása, a tavaszi madarak éneke, vagy csak összebújva élvezni a csendet (vagy épp az eső kopogását) valakivel, aki kedves szívünknek. Saját boldogságunk csak tőlünk függ, és elég hozzá egy döntés. Gyűjtsük össze mindazt, amit az elmúlt napokban tanultunk, felfedeztünk (sőt azt is, amit esetlegesen hibáztunk), hogy minél hatékonyabban haladjunk céljaink felé.
Mantra:
Megerősítek a játék érdekében
Irányítva az illúziót
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon
- Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.
Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
Meditáció:
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.
Megerősítés:
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.
Az Önálló Kutya napján a stabil alapok lerakása és az Önmagunkhoz való hűség a feladat. A Kutya megtanítja, hogy váljunk Önmagunk falkavezérévé. Feladatai: első sorban önmagunk szeretete és elfogadása, az önmagunkhoz való hűség, és a Hit önmagunkban. Az Önálló tónussal együtt mindez megteremti azt a biztonságos alapot, melyre tovább építhetjük a hullámvarázs témáit.
Tegnap megtanultuk elfogadni, magunkévá tenni a kihívásainkat, ma a Vörös Hold hatására elkezdhetjük meghúzni határainkat. Az Elektromos tónus, a kreativitás, aktivitás, vagyis szintlépés száma. Arra ösztönöz minket, hogy lássuk meg, a céljainkat és kihívásainkat hogyan tudjuk egységbe rendezni, és ezáltal egy új fejlődési szintet elérni.
A Kék Kéz második napja elhozza ma a rend, a harmónia és szépség minőségét életünkbe, ugyanakkor lévén Lunáris tónusú, felfedi előttünk azokra a területekre, amelyeket erősítenünk kell a cél sikeres eléréséhez, a Kék Kéz minőség elsajátításához.
A Ritmikus Vihar évének a 10, kiteljesedés hónapjának utolsó hullámvarázsában járunk. Aktív cselekvő 13 nap áll előttünk, amikoris végre minden a helyére kerül és elindul a gyógyulás folyamata.
Az elmúlt 12 napban a Varázsló, különböző jegyeken át segített kialakítani és letisztázni kapcsolatunkat Szellemi vezetőnkkel. Ahhoz, hogy ennek a folyamatnak a végére pontot tegyünk, és hogy fentartható legyen, ma meg kell békélnünk a múlttal és el kell engednünk mindazt a tapasztalást, mely az elmúlt napokból megmaradt, de fejlődésünket immár nem szolgálja. A mai nap tehát az átalakulásé. (Érdekes tény, hogy ez az emelkedett időszak, idény egybe esik a kereszténység legnagyobb ünnepével a Húsvéti ünnepekkel. Érdemes ezen is kicsit elmélázni.)
A Varázsló hullámvarázs 12 napján a Vörös Kígyó minősége látogat el hozzánk, mely a Varázsló analóg energiája. Az elmúlt napok emelkedett és szellemi szintje után, ma a testtudatosságunkra kerül a hangsúly, így kerül egy másik megvilágításba a Varázsló Hullámvarázs témája. Megszületik a teljesség, a pólusok egyensúlyba kerülnek, a tapasztalás a végére ér.