A Majom és a Sas mai energiái új távlatokat nyithatnak nekünk. Engedjük szárnyalni belső képeinket, álmainkat, céljainkat.
Hagyjuk, hogy az energiák szárnyra kapjanak bennünk, ne kapaszkodjunk erősen a realitásba, és merjünk álmodozni. A Majom felkavarta életünk vizét, és most lehetőséget kapunk, hogy ebből a kimozdított helyzetből új távlatokat lássunk meg.
A Sas felrepül, és látja, hova vezet az út, amin haladunk. Látja előre a kanyarokat, az elágazásokat és a tévutakat is. Azonban az égből, saját nézőpontjából látja azt a célt is, amerre tartunk. Tudja, hova vezet az ösvény, ismeri hosszát, és azt is, hogy bizonyosan eljutunk odáig, ha kitartunk célunk mellett.
Ma energiát és támogatást kapunk, hogy erővel és kitartással töltsük fel magunkat. Célunkat és vízióinkat újra megfogalmazhatjuk önmagunk számára, így újra megerősítve a cél képét bensőnkben. Használjuk fel a Sas könnyedségét és harmóniáját, amellyel szárnyalni tud az égen. Építsük be erejét énünkbe, hogy a jelenben és a jövőben is felhasználhassuk ezeket az erőket vágyaink kiteljesítésének útján.
Mantra:
Megerősítek, hogy teremtsek
Irányítva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon
5. Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.
5. Magenta * Kristály Fény Esszencia:
* Kommunikáció belső igazságunk szerint.
* A higgadtság és béke érzését adja neked. Irányt mutat megnyugtató, “belső üresség” felé, ahol megélheted igaz önvalódat.
Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.
Megerősítés:
Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.
Jelenleg Olajzöld hónapot írunk. Ha szeretnéd ezt az olajzöld energiát integrálni életedbe, szeretnél harmóniába, egyensúlyba kerülni az energiákkal, akkor a Kristály Fény esszenciákból, az Olajzöld esszenciát ajánlom neked. Részletek: http://omniverzum.hu/altalanos-tudnivalok/