Vörös Önálló Sárkány * Kin 121 * 06. 13. * MAG Nap

Helga Brunner  * www.shamaya.at * Kin 121Ma elindul a 20 napos MAG Napok sora, mely alatt közvetlen kapcsolatunk van a Galaktikus Központtal, így tiszta fény és energia áramlik bolygónkra. Ez a Tzolkin legerőteljesebb időszaka, amikor minden felerősödik, és erőteljes energiamozgások hatnak ránk.

A Sárkány energiájával ma támogatást és szeretetet kapunk az Univerzumtól. Kapcsolódjunk össze a Forrással, és engedjük, hogy energiája minden sejtünket áthassa.

Vizsgáljuk meg, hogyan tudja segíteni a Sárkány hozta energia a Tükör témájának stabilizálását életünkben. Hogyan tudjuk felhasználni fejlődésünkhöz az Ősanya energiáit?

Vizsgáljuk meg a bizalom jelentését és létét életünkben. Tudunk bízni abban, hogy minden azért történik, hogy nekünk segítsen az utunk bejárásában? Nézzük meg, vajon milyen mértékben tudjuk kikommunikálni környezetünknek, hogy mire van szükségünk, mik az álmaink, a céljaink?

A Tükör által úgy találhatjuk, hogy a külső visszajelzések nem azt mutatják rólunk, amit mi magunkban érzünk és kimutatunk. Lehet, hogy azért tér el ez a két nézőpont, mert nem tudjuk jól kifejezni magunkat? Lehet, hogy túlságosan ragaszkodunk ahhoz, hogy másoknak segítsünk ahelyett, hogy mi is elfogadnánk ezt másoktól?

A Sárkány ezeket a témákat hozza felszínre, melyeket fontos megvizsgálni ahhoz, hogy valóban megfejlődjük a hullám során azt mit kijelöltünk önmagunk számára.

Mantra:
Meghatározok, hogy tápláljak
Megszabva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A forma önálló tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

4. Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

4. Sárga * Kristály Fény Esszencia:
* A Nap fényének simogató melege. Erővel, energiával tölt fel, hogy megélhesd a mindennapi boldogság érzését, megelégedett lehess.

Mudra: A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.

Meditáció: Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.

Jelenleg Olajzöld hónapot írunk. Ha szeretnéd ezt az olajzöld energiát integrálni életedbe, szeretnél harmóniába, egyensúlyba kerülni az energiákkal, akkor a Kristály Fény esszenciákból, az Olajzöld esszenciát ajánlom neked. Részletek: http://omniverzum.hu/altalanos-tudnivalok/

Sárga Elektromos Nap * Kin 120 * 06. 12.

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 120A Nap ma támogat minket, hogy megláthassuk az arany középutat a kihívások és a jelen között, amelyen eljuthatunk ahhoz az énünkhöz, amely már nem hordozza a tükör által mutatott tulajdonságokat, érzelmeket, gondolatokat.

A Nap arra hív minket, hogy mutassuk meg a világnak bennünk lévő értékeket. Mindannyiunkban vannak olyan tulajdonságok, amelyek ajándékok lehetnek környezete számára, amellyel hozzáadhat a világhoz, jobbá téve azt.

Sokszor azonban a példaképek és idolok miatt elbizonytalanodunk saját készségeinkben, lekicsinyelve, elbagatellizálva azok értékességét. Ez önbizalomhiányba taszít minket, a “nem vagyok készen” érzést erősíti önmagunkkal szemben. Úgy gondolhatjuk, hogy még fejlődnünk, tanulnunk kell  ahhoz, hogy megmutassuk magunkat.

Bár a belső fény kicsiszolásához és feltöltéséhez szükség van az állandó tanulásra és fejlődésre, mégis minden lépésünkkel segíthetünk másoknak. Bárki lehet a környezetünkben olyan helyzetben, amelyben nemrég mi voltunk, de fejlődésünkkel már egy kicsit előrébb tartunk. Ezzel a kicsivel már nagyon nagy segítséget tudunk nyújtani másoknak ahhoz, hogy ők is megtegyék saját lépéseiket.

Ezért tanuljuk meg, a Nap üzenetét: tedd félre lekicsinylő gondolataidat, érzéseidet, és add át bátran a világnak mindazt, ami benned van. Ne ess a maximalizmus és teljes tökéletesség elérésének csapdájába, mert akkor soha nem jutsz közelebb a kiteljesedéshez. Nincsen tökéletes, csak pont jó: ami pont akkor, pont úgy és pont megfelelően elég a jelenhez!

