Negyven nappal ezelőtt a Lunáris tónusú Világáthidalóval vette kezdetét az első 10 napos GAP nap sorozatunk. Igen erős behatások értek bennünket azóta, gyökeres változásokat hozva életünkbe. Most, a Mag Hullámvarázs harmadik napján, az Elektromos Világáthidalóval induló tíz napos GAP sorozat, már sokkal finomabb és kíméletesebb lesz, ám továbbra is érdemes figyelmet fordítanunk a beérkező impulzusokra.
Fehér: elcsendesülés, információ gyűjtés, tervezés
Elektromos tónus: kreativitás, változás, megoldás, új szint
Világáthidaló: megadás, megbocsátás, elengedés, szimbolikus halál, alázat
A Világáthidaló ma segít megértenünk, hogy az Élet végtelen körforgásában, semmi sem állandó, ezért felesleges időpocsékolás a ragaszkodás helyzetekhez, gondolati mintákhoz, tárgyakhoz, vagy akár személyekhez. A változás elkerülhetetlen. Ahhoz, hogy a kis mag egy erős délceg tölggyé válhasson, hátra kell hagyja magi mivoltját. Ahogy elértük fejlődésünk határát újabb és újabb szintek nyílnak meg előttünk. Alázattal és hálával fogadjuk ezeket a helyzeteket, köszönjük meg, hogy idáig elhoztak bennünket és lépjünk tovább. Legyen bátorságunk hátra hagyni a múltat, még ha oly nehéz is, hogy beléphessünk az új lehetőségekkel teli jövőbe.
A Világáthidaló ma arra kér, hogy ne akarjunk irányítani az eseményeket. Mondjunk le mindarról, ami korlátoz. Nézzünk szembe azzal, bármi legyen is az, aminek ellenállunk. Hisz bármilyen veszteséget is élnénk át, soha nem késő azt kiegészíteni, fejleszteni, beteljesíteni. Hagyjunk időt magunknak, hogy a beérkező információk a maguk teljességében bontakozhassanak ki. Ha ma azt vesszük észre magunkon, hogy zaklatottak vagyunk, netán letagadunk valamilyen fájdalmas folyamatot, akkor álljunk készen arra, hogy megvizsgáljuk, hogy ez a túlidealizált múlt, hogyan hat ki jelenünkre. Ennek drámának feldolgozásához, a mai nap Vezető minősége a Fehér Kutya tud segítséget nyújtani. Emlékeztet, hogy mindig, minden körülmények között először Önmagunkhoz legyünk hűek! Hozzuk ki érzelmeinket a drámából a döntés síkjára és fogadjuk be a tanításaikat. csakis így gyógyíthatjuk meg a gyökér-okokat.
Mantra:
Aktiválok, hogy kiegyenlítsek
Megkötve az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon
Én egy galaktikus aktiváló portál vagyok, lépj be
- Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.
Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
Meditáció:
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.
Megerősítés:
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.
Lunáris Kígyó napjára ébredtünk, mely ma beindít, lelkesedéssel tölt fel, hogy legyen energiánk a holnap induló GAP napokhoz.
Elérkeztünk a Lángolás Kék Nyugati Palotájának utolsó hullámvarázsához, melyet a Sárga Mag kódol.
Az Éjszaka a befelé fordulás és a nyugalom misztériuma, melyhez ma a Kozmikus tónus társul, ami elhozza a lezárást és a váratlan változást. Az elmúlt 13 napban új nézőpontok mentén, a belső gyermek gyógyult. A holnap induló Mag Hullámvarázs segítségével az elmúlt 3 hullámvarázs során felfedezett lehetőségeinkből alakíthatjuk ki új életünket. De lássuk a mai napot.
Fehér Kristályos Szél napjára ébredtünk ma reggel, mely összekapcsol bennünket a Szellemi útmutatással. Csendesedjünk el, helyezkedjünk a külső megfigyelő álláspontjába és idézzük fel az elmúlt napok eseményeit, hogy ítéletmentesen levonhassuk a megfelelő konzekvenciákat.
A Vörös Spektrális Sárkány, ma a felszabadulást és új kezdeteket hoz. Segít leválni az elmúlt napok témáiról és újra feltölt bennünket a bizalom és biztonság édes érzésével. Most 5 nap pihenő időt kapunk az utolsó levezető 10 napos GAP nap sorozat előtt. Használjuk ki jól. Töltődjünk, pihenjünk, ha tehetjük, ma menjük el kicsit kényeztetni magunkat egy szaunába, hallgassunk pihentető zenét, szóval tápláljuk kicsit megviseltes lelkünket.
2024.11.05-e óta élvezhettük a MAG napok áldásos, tiszta energiáit, mely a mai nappal véget ér. Végig vettünk az összes szoláris jegyet, megtapasztalhattuk tiszta, valós energiájukat. Többé váltunk, tanultunk, hol finom simításokkal, hol kicsit a prés által, de változtunk, átalakultunk. A születés, Ősanyai minőségével kezdtük, és most az Ősapai minőséggel zárjuk a sort. A Tzolkin középső és legerősebb Sorspalotájából (2024.10.20-2024.12.10), a Lángolás Kék Nyugati Palotájából még 16 nap hátra van, de ezek az energiák már sokkal finomabb, amolyan levezető energiákat hoznak.