Fehér Mágneses Tükör * Kin 118 * 06. 10.

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 118Ma egy új hullám indul, melyet a Tükör jegy energiái színeznek és irányítanak. Ez a 13 nap arra ad lehetőséget nekünk, hogy belenézzünk számtalan tükörbe, melyek mind valamilyen üzenetet közvetítenek majd rólunk.

A mai napon betekintést nyerhetünk azokba a témákba, amelyekkel a Tükör hullám alatt dolgozni fogunk. Az első nap rávilágít arra, milyen területeken fejleszthetjük önmagunkat az adott időszakban.

Figyeljünk önmagunkra, a külvilágra adott reakcióinkra. Lássuk meg, amikor valamilyen személy vagy esemény kimozdít minket állapotunkból, legyen az akár negatív, akár pozitív elmozdulás, mert ez azt jelenti, hogy dolgunk van valamivel.

A tükröződés törvényéről mindenhol olvashatunk. Azonban nagy gyakorlat kell ahhoz, hogy felismerjük, amikor mi tudunk visszatükrözni valamit, egyfajta  tudatlan reakcióként a másik ember vagy esemény által teremtett helyzetre. Mégis, rengetegszer előfordul, hogy azt hallom: “Én a tükröd vagyok, csak téged tanítalak”. Ez azonban egy személyiség szintű kijelentés, és az egó védőfala a felismerések és a változás elkerülésére.

A Lélek ezzel ellentétben nem kérkedik azzal, hogy mit tud tanítani másoknak, hanem azzal foglalkozik, ő mit tanulhat a környezetétől. Ha mi abban a tudatban éljük meg mindennapjainkat, és ezt a hullámot is, hogy majd mi tükörként tanítjuk másokat, úgy egónkat tápláljuk, és nem szellemi utunkat.

Ezért törekedjünk arra, hogy a tükrök által mutatott képeket vizsgáljuk, amelyek önmagunkra, viselkedésünkre, reakcióinkra világítanak rá ahelyett, hogy mások tanítását emelnénk ki. Így energiáinkat és tudatunk fókuszát is a fejlődésen tartjuk, ezáltal előrelendítve átalakulásunkat és kiteljesedésünket.

Mantra: 
Egyesítek, hogy visszatükrözzek
Vonzva a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

1. Tónus: 
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

1. Vörös * Kristály Fény Esszencia:
* Megérkezés az adott szintre, elindulás.
* A dinamikus, szenvedélyes Földi lét lehetőségével ajándékoz meg. Tüzet ébreszt benned, amivel felégetheted mindazt, ami már nem szolgál Téged!

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.

Jelenleg Olajzöld hónapot írunk. Ha szeretnéd ezt az olajzöld energiát integrálni életedbe, szeretnél harmóniába, egyensúlyba kerülni az energiákkal, akkor a Kristály Fény esszenciákból, az Olajzöld esszenciát ajánlom neked. Részletek: http://omniverzum.hu/altalanos-tudnivalok/

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .