A Tzolkin 100. napján a Szoláris Nap érkezik segítségünkre, ki az Önelfogadás és feltételnélküliség hírnöke. Határtalan szeretetével ma beragyogja napunkat, megadva számunkra azt a plusz erőt és kitartást, mely az utolsó hajrára kell. Milyen utolsó hajrára..? Először is a Sárga Ember hullámvarázs végéhez, valamint felkészít a Tzolkin legintenzívebb időszakára, mely néhány nap múlva veszi kezdetét: a Lángolás Kék Nyugati Palotája-A Mágia terme. A Sárga Ember hullámában járva ez a kilencedik nap különösen hangsúlyossá teszi a szabad akarat és a választás felelősségét. Amit most megerősítesz, az erőre kap. Amit táplálsz, az növekedni kezd.
Sárga: Manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Szoláris tónus: Új ötletek, lelkesedés, lendület, beavatás. A szándék felerősítése, hogy megtegyük azt a bizonyos utolsó lépést, a kiteljesedés felé.
Nap: A kozmikus szeretet ereje. Teljesség, feltétel nélküliség, önérvényesítés, elfogadás.
Akik régebb óta velünk tartanak, már tudhatják, hogy a Tzolkin középső időszaka, -Lángolás Kék Nyugati Palotája- a mindig igen intenzív energiákat tartogat számunkra, akár hiszünk benne, akár nem. Ha tudatosan felkészülünk rá és dolgozunk energiáival hatalmas előrelépés lesz a jutalmunk, ha ignoráljuk, akkor is érezhető a változás, de kitesszük magunkat annak, hogy ezen erők kontrollálatlanul cibáljanak bennünket és idegszálainkat. Ahhoz, hogy fejlődhessünk azonban előbb el és fel kell ismernünk önnön képességeinket, gyengeségeinket. És itt most térjünk vissza a mai napra: KIN 100, Sárga Szoláris Nap („Sárga 9. Nap”). A Sárga Nap az Önbecsüléssel és Önelfogadással dolgozik. Segít, hogy elfogadjuk minden aspektusunkat olyannak amilyenek. Témái: elfogadás, türelem, önbizalom, teljesség, valamint önnön fényünk felvállalása. Helyre kell tennünk, ki kell építenünk egyfajta egészséges Önbizalmat, melyben nem értékeljük sem alu, sem felül önmagunkat, amikor is tisztán látjuk és vállaljuk a felelősséget értékeinkért csakúgy, mint hiányosságainkért. Engedjük el azokat a gondolatokat és érzéseket, melyek önmagunk lekicsinylését erősítik, amelyek azt bizonygatják, hogy mások többre képesek, mint mi. Példaképeinket ne magunkhoz mérjük, hogy lássuk, milyen kicsit vagyunk, hanem megerősítésként, mintegy húzóerőként tekintsünk rájuk: „Ilyenné Akarok válni!” Mindenkiben megtalálhatók potenciálok, kérdés csak az, hogy mihez kezdünk velük. Higgyünk ezen belső értékeinkben, és ne azon siránkozzunk mi hiányzik célunk eléréséhez, hanem ezeket használjuk fel, hogy majd utunk során, ha megértünk rá, beléphessenek azon minőségek is, melyekre eddig sóvárogva vártunk.
Vállajuk fel magunk Fényét büszkén és szeretettel! Engedjük el a félelmeinket, a maximalizmust, hogy mindent tökéletesen tudjunk megélni. Árnyékrészeink éppúgy hozzánk tartoznak, mint Fényrészeink; így lesz világunk teljes, egész és tökéletes! Fogadjuk el, hogy hibáink, és tévedéseink vezéreltek el idáig is és tettek azzá az erős és kitartó személyiséggé, akik ma vagyunk. Nincs okunk szégyenkezni botlásainkért, hiszen ezekből mind-mind tanultunk. Az elmúlt időszak változásainak köszönhetően, új énünk letisztultabb, gyógyultabb. Elérkezett az idő, hogy el is ismerjük és feltételek nélkül szeretetben megmutathassuk környezetünknek. Higgyünk Önmagunkban és az Univerzum, rendező elvében.
Mantra:
Pulzálok a megvilágosítás érdekében
Megvalósítva az életet.
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A szándék szoláris tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon.
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen
Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”
Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”