Mantra:
Aktiválok, hogy megvilágítsak
Megkötve az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a virágzás ereje vezet utamon

3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

3. Kék * Kristály Fény Esszencia:
* Kommunikáció belső igazságunk szerint
* A higgadtság és béke érzését adja neked. Irányt mutat megnyugtató, “belső üresség” felé, ahol megélheted igaz önvalódat.

Mudra: 
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Jelenleg Olajzöld hónapot írunk. Ha szeretnéd ezt az olajzöld energiát integrálni életedbe, szeretnél harmóniába, egyensúlyba kerülni az energiákkal, akkor a Kristály Fény esszenciákból, az Olajzöld esszenciát ajánlom neked. Részletek: http://omniverzum.hu/altalanos-tudnivalok/

Kék Lunáris Vihar * Kin 119 * 06. 11.

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 119A Vihar energiáival ma megláthatjuk a hullám témájához kapcsolódó kihívásokat. A második nap mindig megvilágítja a Fény árnyoldalát, vagyis a célunk eléréséhez szükséges változásokat.

A Vihar segít, hogy mindent leromboljunk magunkban, ami az új minőségek beépítéséhez szükséges. Ehhez az kell tőlünk, hogy készek legyünk átadni magunkat ennek az átalakulásnak. Ha nyitottak vagyunk és elengedettek, akkor a Vihar esőcseppjei elmoshatják életünkből az akadályokat, a belső blokkokat.

Használjuk ezeket az energiákat a megtisztulásra, és életünk letisztázására. Hamarosan elindul a MAG napok sora, így még fontosabb, hogy ma mindent elengedjünk életünkből, amire már nincs szükségünk. Olyan ez, mint amikor egy szűk folyosón kell átmennünk, de mindent nem tudunk magunkkal vinni, mert akkor beragadnánk. Csak a legfontosabb, legértékesebb dolgokat vihetjük tovább, és ha belegondolunk, ezek valójában nem is külső, hanem belső értékek, készségek, álmok és célok.

Rendezzük újra a belső világunkat, és eresszük el, amire már nincs szükségünk. Teremtsünk helyet és energiát az új minőségeknek, az új tapasztalásoknak és a céljaink beteljesülésének.

Mantra:
Polarizálok, hogy katalizáljak
Stabilizálva a lényeget
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon

2. Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

2. Narancs * Kristály Fény Esszencia:
* Kapcsolódás másokhoz, keresni a társakat.
* Felébreszti ösztönös megérzéseidet, kreativitásodat, a határtalan öröm érzésével ajándékoz meg. Segít, hogy nyitottá válj a Szellemi útra, erősíti kitartásodat és odaadásodat.

Mudra: 
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés: 
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.

Meditáció: 
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.

Jelenleg Olajzöld hónapot írunk. Ha szeretnéd ezt az olajzöld energiát integrálni életedbe, szeretnél harmóniába, egyensúlyba kerülni az energiákkal, akkor a Kristály Fény esszenciákból, az Olajzöld esszenciát ajánlom neked. Részletek: http://omniverzum.hu/altalanos-tudnivalok/

Fehér Mágneses Tükör * Kin 118 * 06. 10.

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 118Ma egy új hullám indul, melyet a Tükör jegy energiái színeznek és irányítanak. Ez a 13 nap arra ad lehetőséget nekünk, hogy belenézzünk számtalan tükörbe, melyek mind valamilyen üzenetet közvetítenek majd rólunk.

A mai napon betekintést nyerhetünk azokba a témákba, amelyekkel a Tükör hullám alatt dolgozni fogunk. Az első nap rávilágít arra, milyen területeken fejleszthetjük önmagunkat az adott időszakban.

Figyeljünk önmagunkra, a külvilágra adott reakcióinkra. Lássuk meg, amikor valamilyen személy vagy esemény kimozdít minket állapotunkból, legyen az akár negatív, akár pozitív elmozdulás, mert ez azt jelenti, hogy dolgunk van valamivel.

A tükröződés törvényéről mindenhol olvashatunk. Azonban nagy gyakorlat kell ahhoz, hogy felismerjük, amikor mi tudunk visszatükrözni valamit, egyfajta  tudatlan reakcióként a másik ember vagy esemény által teremtett helyzetre. Mégis, rengetegszer előfordul, hogy azt hallom: “Én a tükröd vagyok, csak téged tanítalak”. Ez azonban egy személyiség szintű kijelentés, és az egó védőfala a felismerések és a változás elkerülésére.

A Lélek ezzel ellentétben nem kérkedik azzal, hogy mit tud tanítani másoknak, hanem azzal foglalkozik, ő mit tanulhat a környezetétől. Ha mi abban a tudatban éljük meg mindennapjainkat, és ezt a hullámot is, hogy majd mi tükörként tanítjuk másokat, úgy egónkat tápláljuk, és nem szellemi utunkat.

Ezért törekedjünk arra, hogy a tükrök által mutatott képeket vizsgáljuk, amelyek önmagunkra, viselkedésünkre, reakcióinkra világítanak rá ahelyett, hogy mások tanítását emelnénk ki. Így energiáinkat és tudatunk fókuszát is a fejlődésen tartjuk, ezáltal előrelendítve átalakulásunkat és kiteljesedésünket.

Mantra: 
Egyesítek, hogy visszatükrözzek
Vonzva a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

1. Tónus: 
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

1. Vörös * Kristály Fény Esszencia:
* Megérkezés az adott szintre, elindulás.
* A dinamikus, szenvedélyes Földi lét lehetőségével ajándékoz meg. Tüzet ébreszt benned, amivel felégetheted mindazt, ami már nem szolgál Téged!

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.

Jelenleg Olajzöld hónapot írunk. Ha szeretnéd ezt az olajzöld energiát integrálni életedbe, szeretnél harmóniába, egyensúlyba kerülni az energiákkal, akkor a Kristály Fény esszenciákból, az Olajzöld esszenciát ajánlom neked. Részletek: http://omniverzum.hu/altalanos-tudnivalok/

Fehér Tükör Hullámvarázs * A végtelenség ereje

10---MirrorA 13 napos energiahullám irányát az első nap – ebben az esetben a Fehér Tükör – határozza meg. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő 13 napban ez a minőség van jelen az életünkben.

A Fehér Tükör által hordozott minőségek: időtlenség, ítélőképesség, világosság, a tükrök terme, spirituális harcosság, az igazság kardja, szembenézés az árnyékkal, a paradoxon integrálása. A Tükör arra kér, hogy lásd meg az igazságot. Ezzel szabadulhatsz meg a pusztulástól, és adsz teret a Fény kibontakozásának. Az illúzió nem létezik, lépjünk hát keresztül a fátylán. A Cél egy: a kozmikus rend tükröződése a Földön, vagyis: amint fent, úgy lent.

A Hullámvarázsról:
Ez a hullámvarázs nagyon erőteljesnek ígérkezik. Ebben az időszakban – az ötödik napjától – fogunk a Tzolkin középső részén, a MAG napok során tartózkodni. Ezen időszak alatt a múlt és a jövő egyesül, és a jelenben tükröződik. Ez egy intenzív időszak, mely révén a szívünk gyorsabban verhet, és vérnyomás-ingadozás is előfordulhat. Kiemelten figyeljünk magunkra ebben az időszakban, végezzünk energetikai gyakorlatokat, meditáljunk és tisztítsuk magunkat energetikailag rendszeresen.
A Tükör arra hívja fel figyelmedet, hogy lásd meg, mi tükröződik vissza számodra önmagadról mások vagy a világ által. Lehet, hogy fájdalmas felismerni, amikor önmagunk kivetülését látjuk a másikban, és fel kell ismerni, csak mi projektáltuk ki valamilyen árnyékunkat rá. De mindeközben előfordul, hogy mi magunk válunk mások számára tükörré. Figyeljünk oda, hogy ne tévesszen meg minket egyik helyzet sem. Törekedjünk az igazság felismerésére, és tegyük fel magunknak a kérdést: miért háborodunk fel a másik ember miatt? A Tükör által teremtett időszak tökéletes arra, hogy megteremtsük saját belső és külső világunkat az igazság és Rend szerint.

A Fehér Tükör Üzenete és Feladatai:
* A Tükör üzenete: „Csak az igazságot tükrözöm vissza Neked!”
* Ez egy különleges alkalom, hogy meglásd és megnevezd azon részeidet, amelyekről eddig nem vettél tudomást, vagy nem láttál elég tisztán. Lásd meg mindazt, ami nem világos, amit nem vallottál be magadnak, vagy hárítottál eddig, a problémák illúzióját. Most lehetőséget kapsz, hogy szembenézz az igazsággal, és befejezz egy lezáratlan leckét. Nézz a tükörbe, melyben láthatóvá válik a tudatalatti, és vedd szemügyre az árnyékos oldaladat, mely megmutatja, ami közted és a fény között áll.
* Felfedező utad során használd a világot és az embereket tükörként, hogy megláthasd önmagadat, rögzített álláspontjaidat, berögzültségeidet. Szabadítsd fel magad saját igazságod kötöttségéből, hogy megtapasztalhasd a változó álláspontokban rejlő erőt. Kísérletezz az elengedéssel, vagy azzal, hogy belehelyezkedsz mások helyzetébe.
* Tudatosítsd, hogy nincsenek végérvényes dolgok, ahogy a mostani igazságod sem ugyanaz, mint amit pár év múlva gondolsz majd. Teremtsd meg folyékony középpontodat, mely a végletek között helyezkedik el. Lásd meg, hogy az ítélet és az elfogadás ugyanannak a tükörnek a két oldala. Te döntöd el, hogy melyik oldalon állsz!
* Úgy érezheted, hogy össze vagy zavarodva, vagy elvesztél problémáid visszatükröződésében: kétség, félelmek, ítélkezés, érzelmi gondok – ez mind-mind az illúzió megannyi arca. Őszintén kérdezd meg magadtól: Miként tartom fenn életemben az illúziót? Nézz bele a tükörbe, és vágd le mindazt magadról, amely nem tiszta.
* Figyelj, mi az, amit mások tárnak eléd, hogy megtudd, milyen módon tartod fenn az illúziókat az életedben. Ha valaki vagy valami erős érzelmeket vált ki belőled, tudatosan vizsgáld meg bírálataidat, nehezteléseidet és érzelmileg túlfeszített válaszreakcióidat. Vedd észre a varázslatos tükör ajándékait. Légy készen használni őket, hogy tényleg láthass, megbocsáthass, és átalakulhass. Kérdezd meg azoktól a barátaidtól, akikben megbízol, hogy mi a véleményük rólad. Használd ki az alkalmat, hogy együtt utazhattok a tükrök termén át. Spirituális harcosként légy készen olyan kockázatokra, melyek segítenek a megbocsátásban magadnak és másoknak.
* Ebben az időszakban kiemelten tudatosítsd magadban: „Minden erőteljes reakció egy emberre vagy egy helyzetre azt jelzi, hogy valamilyen problematikán dolgoznod kell magadban.” Legnagyobb árnyékaid azok az intenzív problémák, amik másokban és önmagadban legjobban zavarnak, valójában legnagyszerűbb tanáraid! Bocsáss meg önmagadnak, és bocsáss meg másoknak!
* Sajátítsd el a pozícióváltás művészetét, amikor vagy megváltoztatod saját fix álláspontodat, vagy belehelyezkedsz a másik helyzetébe, és átéled azt. Ezáltal mély felismerésekre tehetsz szert, miközben megláthatod az igazságot egy tágabb szemléletből.

Vörös Kozmikus Föld * Kin 117 * 06. 09.

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 117Ma véget ér a Kígyó hullámvarázs, melyet a Föld energiáival zárunk le. Ez a jegy elhozza számunkra a szinkronicitás varázslatos energiáit.

Olyan “véletlen” helyzetekkel találkozhatunk, melyek segítenek nekünk abban, hogy meglássuk, hogyan dolgozik értünk, velünk a Mindenség. A különböző szituációk pozitív megerősítéssel szolgálhatnak céljainkat és a hullám során elvégzett feladatainkat illetően.

Figyeljünk ezekre a “jelekre”, de ne értékeljük túl őket. Lehet, hogy ezek mindössze megerősítések, hogy tudatosíthassuk, jól dolgoztunk magunkon az elmúlt napokban. Ne vonjunk le hirtelen következtetéseket, mert a további cselekvésünket és a végső beteljesülést akadályozhatjuk meg.

A pillanatban kapott üzeneteket, vagy váratlan eseményeket mindig a jelen adományának kell tekinteni, amely az aktuális állapotunkra és belső világunkra ad visszajelzést. Nem garantálja azt, hogy elég, amit eddig magunkért tettünk, ezért ne álljunk meg, hanem továbbra is dolgozzunk magunkon, magunkért.

Egy hullám utolsó napja mindig a témák elengedésére ad teret, a múlt elfogadására és elengedésére. Hagyjuk, hogy a Kígyó intenzív energiái távozzanak életünkből, bensőnkből. Vonjuk le a tanulságokat, jegyezzük fel, mit tanultunk, és jelöljük ki önmagunk számára a következő lépéseket.

A Föld abban támogat, hogy egy kicsi iránymutatást ad nekünk a jövőnk meghatározásában. Megerősíthet a pozitív visszajelzésekkel, és új irányokat mutathat a véleményekkel. Legyünk nyitottak és befogadóak az inspirációira, és hagyjuk, hogy bensőnkben megszülessen valami új ezek által.

 

Mától a napi energiákat kiegészítjük még a színek és esszenciák csodálatos rendszerével, a Kristály Fény Esszenciák üzenetével. Ezek olyan finom és magas rezgésű készítmények, amelyek támogatják energetikai, érzelmi és gondolati rendszerünket az energiákkal való összehangolódásban. Minden napnak megvan a maga színe, amelyet a tónus határoz meg. Emellett pedig minden hónap is rendelkezik egy színnel és esszenciával, amelyet a levél végén írunk le. Ezek használatával, életünkbe való beemelésével még erősebben kapcsolódhatunk a Maja Naptárhoz, vagyis  Mindenség idejéhez.

Mantra:
Kitartok, hogy fejlődjek,
Túlhaladva az egyidejűséget.
Lepecsételem a navigáció mátrixát,
A jelenlét kozmikus tónusával.
Engem a születés ereje vezet utamon.

13. Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

13. Tiszta * Kristály Fény Esszencia:
Meghalni ebben a pillanatban, hogy megszülethessünk a következőben egy új minőségben.

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció: 
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés:
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

Jelenleg Olajzöld hónapot írunk. Ha szeretnéd ezt az olajzöld energiát integrálni életedbe, szeretnél harmóniába, egyensúlyba kerülni az energiákkal, akkor a Kristály Fény esszenciákból, az Olajzöld esszenciát ajánlom neked. Részletek: http://omniverzum.hu/altalanos-tudnivalok/

Sárga Kristályos Harcos * Kin 116 * 06. 08.

Helga Brunner * www.shamaya.atMától 5 nap szusszanásnyi időt kapunk, míg elindul a MAG napok sora. Használjuk ezt az időszakot a megpihenésre, és az új lendület megszerzésére.

Ebben a Harcos ma úgy tud segíteni nekünk, hogy megvilágítja azon területeinket, ahol esetleg még nem vállaljuk fel erőnket és önmagunkat. Arra tanít, hogy keressük meg azokat az alapvető képességeket és értékeket, amelyek bennünk rejlenek azért, hogy ezekkel felvértezve a Fény Harcosai lehessünk.

A Kígyó hullámmal összefonódva pedig rávilágít életünk azon eseményeire, azokra az emlékekre, gondolatokra vagy érzésekre, amelyek még lefojthatják energiáinkat, életerőnket. Megmutathatja, milyen területeken adjuk fel önmagunkat és hitünket, engedjük el értékeinket és erőnket, és állunk be a sorba valamiért. A Fény Harcos hisz önmagában, és tiszteli saját útját. Erről nem tudják eltéríteni, hiszen önmagában megtalálta és felépítette azt a várat, ahol Szelleme lakik, és ahonnan ereje származik. Mivel ez nem egy fizikai világban létező kastély, hanem szívében lakozik, mindig vele van, bátorságot és kitartást merít ebből a központból ahhoz, hogy útját bejárja.

Nekünk is meg kell erősítenünk bensőnk várát, ahonnan kifelé tudunk cselekedni, de mindig visszatérhetünk, amikor feltöltődésre, csendre és nyugalomra vágyunk. Ehhez nem szükséges más, mint hogy megengedjük magunknak a vár felfedezését, és hogy amellett döntsünk, hogy minden külső körülmény ellenére hűek leszünk saját magunkhoz és utunkhoz. Hívjuk ma a Harcost, és kérjük meg, hogy világítsa meg számunkra a benső várunkhoz vezető utat, ahol a végtelen életerő, energia és lelkesedés megtalálható. Menjünk el erre a helyre szívünkben, és engedjük el mindazokat a blokkokat, amelyekkel az odavezető úton találkozunk. Így lezárhatjuk a Kígyó hullám feladatát, és egy magasabb szinten és több erővel élhetjük meg fizikai életünket.

Mantra:
Szentelek, hogy kérdezzek,
Egyetemessé téve a bátorságot.
Lepecsételem az intelligencia kimenetét,
Az együttműködés kristályos tónusával.
Engem az elegancia ereje vezet utamon.

12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
Felveszem személyi erőm botját.

Meditáció:
Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.