Elérkeztünk a felkavaró Kék Vihar hullámvarázs 5. napjához. Elérkezett az ideje a befelé haladásnak, hogy felfedjük esszenciánkat, hogy megtörjük a régi struktúrák kötelékeit. Fel kell lazítani mindazt ami már nem szolgálja fejlődésünket, legyen ez gondolati, érzelmi, de akár fizikai „ördögi kör”, valami ami mindeddig megkötött bennünket. Az Éjszaka az álmokkal, belső félelmeinkkel dolgozik, így ebből adódóan -és ez a Kék Vihar miatt fokozottan igaz- ma szélsőséges és igen érzékeny energiákat élhetünk meg.
A Felhangos tónusnak köszönhetően ma kicsit befelé kell haladjunk, hisz ez a Lélek száma. Segít felvenni a kapcsolatot belső esszenciánkkal. A Felhangos Éjszaka minősége emiatt egyenesen megköveteli azt, hogy önmagunkba tekintsünk és felismerjük belső gyengeségeinket, félelmeinket és korlátjainkat. Tegyük mindezt úgy, hogy mindeközben nem minősítünk, nem ítélkezünk és semmiképpen sem becsméreljük Önmagunkat! Ebben a folyamatban egyszerűen természetes, ha sérülékenynek érezzük magunkat. Az én szíve körül törjük fel a gátakat és a falakat. Fájdalmas átalakulási folyamat, de ahhoz, hogy át- vagy kilépjünk saját magunk által szabott keretekből, ezen át kell menjünk. Engedjük meg magunknak, hogy ma mélyre hatoljunk. Használjuk a mai nap vezető jegyét, mely a Kék Majom. A Majom a belső gyermeket képviseli, ártatlan és tiszta szívű, telis tele nyíltsággal, őszinteséggel és könnyedséggel. Engedjük neki, hogy egy másfajta nézőpontot, egy új lehetőséget mutasson meg nekünk. A mai napon találjunk időt arra, hogy visszatérjünk belső erőközpontunkba, abba a biztonságos térbe, ahol mindezt megélhetjük!
Ha valóban szeretnénk elérni a Vihar hozta szabadságot és új alapokat, akkor itt az ideje, hogy szembenézzünk önmagunkkal és belső démonjainkkal. Nem harcolni kell velük, a páncélunkat a barlang bejáratánál akár le is tehetjük, mert ők csak fel- és elismerésünkre vágynak. Arra, hogy elfogadjuk létüket, hogy tudatosítsuk, még ha oly sok negativitást hordoznak is, létük minket szolgált. Az, hogy jelen vannak életünkben, valami új dologra szeretne megtanítani minket. Esetleg egy új tulajdonságot szeretnének előcsalogatni belőlünk, vagy egy új szokást bevezetni az életünkbe. De az is lehet, hogy integrálásukkal másoknak tudunk segíteni, akik utánunk jönnek az úton, és hasonló démonokkal küzdenek. Így saját belső munkánk által olyan ajtók és lehetőségek nyílhatnak meg, amelyeket nem is láthatunk addig, amíg át nem jutunk a önmagunk küszöbén.
Mantra:
Megerősítek, hogy álmodjak
Irányítva az intuíciót
Lepecsételem a bőség bevitelét
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon
- Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.
Mudra:
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
Meditáció:
Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.
Megerősítés:
Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.
Fehér Önálló Szél lobbant ma be életünkbe és mint tudjuk, nincsen Vihar, Szél nélkül… Minden Hullámvarázs a negyedik nap, a hullám témájának alappillére. Már tudjuk a témát és a benne rejlő lehetőségeket, ezek kihívásait melyekkel szembe kell nézzünk és van megoldókulcsunk célunk eléréséhez. Ezeken a napokon teremtjük meg célkitűzéseinkhez azt a biztonságos teret, stabil alapot, melyre építkezhetünk. Kulcs szavai: a rend, a mérték a stabilitás és a folytonosság. A Szél napjai, mindig a Szellemmel való kapcsolatot erősítik. Eszköze a tiszta, őszinte kommunikáció.
A Tzolkin 81; a Ritmikus Vihar évünk 63; a Planetáris Sas által vezérelt hónap 7; és a Kék Vihar Hullámvarázs 3. napja virradt ránk. A Vörös Sárkány, minden kezdete, a Hit és Bizalom megtestesítője. Igazi Ősanyai minőség, melyhez ma, a Vörös Kígyó társul, mint vezető. A Sárkány gondoskodó, szerető, óvó-védő minősége, ma szenvedéllyel és lelkes harciassággal társul. Így nem meglepő, ha a Vihar Hullámvarázs csendes moderátoraként működik ma közre, kiegyensúlyozva az elmúlt napok pro és kontra érveléseit.
Most, hogy elcsendesedett a Vihar, bevonzva témáit, elérkezett a Nap, hogy feltételek nélküli szeretetével magához ölelje a felmerült kihívásokat és nehézségeket. Ahelyett, hogy ma azon keseregnénk, hogy milyen nehéz a sorsunk/feladatunk, amit a Vihar ránk mért, vegyük észre azt, hogy ezzel a felforgató erővel mennyi terhet levett máris a vállunkról!
Tűrjük fel az ingujjunkat, mert a Világáthidaló Hullámvarázs után, ma kezdetét veszi a felforgató és átalakító Kék Vihar Hullámvarázs. Az elmúlt hullámvarázs segített fellazítani, „meghalasztani” és elengedni a régi, poros és ragacsos hitrendszerünket, amelyek csak visszatartottak, vagy épp megkötötték energiáinkat. Most a Kék Vihar Hullámvarázs elvégzi a nagytakarítást.
A Világáthidaló Hullámvarázsban, bizony sok mindennel kellett szembesülnünk, elengednünk, lezárnunk. Szimbolikus halált kellett halnunk, hogy a következő, a Kék Vihar Hullámvarázsban, mint Főnix madár születhessünk újra. A Kozmikus tónusú napokon el kell raktározzunk az elmúlt napok tanulságait, megbékélni a múlttal és szeretettel elengedni. Csak és kizárólag az esszenciális lényeget vigyük át magunkkal a következő Hullámvarázsba, mely a Kék Vihar minőségeivel letisztítja és átalakítja mindezt nekünk!
Ma kinyílik egy „aranykapu” egy Galaktikus Aktiváló Portál, melyen tisztán áramolnak be a Kristályos Föld energiái. Lássuk ezek kulcs szavait: